Deli Gábor élménybeszámolója
IV. rész
Nem sikerült a címvédés
7-8. nap, 2010.10.30-31., szombat-vasárnap
Reggeli kötelező tisztálkodás, kávé, cigi és fogadkozás miközben öltöző híján már a szálláshelyünkön szerelésbe bújva elindultunk nagy reményekkel telve a mérkőzések színhelyére. Érdekességképpen említeném meg, hogy a mindig „lázadó társaságunk” a mérkőzések fontosság olyannyira átérezte, hogy szó nélkül, pontosan és fegyelmezetten időben érkeztünk a Las Vegas NV 89115 E Cheyenne Ave/N Pecos Rd sarkán lévő Community College Soccer Field sport komplexumba. (ilyen sem volt többet a kin tartózkodásunk ideje alatt). Érkezésünkkor viszont amekkora volt a várakozás akkora volt a csalódásunk is. Kezdeném azzal, hogy sejtettük, éreztük és az elmúlt évek során tapasztaltuk is, hogy nem nekünk rendezték ezt a tornát...
- két pályán bonyolították le a mérkőzéseket, természetesen a gyöngyösi-egri fiúkat nem a center pályára osztották a selejtezők során
- a másodpályán a talaj minősége és állaga felháborító volt. Egyenetlen, állt rajta a víz, ahol nem volt vizes, ott viszont bokáig süppedtél a sárba. Ez a pálya 70%-ában volt jelen. Esőt nem tapasztaltunk a kint tartózkodásunk alatt, akkor????
- a center pályán (ahol a rendező San José játszotta az összes meccsét) egyenletesebb talajjal és hogy, hogy nem, ott nem esett az eső!!!
- a mi csoportunkba lett osztva az a két csapat, aki a San José mellett a legjobb és átlagéletkorban is a legfiatalabb játékosokat tudta felvonultatni
- öregfiúk torna, de bátran merem állítani az „öregfiúk” jelző csak az mi csapatunkra volt érvényes
1, 2010.10.30., 10.00, 2X30 perces játékidő
Gyöngyösi-egri Old Boys – Edmonton Hungarians 2 - 1
Góllövők: Deli G. és Varjú Péter
Nagy László (kint élő magyar portás) - Landor T., Bella Z., Varjú II., Pócsik J. - Varjú I., Screirer Á., Balázs A., Molnár Gy. - Szabó A. (Zsuzsi), Deli G.
Első félidőben az Edmonton igencsak nekünk esett, nyomott annak rendje és módja szerint., addig mi végre belemelegedtünk és megszereztük az első gólt. Történt, hogy Bella Z. labdát szerzett, valamilyen úton-módon Balázs Atihoz tudta passzolni, aki felnézett és mértani pontossággal a szélről befelé mozgó Deli G. elé tálalt. E sorok írója sarokkal egyből a saját és védője feje felett átemelve megindult a kapu irányába, a középső védőt, egyben az utolsó embert is lerázta jobbról, a tizenhatos sarkáról jobbal a bal hosszú sarokba lőtte a labdát. Ezzel a góllal meg is lett zavarva ellenfelünk és öt perc elteltével ismét gólnak örülhettünk. Félpályánál Balázs A. - Deli G. gyors és korszerű háromszögelése révén Molnár Gyuri megindult a jobb szélen, a balösszekötő helyéről érkező Varjú II. elé tálalt, aki 8 méterről egyből a kapu közepébe vágta a labdát. Első félidőben virtuóz és szellemes játékot produkálva tovább tudtuk volna növelni az előnyünket, de sajnos az utolsó pillanatban célt tévesztetünk. Második félidőben az Edmonton csapata kitámadott, mindent egy lapra tett fel. Folyamatos frissítésekkel, fiatalabb játékosokkal rohamozta a kapunkat, de hősiesen és rendkívül fegyelmezetten játszó csapatunk védelmében nem találtak rést.
Második mérkőzésünkig, ami 12.30-ra volt kiírva próbáltunk regenerálódni, lazítani. A többi kerettag igyekezett a kedvünkben járni. Külön kiemelném Hervai Zsoltit és Kovács Zolit, akik szinte minden pillanatban a tekintetünket és kívánságainkat lesve igyekeztek kiszolgálni bennünket. Hozták a Budweiser vagy Miller sört az elvesztett folyadék pótlására. Ezt tehették, hiszen jól tudták a Granadai egyetemmel együtt végzett kutatásaik alapján, hogy a sör (2 üveg) ugyanolyan jót tesz a meccsek után, mint a különféle izotóniás italok. Bár egy kicsit túlzásba estek, de biztosra akartak menni. Tequiláról nem szól a fáma!...
2, 2010.10.30., 12.30, 2X30 perces játékidő
Los Angeles Hungarians - Gyöngyösi-egri Old Boys 0 - 0
Nagy László (kint élő magyar portás) - Landor T., Bella Z., Varjú II., Pócsik J. - Varjú I., Screirer Á., Balázs A., Molnár Gy. - Szabó A. (Zsuzsi), Deli G.
Kicsit nehezebben indultunk, mint az első meccsen, amit az izomzatainknak tulajdonítottunk. L.A. nekidurálta magát, hamar dűlőre akarta vinni, de nem igazán vitte sehova. A 60 perces játékidő nagyrészt védekezéssel, illetve szórványos, de annál inkább veszélyesebb magyarok ellentámadásaival telt el. Egy ilyen végén, sajnálatos módon Deli G. megsérült és mint a későbbiekben kiderült az elkövetkező mérkőzéseken már nem is tudott pályára lépni. „Nagy veszteség, ha Deli a torna során végig a csapat rendelkezésére tudott volna állni, valószínűleg jobb eredményt tudtunk volna elérni." - nyilatkozta a későbbiekben Zsuzsi mester. A végeredmény igazságos döntetlennel zárult, aminek valljuk meg őszintén mi örültünk a legjobban.
Azért egy kis kellemetlen incidens itt is történt, de mint már ezt többször is említettem az amerikai túránk során ebben nem szenvedtünk hiányt. Miután a mérkőzésekkel végeztünk és a jól megérdemelt pihenőt töltöttük a pálya szélén, egy hirtelen ötlettel a Los Angeles-i magyar Hauer Gyuszi segítőkész szándékkal kitalálta, hogy Varjú Gabival elviszik a „közelben” lévő autószerelőhöz az előző napon történt defektet kapott járgányt megjavítani. Siettünk, hamar itt leszünk cirka fél óra - mondták they are, nos ez történt helyi idő szerint 14 órakor. Érkezésük 17.15-ra sikeredett, mondanom sem kell, hogy a pályán már senki nem volt csak mi! Fáradtan, éhesen és szomjasan. Ééééss 18-kor Las Vegas egy előkelő negyedében vacsorára voltunk hivatalosak. De azt hiszem kedves olvasó, már biztosan kitalálta - nem értünk oda időben, de odaértünk 20-ra. Viszont a kaja, pia kárpótolt mindent. Jóllakott és már nem szomjas társaságunk az aznapi fáradságot, feszültséget a Vegas-i éjszakában pihente ki. A pihenés hajnalig tartott, nem tovább, hiszen másnap reggel 8 órakor a San José csapatával játszottunk presztízsmérkőzést. Ez a derbi vegyes érzelmeket váltott ki bennünk. Kezdjük azzal, hogy miért kellett nekünk kora reggel játszanunk és pont a torna legesélyesebb csapatával?
3, 2010.10.31., 8.00, 2X30 perces játékidő
Gyöngyösi-egri Old Boys - San Jose 0 - 4
Nagy László - Landor T., Bella Z., Varjú II., Pócsik J. - Varjú I., Screirer Á., Balázs A., Molnár Gy. - Szabó A. (Zsuzsi), Mayer P.
A San José csapatában játszott két ex-ferencvárosi játékos Horváth Ferenc és Deszatnik Péter. A csapat életkora nem haladta meg a 35 évet. A csapat játékoskerete 21 főből állt. Ezzel szemben a mi kis lelkes, de rendkívül megviselt és fáradt, sérülésekkel tüzdelt (Deli Gábor, Varjú Péter) brigádunk a Thermopüla-i csata 300 spártai hőseivel vetekedve vette fel a harcot és állta a „Perzsa” José támadásait, rohamát. Heves (megye) vér csörgedezett a harcosaink ereiben, meg akarták mutatni az otthon maradottaknak és a világnak, hogy mit is jelent heves(megye)nek lenni...
Leonidasz Perzsa király elbújdosott volna szégyenében, ha a mi fiainkat látta volna. Mekkora különbség van Perzsia harcosai és a Heves (megye) harcosai között. Tartott mindez az első félidő 20. percéig, amikor is a deszkalábú Deszka beköszönt kétszer is. De a fiúk nem adták fel, szünetben míg a legendás spártaiak az „akhalosz tenartoszt”, azaz a „gyönyörű halált” keresték, addig a mi fiaink a Budweiser vagy Miller sört a jégládákban. A második félidőben 10 percig tudták tartani magukat az agyongyötört, fáradt magyar betyárok. Ekkor szintén gyorsan két gólt kaptunk, csak annyi volt a változás, hogy ezeket Horváth Feri rúgta. Gyakorlatilag a két fradista gyerek vert meg bennünket.
Annyi azért hozzátartozik a krónikához, hogy Varjú Peti szó szerint a vérét adta mindkét játéknapon, ugyanis a sarkát olyan szinten törte fel a cipője, hogy csúfos látvány volt, az biztos.
Elődöntő, 2010.10.31.,12.30, 2X30 perces játékidő
Gyöngyösi-egri Old Boys - Silicion Valley 1 - 3
Nagy László - Landor T., Bella Z., Varjú II., Pócsik J. - Varjú I., Screirer Á., Balázs A., Molnár Gy. - Szabó A. (Zsuzsi), Mayer P.
Következő mérkőzésüket sem tudták a hőseink hozni, itt a Silicon Valley 3:1-re verte megtépázott, több sebtől vérző seregünket. Molnár Gyuri az első félidőben még tudott egyenlíteni, de a fiatalabb és több cserét is felvonultató csapat nyert. Nekünk ekkor már a cserék cseréi is megsérültek.
III. helyért, 2010.10.31.,15.30, 2X30 perces játékidő
Gyöngyösi-egri Old Boys - Action Vegas Hungarian 0 - 0 bünt: 3-4
Nagy László - Landor T., Bella Z., Varjú II., Pócsik J. - Varjú I., Screirer Á., Balázs A., Molnár Gy. - Szabó A. (Zsuzsi), Mayer P.
11-esek következtek. A kapusunk felmondta a szolgálatot, így a kaput és a 11-eseket a két játéknap során hősies, fegyelmezett hozzáállást mutató Bella Zoli védte. Le a kalappal a Zoli előtt! Miközben felvette a kapuskesztyűt és elindult a kapu irányába, csak annyit szólt vissza: "Én kivédek két tizenegyest és berúgom az enyémet, Ti csak rúgjátok be a tieteket." Uraim, ez így is történt, a méltán elismert és már oly sokszor megcsodált Bellagio Százemeletes Zoli megtette a magáét, de sajnos nem úgy más. Pócsik Jani, Molnár Gyuri, Bella Zoli berúgta a tizit, Screirer Ákos és Szabó András ”Zsuzsi” viszont nem tudott élni a lehetőséggel. Ennek ellenére a tét a másik csapatra is rányomta bélyegét, hiszen kétszer is eljutottunk arra a pontra ha berúgjuk miénk a bronzérem, nem sikerült. A végén még is csodával határos módon kaptunk még egy esélyt, hogy versenyben maradjunk, miközben azon tépelődtünk, hogy ki rúgja a sorsdöntő tizit. Egyszer csak arra eszméltünk, hogy az önjelölt Varjú Gabi lehelyezi a tizenegyegyespontra a zsét, nekifut olyan elánnal, mint még soha és.....ilyet még nem láttam....ezt leírni is nehéz.....a labda az elrúgás után akkora sebességgel haladt a kapu mellé, hogy a portás a kapu közepéből sétálva kisérte a kapufa mellé tartó labdát!!! Ez a nagyerejű lövés a kapu mögött egy méterre lévő hálóig sem gurult el! Pontosabban megállt alig a jobb kapufa mellett, kicsit mögött. Meglepetésünkben Zsuzsi mesterrel percekig szólni nem tudtunk, így maradt és a körülményeket, előzményeket figyelembe véve a negyedik hely a 12 csapatból, ami nem is olyan rossz eredmény.
A győzelmet a kaliforniai San Jose szerezte meg, a Szilícium-völgyi magyar gárda és a vegasi együttes előtt. A kupát és az érmeket Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul adta át a győzteseknek és Szabó „Zsuzsiéknak”.






