Isten éltessen Nagyfal és Viktor!

 

 

 

 

 

 

Nagyfalusi Sanyi a napokban töltötte be a harmincadikat, míg Agócs Viktor már közelít a krisztusi korhoz. Ennek apropójából kitalálták, hogy 2012. február 18-án egy fergeteges közös bulival búcsúznak a huszas éveiktől. Helyszínül a Fő-téren található Kovács Tibi által üzemeltetett Mátrai Borok Házát (nem keverendő a Borplázával...) szemelték ki. Az ünnepeltek néhány meghívott haver társaságában AV legénylakásán már délután elkezdték az alapozást. A gyülekező 19 órakor volt és szép lassan szállingóztak a vendégek. Néhány korábbi bulival ellentétben a szervezők ezúttal Mikitovics Szabinak is postáztak meghívót, így Ő is hivatalosan volt jelen az eseményen...:)

 

A zenéről id. Bagoly gondoskodott, aki egy laptop segítségével keverte a talpalávalót. 22 óra magasságában átadásra kerültek az ajándékok. Sanya egy 30-as számmal ellátott Milan mezt kapott, Viktor pedig több üveg piát, egy inget és parfümöt. Az inget Szilvó gyorsan kisajátította, a parfümöt pedig illetéktelenek galád módon felbontották és magukra fújták...:)

 

Az est fénypontja a közös fotózás volt. Sikerült összeterelni a vendégeket és a tulaj készített néhány csapatképet. Ennek az volt a pikantériája, hogy szerepelt rajta Jóker és Zorró, akiket nem is ismertünk. Ha valaki esetleg felismerné Őket, kérem értesítsen, ugyanis azóta ezen agyalok...

 

Éjfél után egy kicsit megcsappant létszámmal átballagtunk a közeli Karmába. Ismét egy kitűnően előkészített és lebonyolított eseményen vehettünk részt, ahol remekül érezte magát mindenki. Köszönjük srácok és Isten éltessen benneteket!

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 47893

Mai látogató: 1

Tegnapi látogató: 59

Pillanatnyi látogató: 6

Kezdés: 2009.10.25.