Karácsonyi karaván

A Coca-Cola Karácsonyi Karaván 2007-ben nyolcadik alkalommal indult útjára és december 23-ig az ország 23 városába látogat el. Az első állomása november 28-án Nagykarácsony volt.

A Coca-Cola Magyarország karácsonyi programsorozatának keretén belül ebben az évben két kamion járja az országot. Az egyik a Mikulás szobáját rejti, míg a másikban interaktív játékokat találnak majd a gyerekek. A szórakoztató előadások mellett hagyományőrző kézműves foglalkozások, bűvészmutatványok és jégpálya is várja az érdeklődőket.

December 18-án Gyöngyösre gurult a TV reklámokból jól ismert két járgány. 16 órától folyamatosan zajlottak a programok az új Sportcsarnok melletti parkolóban.

Az egészen aprók részére a Palinta Társulat adott színvonalas, érdekes előadást. Őket követte Judit és a Zenemanók fellépése, akik már ismerősek voltak a helyiek számára, hiszen több alkalommal vettek részt a Karaván műsorában. A fellépő sztárok mellett folyamatos fényképezkedési lehetőség volt a nagyszakállú, jóságos Mikulással. Közben a másik kamionon a gyermekek az interaktív játékokat, Playstation gépeket próbálhatták ki. A játékok népszerűek voltak, nagy sor állt a várakozásra kijelölt helyszínen.

A délután folyamán a cégek összefogásának eredményeként Fornetti, Coca-Cola termékek, tea és hamisítatlan helyben készült gesztenye illata vonzotta a tömeget.

A zimankó ellenére tömeg várta már Lolát, a tinisztárt, aki legsikeresebb dalait adta elő táncosai kíséretében. A tömeg szinte egy emberként énekelte végig a számokat. Lola - ahogy tőle megszokhattuk - kedves és barátságos volt, mindenki számára szimpatikus volt a fellépése.

Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés

Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

Események

The feed is unavailable. This could be caused by the server being down, an incorrect feed address, all your events are in the past, or if you have no events in your feed.

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu

2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe

Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 42031

Mai látogató: 25

Tegnapi látogató: 56

Pillanatnyi látogató: 7

Kezdés: 2009.10.25.