Magyarország - Horvátország 1 - 0 (1-0)
2009. december
15., Gyöngyös, 1000 néző
Vezette: Kovács Gábor, Iványi Zoltán,
Albert István, Viczián Mátyás
Magyarország:
Pallai - Angyalos, Trencsényi, Lovas, Fekete
Csere: Tóth Sz., Peczár, Nagy G., Lódi, Sivák,
Madarász, Gyurcsányi, Dróth, Reveland
Szövetségi kapitány: Kozma
Mihály
Horvátország:
Jukic - Capar, Grcic, Dulvat, Despotovic
Csere: Petric, Bajrusovic, Martan, Banic, Penava,
Franja, Novak, Palavra, Stojkic
Szövetségi edzők: Alen Delpont és
Marinko Mavrovic
Gól: Sivák 7. perc 1-0
Mindkét válogatott számára ez a mérkőzés zárta le az évet, ez volt az utolsó nemzetközi találkozó ebben az esztendőben. Nekünk azonban még akad feladatunk idén, hiszen a nemzeti csapat készül az Európa-bajnokságra, és több összetartásra összejönnek még a fiúk 2009-ben.
A vendégeknél egy ideiglenes páros, Alen Delpont és Marinko Mavrovic vezette a válogatottat, hiszen hamarosan a portugál Tiago Polido veszi át a szakmai munka irányítását déli szomszédunknál. Mindketten az U21-es együttesüknél tevékenykednek, s utóbbit a Nacional Zagreb kispadjáról is ismerhetjük, hiszen a tavalyi évben a Mezei-Vill ellenfeleként járt már Magyarországon. Nemcsak a szakvezető, de a játékosok zöme járt már hazánkban, ismerősök akadtak tehát szép számmal a másik oldalon.
Érdekessége volt a mérkőzésnek, hogy mindkét oldalon találhattunk olyan játékost Lódi Tamás és Frane Despotovic személyében, akik tagjai lesznek a december végén Brazíliában játszó világválogatottnak.
A mieinknél hosszú idő után újra a nevezettek között volt Tóth Szabolcs hosszan tartó sérülése után. A mérkőzést a berettyóújfaluiak sora kezdte, agresszívan indítottuk a találkozót, s Fekete Viktor lövése volt az első kísérletünk. Apróbb hibáinkat kihasználva a horvátok előtt is adódott lehetőség, ám Pallai mindannyiszor hárított.
A hetedik percben Sivák szerzett labdát, majd három az egy ellen indulhattunk. Gyurcsányihoz került a labda a jobb szélen, aki a középen érkező Sivákhoz továbbított, és az Aramis játékosa közeről megszerezte a magyar csapat vezető gólját. Feljebb tolták a védekezésüket a horvátok, agresszívabb játékot kezdtek játszani. Mi azonban jól védekeztük, Pallai jól védett, támadásban azonban talán kicsit bizonytalanabbak voltunk.
Horvát helyzetekkel indult a második félidő, Tihomir Novak és Capar is többet próbálkozott. Náluk volt többet a labda, ám a mi hátsó alakzatunk továbbra is remekül zárt. Gyurcsányi, Angyaols és Dróth révén is többször veszélyeztettünk a félidő folyamán, amely nagyon harcos volt, rengeteg apró tüske tarkította a meccset. Mindkét oldalon össze is gyűlt az öt-öt szabálytalanság. Mi tartani szerettük volna az előnyt, a horvátok pedig keményen küzdöttek az egyenlítésért. A kapuslehozatalt nem kockáztatták meg, így maradt a végén az egygólos magyar siker.
Egy jó képességű horvát együttest sikerült legyőznünk, s növeli sikerünk értékét, hogy gólt sem kaptunk.
Kozma Mihály:
- Egy rendkívül erős és képzett horvát csapatot sikerült legyőznünk. Mivel most találkozott a válogatott, így ilyenkor taktikailag és mentálisan is azonos szintre kell hozni a különböző csapatokból érkező játékosokat. Éppen ezért ehhez az egyik legjobb eszköz például a védekezés, hiszen egymásra vagyunk utalva és ki kell segíteni a másikat. Ezen a találkozón ez elég jól működött, bár mezőnyfölényben játszott ellenfelünk, a védekezési részében nem követtünk el nagyobb hibákat. A második félidőben annyira jól támadott a horvát csapat, hogy kénytelenek voltunk feljebb tolni a védekezésünket, hogy a kapunktól távolabb tudjuk elrontani a játékukat. Labdaszerzés utáni játékban még fejlődnünk kell, támadásban is rengeteget. A szerdai meccs még nehezebb lesz meggyőződésem szerint.
Marinko Mavrovic:
- Jó mérkőzést játszottunk a magyarokkal, és gratulálok nekik a győzelemhez. Régen játszottunk válogatott mérkőzést és szerettünk volna kipróbálni új játékosokat is ezen a találkozón. Remélem szerdán jobb teljesítményt tudunk majd nyújtani és egy jobb eredményt érünk el.





