Az első öt hónap krónikája

Sziasztok!

 

 

Engedjétek meg, hogy röviden elmeséljem életem első öt hónapját! 2010. április 2-án születtem Budapesten. Kifejezetten jól éreztem magam anyuci pocakjában, ezért öt nap késéssel bújtam elő. Apa is jelen volt a születésemkor, aminek nagyon örültem. A hazaérkezés után minden és mindenki körülöttem forgott, otthon átvettem az irányítást. Mivel első unoka vagyok a családban, így a két nagymami szeme fénye lettem, állandóan dicsérgetnek. Anya és apa nagyon vicces figura, állandóan bolondoznak velem, amit kifejezetten kedvelek. Imádok pancsizni, csavarogni, TV-t nézni, anyával beszélgetni és apával birkózni. Általában én győzök, de néha hagyom magam... A példaképem Superman bácsi, hamarosan úgy szeretnék repülni, mint Ő. Örömmel újságolom, hogy már van két kisfogam alul és szép lassan jön a többi is. Szerepeltem a Kismama havilap augusztusi számában is, bár a fotó nem túl előnyös...:)  Összességében elmondhatom, hogy öt csodálatos hónap van a hátam a mögött, elégedett vagyok a szerető családom közreműködésével és kiváncsian várom a folytatást!

 

 

Üdvözlettel:  Juhász Balázs Benett

 

 

 

 


 

 

 

 


 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 47933

Mai látogató: 41

Tegnapi látogató: 59

Pillanatnyi látogató: 8

Kezdés: 2009.10.25.