A tavalyi évvégi hajrában egy ösztönző szeszesital (BF Incentive) értékesítési verseny került kihirdetésre, melynek egy Villach-ban közösen eltöltött hosszú hétvége volt a fődíja. A régiókon belüli versengést az egyik fővárosi csoport, a zalaszentgróti, a kecskeméti és természetesen a gyöngyösi depó csapata nyerte.
Villach (filah) Karintia tartomány második legnagyobb városa és fontos közlekedési csomópontja nemcsak Ausztriának, hanem az Alpok-Adria térségnek is. A város a Klagenfurt medence nyugati szélén, a Dráva és a Gail folyók összefolyásánál terül el. Közigazgatási területét több tó is szegélyezi: az Ossiacher See, a Faaker See és a Silbersee. A második világháború során a várost 37-szer bombázták. Körülbelül 42.500 bomba 300 embert ölt meg és az épületek 85%-át elpusztította. A város viszont gyorsan újjáéledt.
2010. február 19-én, pénteken 8 órakor a bázison volt a gyülekező, majd autókkal utaztunk az indulás helyszínére, Dunaharasztiba. Rövid várakozás után 10.30 magasságában kigurult a busz és meg sem állt Nagykanizsáig, ahol a helyi TESCO áruház parkolójában felvettük a szentgróti brigádot. A hosszú utazás alatt egy mostanában kissé elfeledett kártyajátékot, a "fájert" részesítettük előnyben. Már Ausztriában jártunk, amikor néhány örömittas kolléga a "Boltfelmérő, boltfelmérő" rigmust teli torokból kezdte skandálni, ami a zsugázók körében érthetően kiverte a biztosítékot. Szerencsére egy rövid szóváltás után csillapodtak a kedélyek. 19 órakor érkeztünk a szocreál szállásra, ahol a szobák elfoglalása után farkaséhesen fogyasztottuk el a nem túl bőséges és ízletes vacsorát. A központi szobában egy hajnalig tartó pókerrel zártuk a fárasztó napot.
Szombaton az ébredés után leballagtunk az étterembe. Kicsit későn érkeztünk, ami azt eredményezte, hogy néhány szelet felvágott mellé egy tízperces várakozás után kaptunk kenyeret is. A kávé csak álom maradt... 10 óra körül busszal negyedóra alatt átgurultunk a szállodától 200 méterre (!) található sportcentrumba, ahol a curling nevű játék alapjait lehetett elsajátítani. A nem túl érdekfeszítő program helyett egy gyors bevásárlás után kissé csalódottan a szállásra sétáltunk. Rövid ejtőzés után egy közeli hüttébe buszoztunk, ahol kifogástalan ebéddel kedveskedtek a magyar turistáknak. Délután egy meghiúsult siklózás, átmozgató séta, komikus hógolyózás és néhány kolléga által kipróbált szánkózás szerepelt a programban. Este a "Kék osztriga bár " nevű szórakozóhely vendégszeretetét élvezhettük, ahol a mixerek kiváló koktélokkal kedveskedtek. A hangulat a tetőfokára hágott, a tervezett póker helyett inkább karaokee-t és a rengeteg nevetést választottuk. A videó a helyszínen készült...
Másnap e sorok írója másnaposan, éles fejfájással ébredt, egy porcikája sem kívánta a hosszú utazást. Nehéz órák következtek, 18 óra körül értünk Gyöngyösre.





