Deli Gábor élménybeszámolója
III. rész
Las Vegas és Grand Canyon
4. nap, 2010.10.27., szerda
„Csillogás, szórakozás, könnyedség és a határtalan szabadság érzése”
GPS koordináták szerint 4.50-kor volt a tervezett menetidő. Hangsúlyozom a tervezett! Útközben kétszer álltunk ki a boxba olajcserére és tankolásra (pisi, sör) és egyszer vásárolni még Vegas előtt egy óriási Prémium Outlet Center-ben, ahol két órát töltöttünk. Szándékunk volt, hogy sötétben érkezzünk Vegasba a csillogó látvány miatt, ezt sikerült végrehajtani. Cirka hat és fél óra úttal a hátunk mögött gurultunk célállomásunk felé, de megérte! A látvány pazar volt és lélegzetelállító! Bellagió Százemeletes Zoltán elcsukló hangon csak annyit tudott mondani: „Gyerekek itt még a betonkeverő is ki van világítva!”
Miután csak a mi autónkban volt GPS, így el kellett a Fox 1-es autó utasait vinni az Ő szálláshelyükre, ami szintén a luxust és kényelmet pulzálta felénk. Volt öröm ilyen lesz a mi kecónk is… tévedtünk… de nagyot. Beütöttem a GPS-be a címünket és jött a döbbenet. Még 40 perc a célig… Going to home… Elindultunk, mentünk, ámultunk és bámultunk, rácsodálkoztunk a fényre és a pompára, aztán egyszer csak sötétség és még mindig volt hátra 20 perc a célig. Mivel választási lehetőségünk nem volt hát hősiesen nyomultunk előre a sötétségbe és búsan néztünk vissza a csillogó Las Vegasra. Kétkedő hangok majd néma csend… még 10 perc a célig… elöl semmi, hátul már csak alig derengett valami… aztán… lassan fény derült az igazságra. Egy nagyon szép kis külvárosi új lakóparkba érkeztünk szállásunk helyszínére. Kívülről takaros, szép kis sorházakhoz érkeztünk. Marika, a szállásadónk nyitott ajtót és fogadott minket egy hatalmas kondér húslevessel.
Nem erre a számítottunk, már ami a szálláshelyünket illeti. Miről is van szó? Nem számítottunk lakótársra (a tulajdonosra), ketten aludtunk egy szobában, ami nem is lett volna gond, de egy ágyban is. Két embernek a Livingroom jutott egy óriási felfújható matracon, a higiénia hiánya (ha nem kutyaszarba léptünk, akkor csontdarabokra), a fürdőszobában nem volt világítás. Ennek ellenére két hősünk Molnár Gyuri és Schreirer Ákos bevállalta a Livingroom-ot. Bellagio Százemeletes Zoltán és English Man Tomi az emeleten lévő három szoba egyikét rózsafa ággyal, míg Jómagam (dgabi) és Balázs Pierre Attila a három szoba második példányát. A Varjú I-II pedig a három szoba maradékát vette birtokába. Miután megtörtént a Vegasi Honfoglalás és elfogyott a három karton sörünk, nyugovóra tértünk.
5. nap, 2010.10.28., csütörtök
SkyWalk - a retinapetting helyszíne
Az első Las Vegas-i ébredés nem is volt olyan egyszerű és pálinkás, mint a Los Angeles-i reggelek bármelyike, de azért ezt is megoldottuk (a házigazda hűtőjében talált dobozos sörrel, majd megadjuk neki címen). Ekkor még nem gondoltuk, milyen kalandos és nehéz nap vár ránk.
Megbeszéltek szerint délelőtt 10 órakor lett volna találkozó a Mandalay Bay Hotel & Casino előtti parkolóban. Útitervünk a Grand Canyon-ban található SkyWalk volt. Igen, kedves olvasó a tervünk volt, bár véghezvittük, de nem akármilyen kalandos úton! Erről kicsit később. Szóval, mint említettem az ébredés nem is volt olyan egyszerű, az esti megbeszéltek szerint 9 órakor lett volna indulás a meetingre. Ébredés 9-kor, 9.30-kor még megiszom egy sört és elszívok egy cigit, 9.45-kor gittelnem kell. Majd 10-kor indulás, viszont mikor kiléptünk az ajtón meglepő látvány fogadott bennünket. Az esti érkezéskor nem láthattuk, - a reggeli napfénynél annál inkább - hogy a szállásunk az Mt. Charleston tavaszi hegység lábánál helyezkedett el. Így már érthető volt az előző esti „szikrázó sötétség”. A találkozó helyszínére való érkezés 10.45-re sikeredett, Zsuzsi mester nem volt ideges! Mc reggeliztünk és visszaindultunk a szálláshelyünkre, ugyanis fogalmunk sem volt melyik irányban induljunk el és ehhez kértük a szállásadónk Marika segítségét, aki tökéletesen tudta az utat a Canyonba! Akkor mi minek mentünk be a Strip-re???
12.00-kor elindultunk a Grand Canyon National Parkban található SkyWalk-ra. A menetidő 2 óra 50 perc volt a GPS és Marika szerint, a valóságban viszont kemény öt (!) óra lett belőle. Történt ugyanis, hogy Marikának feltűnt három óra menetidő után, hogy valami nem stimmel, ugyanis már rég meg kellett volna érkeznünk. Mi láttunk egy kereszteződésben hatalmas reklámtáblát "SkyWalk turn left” felirattal, de vidékiek lévén nem szóltunk, hátha mi tudjuk rosszul. Miután elérte a valóban eltévedtünk felismerése „tudok egy rövidebb utat” hirtelen ötletből bevezényelte a társaságot a sivatag kellős közepébe! Úttalan utakon szembe jövő forgalom nélkül a legelhagyatottabb kietlen sivatagon keresztül, kaktuszokkal, kígyókkal, skorpiókkal hemzsegő tájon a három autó egymást követve engedelmeskedett az útikalauzunknak. Más választásunk nem lévén jócskán lemaradva egymástól - akkora port kavart fel egy-egy autó, hogy 100 méteres távolságra kellett lemaradni és még akkor is fehér por telepedett az autónk szélvédőjére - poénkodva haladtunk egyre beljebb a sivatag szívébe.
Orrájt (all right) Zoltán itt is kitett magáért, idézem: "Szép lenne, ha lerobbannánk itt a sivatag közepén, se kép, se hang, egy lélek sincs a környéken!". Zoli ne fesd az ördögöt a falra - mondtam én (dgabi). Tíz perc nem telt el és Varjú I. Gábor say: "valamit jelez a műszerfalon található egy ikon a sok közül a bal oldali kerék felől!" Ne állj meg, mert itt ragadunk csak kibírja, míg oda érünk - say Zoltán. De Varjú I. Gábor csak megállt és mi a dick-t (f..szt) csinálunk most költői kérdést szegezte nekünk. Hatalmas defekt, már az abroncson jöhettünk nem kevés mile-t (mérföldet). Kérdően néztünk Orrájt (all right) Zolira. Eközben a másik két autó szépen eltűnt a szemünk elől magunkra hagyatva. És ebben a pillanatban lássatok csodát, jött velünk szemben nem egy és nem kettő autó, de egyik sem állt meg, viszont együtt érzően bámultak ki az autójuk ablakán. Ez némi vigasznak szolgált nekünk, elesetteknek. Zoli pajtásunk, bajtársunk mintha csak otthon lenne nekilátott a kerékcserének. Titkon bíztam a 7 másodpercben, de a legnagyobb gondot a pótkerék megtalálása és annak leszerelése jelentette. Fogalmunk sem volt, hogy hol kezdjük, míg nem újabb csoda történt.
Egy szembejövő autó közeledését látva Zoltán, két kézzel kalimpálva életét kockáztatva a négykerekű, motormeghajtású jármű elé ugorva megállásra kényszerítette a drivert. Minek köszönhetjük a satuféket, baleset elkerülése, vagy Zoli még a Venice Beachon vásárolt Cowboy kalapjának, mai napig nem tudjuk és gondolom, örök rejtély marad számunkra. A kocsiból kiszállva egy igazi amerikai cowboy-jal találtuk magunkat szemben. "Can I help you?" Ezt azért találtam érdekesnek, mert az elkövetkezendő 45 percben a hangját sem hallottuk. Bár felesleges volt bármit is kérdeznie, hiszen saját szemével látta a problémánkat. Minden ceremónia nélkül befeküdt a porba a kocsi alá és lekezdte leszerelni a pótkereket, ami neki sem volt olyan egyszerű, de akárhogyan is fészkelődött, forgolódott a cowboy kalapja az istennek sem akart leesni. Vagy oda volt ragasztva, vagy pedig a hajzsír nem akarta elengedni, de az bizony ott maradt a helyén. A rosszban is van sokszor jó dolog, itt szemtanúi lehettünk hogyan talál egymásra két ember: az Orrájt Zoli és Brad (mert ez volt a neve a cowboynak). Szótlanul összeszokottan hatékonyan dolgoztak együtt. Zolin azért látszott már, hogy négy napja kint voltunk az Államokban, így nem voltak nyelvi problémái. Egy kétes esetnél a mi földink csak annyit mondott az amerikai álomnak: "van nálad bicska?" És Brad mint aki értette volna, mit mond neki az Ungarische cowboy, elővette a zsebéből az említett célszerszámot, majd odaadta Zolee-nak. Miután elkészült a magyar-amerikai coproduction-ban a "Kerékcsere a Nevadai sivatagban" című némafilm, hálát nem várva Brad autóba pattant és bele vetette magát a sivatag szívébe.
Folytatva utunkat cirka 30 perc elteltével megérkeztünk célunkhoz. Itt már a többiek azonnal nekünkestek, hogy mit képzelünk, egy órája csak ránk várnak, már rég bemehettek volna, mindig ránk kell várni minek álltunk meg a sivatagban fényképeszkedni, stb. Volt háborgás, veszekedés rendesen (mentségükre legyen mondva nem tudták mi történt). Miután elmondtuk a sztorinkat és visszakérdeztünk, hogy miért nem néztek a visszapillantó tükörbe, együttérzően bocs fiúkat mormoltak az orruk alatt. Szóval és tettel 16 óra 20 perckor beléptünk a rezervátumba. Az autókat a parkolóban kellett hagynunk és buszokkal vittek fel minket a Navaho indiánok által épített SkyWalk-hoz. Itt aztán volt retinapetting, egyik ámulatból a másikba estünk, nem tudtunk a látványtól betelni. Így a defektünknek köszönhetően láthattuk a naplementét a Grand Canyon-ban. Miután kigyönyörködtük magunkat, megvacsoráztunk és elindultunk haza Las Vegas-ba. 22.30-kor gördültünk be a csodás lakóparkunkba és léptünk be lakásunkba. Gyors csutak, három karton sör és alvás, hiszen másnap elkezdődik a XV. Árpád-kupa labdarúgó torna és ugye ezért jöttünk.
