Deli Gábor élménybeszámolója
V. rész
9. nap, 2010.11.01., hétfő
Irány Mexikó!
Mintegy másfél vagy két óra étertartózkodás után helyi idő szerint 18.20-kor simán landoltunk Mexico, Cancun International Airport betonszönyegén.
A levegő páratartalma 65%, szél: DK 9km/h, látástávolság: 9700m, légnyomás: 1018.3mb, a hőmérséklet pedig 26 fok volt érkezésünkkor (ez valahogy megmaradt bennem).
Kellemes meglepetésben volt részünk, hiszen mint kés a vajban, úgy haladtunk át az ellenőrzéseken. Ahogy kiléptünk a légkondicionált helyiségből a magas páratartalom és a rendkívüli számunkra szokatlan meleg, nyomasztóan és légzésünket nehezebbé téve hatott ránk. Zsuzsi bá' szervezésének köszönhetően pillanatok alatt előkerültek a bérelt buszok és cirka fél óra elteltével már a Hotel Dos Playas légkondicionált szobáiban csomagoltuk ki a batyukat. Következett a vacsora ami, “All inclusive” volt, mint minden más a kint tartózkodásunk alatt, így a kedves olvasó fantáziádra bízom, hogy mit és mennyit ettünk, ittunk. Ezen az estén a fáradságtól és a hirtelen jött alkoholmámortól hamar lefeküdtünk aludni éjjel két óra magasságában.
10. nap, 2010.11.02., kedd
Reggel 7.30-kor kipihenten és felszabadultan ébredtünk, várt ránk a nagy semmittevés, kényelem lazulás és a napfényes egyedülállóan csodálatos szép Karib-tengernek partja. Ahol mosolyog az ég is, ahol illattal, napfénnyel van tele a levegő, ahol zeng a madárdal, karibi zene és fény árad szerteszét. Hófehér selymes homok, türkizkék tenger hófehér tetejű hullámokkal az aranysárga szín: ami napfelkeltekor és a naplementekor festi be a tájat. És ami még a legfontosabb: a vendégszeretet, a barátságos vendégszerető helybéliek. “Mi Casa es tu Casa” egy hires mexikói mondás, amely azt jelenti “Az én házam a te házad”. Nos, mi így is éreztük. Egyszóval mindenünk megvolt, ami a pihenéshez és kikapcsolódáshoz szükséges.
A mai napfényes 25 fokos napon, bőséges Breakfast (reggeli)-vel kezdtünk, majd a délelőttöt tengerparti vagy medence melletti napozással, koktélozással, karibi zene hallgatásával kiegészítve töltöttük. Azt hiszem maximálisan kihasználtuk az “all inclusive” adta lehetőséget. A mexikói Maják rendkívül segítőkészek és udvariask voltak velünk főleg mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk és nem amerikaiak. Bár fejlett civilizációval rendelkeznek, mégis mondhattuk, hogy Magyarország Ázsiában van. Ők ezt elhitték, hiszen honnan is tudhatnák hol van Hungary? Ők csak a világ végét tudják megmondani, az emberiség jövöjét, de Magyarország földrajzi elhelyeszkedését…
12.30-tól 14.00-ig volt a Lunch Time (ebédidő). Az étlapon szerepelt minden tengeri herkenytű, cápauszonyleves, rengeteg zöldség, töménytelen mennyiségű ismert és ismeretlen gyümölcs, sütemények. Ebéd után folytatódott a délelőtti kánaán poénokkal, heccelésekkel tűzdelve. Viszont, engedjétek meg a kedves olvasók, hogy megpróbáljam röviden szavakba önteni, amit itt tartózkodásunk ideje alatt tapasztaltam:
Én úgy gondolom a Yucatán-félsziget méltán az egyik legkülönösebbnek mondott pontja ez a világnak, mint már említettem volt a gyönyörű, türkiz tenger, hófehér homok és buja növényzet mellett a mexikói maja kultúrát is megismerhettük. A szebbnél-szebb szállodák mindegyike közvetlen tengerparti, gondozott kertben található, mint ahogy a mienk is. Szerintem nem véletlen, hogy mára már az egész világon csak túristaparadicsomként emlegetik Cancun-t. A szállodánk “Dos Playas Hotel” nem luxusszállodának, de hangulatosnak és az általános kényelmet kielégitőnek mondható. Megtalálható itt a hamisíthatatlan mexikói hangulat egy kis magyar virtuózitással vegyítve őserdőszerűen buja növényzet mindenhez egzotikus hátteret biztosít. A nyugalom, pihenés, idő magunkra és egymásra, több mint egy pillanatnyi lehetőség, hogy elmerengjünk. A természet bármely eleme, a tenger a nyugalom békesség és pihenés fő forrása. Sétáim közben lágy szellő és az egyedülálló élővilág társaságában senki és semmi nem zavarta meg a nyugalmamat, ha pedig egy kis felfrissülésre vágytam csak ugrottam egyet a Karib-tenger hűs habjai közé vagy egy trópusi koktélt (igaz, nem volt olyan finom, mint amit én készítek, de...) iszogatva élveztem a szabadságot!
Az esti Dinner (vacsora)-nál megbeszéltük a másnapi programot és egyöntetűen mindenki egy egész napos kirándulásra a Chichen Itza-ra szavazott. Miután befejeztük a vacsorát és megbeszéltük a szerdai kirándulás részleteit - ment a poén ezerrel, és a piálás kétezerrel, ez utóbbi hajnalig tartott.
Név nélkül…, volt illetve voltak olyan személyek, akiknek a kinttartózkodásunk (öt éjszaka hat nap) alatt csak három éjszakájának vették igénybe a szálloda szobáinak berendezését, felszereltségét! Állítólag túl meleg volt a szobában és ezért kint aludtak a medence partján lévő napozóágyakban. Én másra gondolok, de ezt mindenki fantáziájára bízom! Más esetben pedig alvás közben sérült meg valaki, miközben orra bukott a nyugággyal együtt és éppen csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva ezzel az arcán.
Folytatás hamarosan.






