2010. január 16-án, a Lavina (6-3) elleni utolsó csoportmérkőzés után került megrendezésre a szülinapi bankett. A lefújás után a Micro büfé és a dombon található Fakocsma felé vettük az irányt. A srácok egy dedikált labdával és alkoholtartalmú italokkal köszöntöttek. Befutott Czékmán Csabi is, aki szó szerint a Cefi-barlangba repített minket a kremóból. Aki nem tartotta magát a 20 órai érkezéshez, annak csak az általam készített szendvicsek és pogácsák morzsái maradtak. A létszám ellenőrzése után kiderült, hogy néhány igazolt hiányzás ellenére 18 vendég jelent meg a rendezvényen. A címben szereplő elmés kifejezés Horváth "Róka" nevéhez fűződik, amivel nagy derültséget okozott. A kemény mag hajnali 2 óra körül a Főiskola Bakar nevű szórakozóhelyére taxizott, majd 4 óra körül zárta a napot.






