Deli Gábor élménybeszámolója
I. rész
Álmaimban Amerika...
1. nap, 2010.10.24., vasárnap
Hajnali 3.30-kor csörgött az ébresztőóra Balázs Attila salgótarjáni hajléktalan barátommal egyetemben, akit az előző esti incidens ellenére is befogadtam szerény hajlékomba. Nehezen, de annál másnaposabban készülődtünk a "nagy utazásra".
Incidens rövid története: előző este a 19.30-as megbeszélt házelőtti találkozóról lemaradt (ez még csak a "bosszantó kategória"), miután 20 perc késéssel elgoglalta helyét a jobb elsőben megkérdeztem tőle:
- Attila, megvan-e minden?
- Ez csak természetes, nem ma
kezdtem, pénz, útlevél nálam van! - hangzott a határozott válasz. Makacsul nekiszegeztem az újabb kérdésem,
mire Ő: - Gabi ne idegesíts már persze, hogy nálam van....
Nyugtáztam, going to Gyöngyös! Pásztó magasságában eszmélt, hogy a black brifkó a sporttáskában maradt (na ez már az "idegesítő kategória").
Erre nyomdafestéket nem tűrő szavak közepette visszafordultunk a hőn szeretett Salgótárjánba. Miután felugrott érte (10 perc volt) este kilenckor támadt egy remek ötlete. Kitalálta, hogy még szolizni kellene valahol (na ez már a "rendkívül dühítő kategória"). Összeszedve minden erőmet és türelmemet a kapcsolataim révén 21.45- kor kinyittattam a nyolcvanasi Africa szoláriumot, majd a 12 perces esti napozás után végre hazaértünk.
Southern Comfort with gyömbér, Rézangyal és a jó öreg Jack bácsi társaságában mintegy két óra magasságában annak rendje és módja szerint le is dőltünk.
Az utazás napjának további programja:
- 6.00 indulás
- 7.15 érkezés Ferihegyre
- 8.00 csekkolás
- 8.30 felszállás
- 10.30 landolás Londonban
A repülőgépen úgy hozta a sors, hogy a jó öreg Bella Zoli mellett ülhettem, akinek LAX-ig még 13 órán keresztül élvezhettem varázslatos társaságát. 13.30-kor a Boing 777-es British Airways londoni járata felemelkedett, mint ahogy az öregfiúk csapatának a pulzusa is.
A repülőgépen már a magasban, cirka 11 ezer méteren derült fény az ezidáig burkoltan titkolt tényre, hogy Landor Tomi perfekt beszéli az angol nyelvet. Bizonyitotta ezt azzal, hogy hosszasan beszélgetett egy légikísérő hölggyel, majd két dobozos sör társaságában tért vissza ülőhelyére - szemmel láthatóan nem kis megelégedettségére. Bravó Tamás.
14.30-kor a repülőgépen egy gyors esélylatolgatás erejéig megszólalt a Mágus, alias Zsuzsi:
- Kötelezően továbbjutást várok az első csoportkörből, amennyiben kettő jut tovább. A csapatról még semmi elképzelésem sincs, nem ismerem az összes játékos képességét. A legnagyobb nehézséget a szombat reggel 8 órai kezdésnek tulajdonítom, amikor a favorit San José csapatával csapunk össze. További problémát ott látom, hogy a 22 fős keretben nincs 11 játékos, aki valamilyen szinten baratságban van a labdával.
2.041 miles, azaz 11.430 km a magasságunk, -57 celsius fokos kinti hőmérséklet és 817 km/h a sebességünk. Érdekességképpen emliteném, hogy Bella Zoli barátunk a tizenhárom órából nyolcat egyhuzamban aludt. Volt mitől: pálesz, sör és whiskey jelentette számára a nyugtatót, amire szüksége is volt, hiszen a repülés félelmétől csak a szomjúsága volt nagyobb. Sajnos a repülőútunk során elszenvedtük az első súlyos és megalázó vereségünket. Történt, hogy a gépen tartózkodó mintegy 50 fős női írtáncos kiivott benünnket. Ezek egyfolytában csak söröztek, boroztak. Mielőtt bárki irigyelne bennünket, gyorsan leszögezném, hogy az ötven főből nem tudtunk volna összegyúrni egy fél normális kinézetű csajt...
Terv: érkezésünkkor Los Angeles-be, miután elfoglaljuk majd a szallást egy átmozgató edzést tart a Mágus a "Kolbászos Sanyi bácsi" stadionban. Helyi idő szerint vasárnap délután 15.35-kor megérkeztünk az angyalok városába.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a becsekkolás mindösszesen fél órát vett igénybe, ami számomra mégis kellemetlen éléménnyé vált. Éreztem, hogy az utolsó gate-nél a kis kínai fucken folyamatosan "hesszölgetett" engem, míg azzal foglalatoskodtam, hogy az iPhone4-en végre legyen térerő. Arra eszméltem, hogy én maradtam a teamből utóljára. Na tessék a kicci kínai kiemelt és going to B1-es gate, ahol körbevett négy G.I. Joe! Kérdezz-felelek, majd egyikük kiborította a bőröndöm teljes tartalmát, kutakodott egy kicsit, kérdezősködött hol dolgozom, mivel foglalkozom, majd nagy duzzogva elengedett.
Hauer Gyula kint élő magyar barátunk - egyben tornaszervező - és Mónika a 200 ezer Los Angeles-ben élő magyar közül vártak minket nagy szeretettel és egy Pick Up-pal, amire felraktuk az összes bőröndünket. A meglepetések viszont sajnos nem értek véget, hiszen a mindenki által csak "napfényes Californiának" ismert angyali város az ördögi arcát mutatva őszi, igazi hazai időjárást produkált érkezésünkkor.
Fáradtam, csalódva, lehajtott fejekkel, szomorú és kérdő tekintetekkel elindultunk a "Dollar" (figyelem, ide senki ne menjen autót bérelni) elnevezésű autókölcsönzőbe a már Magyarországon lefoglalt autókért. Ezeket annak rendje és módja szerint Varjú Gabi, Mayer Péter és Kovács Zoltán a nevükre is vette. Ők hárman vállalták a nem kis feladatot, hogy a tengerentúli tartozkodásunk alatt vezető pozícióban lesznek (valljuk be őszintén, nem kis felelősséget vettek a nyakukba).
Kalandos utazásunk során végre elfoglaltuk a csodálatos környezetben lévő Beverly Hills-i Garland-ben (ilyen csak a filmekben láthattunk) a helyünket és elindultunk Hauer Gyula vezetésével az átmozgató edzésünk szinhelyére - természetesen a már említett stadionba.
De ha azt hinné az ember, hogy már nem érheti több meglepetés, az téved! A közel 10 perces utat cirka egy óra alatt tettük meg. Gyula barátunk magyarázata az eltévedésre igen meglepő volt és mulatságos: "ebből az irányból és ilyen intenzíven szitáló esőben még nem jöttem ide!" No comment!
Zsuzsi mesterrel megbeszéltük, hogy a sok ajándék ellenére legközelebb GPS készüléket veszünk neki. A fogadás nagy-nagy szerettel: gulyással, abárolt szalonnával, sült hurka-kolbásszal, pálinkával, Miller, Budweiser sörrel és mégtöbb magyarral várt bennünket.
Ajándékok átadása, elérzékenyülés, and back to my hotel. Kicsomagolás, csutakolás és alvás.
