Deli Gábor élménybeszámolója
II. rész
Universal Pictures, Hollywood, Venice Beach
2. nap, 2010.10.25., hétfő
Szép volt fiúk! Jótett helyébe ne várj semmit!
A reggeli: pálinkás jó reggelt (BA otthonról hozott pálinkájából), majd reggeli, ahol fény derült az amerikai emberek elhízottságára. A bőséges reggeli nem kifejezes, nézzük csak miből áll egy amerikai svédasztal: hagymás sültburgonya, sültbacon szalonna, fasírt, tojásrántotta, sült virsli, cukrászsütemények, gyümölcsök töménytelen mennyiségben. Az italválaszték: sör, Coca- Cola, tea, kávé, juice! Ez a menüsor várt bennünket három napon keresztül. Nehezen, de megszoktuk. Reggeli után 9-kor megbeszélés a hallban.
Téma:
- Kinek, miért, mennyibe került az este bérelt autó?
- Nem ennyiről volt szó, foglalót vontak le, kezelési költséget stb…
- Hová menjünk, mi a napi program?
Meeting végeztével végre 10-kor elindultunk az Universal Pictures filmgyárba és mindössze csoportos kedvezménnyel 68$ ellenében élvezhettuk a fantaszkus show-t. Itt emliteném meg, hogy a pénztaros hölgy......nos, milyen nemzetiségű volt, ki tudja ezt nekem megmondani?.....bizony, hogy magyar, de hiszen már említettem 200 ezren élnek Los Angeles-ben, lépten nyomon beléjük botlottunk.
A filmgyárban aztán minden amiket a filmeken láttunk bizony megelevenedtek: Shrek az ogre, a haverja a szamár, Spongya Bob, a Cápa, Vámpírok, King Kong (nem az Il Caminetto pinére...), Frankeinsten és a többiek. Később megnéztünk a WaterWorld filmből egy részletet is “élőben”.
A nap derékán történt, hogy Kovács Zolee barátom, Balázs Attila, Molnár Gyuri és jómagam ebédhez készülődtünk (sört vásároltunk), miközben egy magányos fekete bőrpénztárcát találtam a Frédi és Béni bungalló pultján. "Zoli ez a tiéd?" - kérdeztem, akkor még nem kaptam választ, de nézzünk bele: közel 10 000$ és Yen volt benne, arany MasterCard, személyes okmányok, ami egy ázsiai fiatalember arcképét mutatta. "Adjuk le a feketebőrű fiatalembernek itt a pultnál" - mondta Zoltán, majd folytatta: "Így tiszta marad a lelkiismeretem!" Nekem meg a zsebem, mondtam neki (dgabi) és így is tett. Mielőtt észbe kaphattunk volna, már oda is adta a pultosnak, aki szerintem mai napig nem tudja felfogni, hogy milyen nagy az Isten állatkertje!... Vagy a kerítés alacsony!? Mindenesetre Ő aznap az egész éves keresetét vágta zsebre minden lelkifurdalás nélkül. Pancserság a köbön! (webmester)
A visit végeztével - amit Zsuzsi Mester este 19-kor lefújt - visszaindultunk a szálláshelyünkre, ahol már szabadprogram formájában mindenki ment amerre látott - három autó három irányba. A gyöngyösi különítmény név szerint: "Belaggio százemeletes" Zoltán, Balazs "Pierre Richard" Attila, Landor "English Man" Tamás, Molnár Gyurika, Screirer Ákos, Varjú I-II, valamint Deli "Boss" Gábor (legalább is én azt hittem, mint később kiderült csak akkor voltam Big Boss, ha valamit el kellett intézni, egyébként nem igazán hallgatott rám a társaság...). Elidultunk a Csillagok utcájába, ami mindösszesen 10 percnyire volt a szálláshelyünktől, de mielőtt odaértünk volna, természetesen meg kellett állnunk sört venni!
Na, ez kalandosra sikerült, ugyanis többszöri kérés, könyörgés és figyelmeztetésem ellenére az autóban és az utcán egyaránt nagy előszeretettel fogyasztotta a társaság a folyékony amerikai kenyeret. Tundi kell, hogy California államban autóban és nyilvános helyen az alkohol fogyasztása szigorúan tilos és azonnali elzárással büntetik! Tehát annak rendje és módja szerint megvásároltuk a söröket és jó magyar szokás szerint nekiesett a "Bellagio Százemeletes" Zoltán barátunk. "Zoli, ne csináld!" - könyörögtem neki. Lám, lássatok csodát, megjelentek a rend őrei, autóval, körözés. BZ nyugodtan tovább ivott, aztán eszmélt, gyorsan az autónk nyitott ajtajába tette a félig elfogyasztott sört, majd ellépett onnan. A két yard kiugrott a kocsiból és a filmekben látható módon azonnal mellettünk termett. Bal kézben fejmagasságban az elemlámpa, jobb kéz a stukkeron. Az egyik azonnal kiszúrta a sört, a másik Zolihoz és Gyurikához lépve számonkérést kezdeményezett. Zoltán barátunk földbegyökerezett lábbal és üveges, riadt tekintettel meredt előre, míg MGy lélekjelenlétének köszönhetően a "We are Hungarian, We do not speak in English" varázsmondattal tartotta távol az egyik szervet (de nem a nemit) A másik zsaru kivette az autónk ajtajából a sört, földre dobta, felrúgta, hogy kiömöljön belőle az üveg tartalma és kidobatta az üres üveget Zolival a kukába. Azonnali távozásra szólította fel a társaságot, amit hihetetlen gyorsasággal és precizítással hajtottunk végre! Mit mondjak? Be voltunk szarva rendesen! Szerencsénk volt, hogy valószínűleg nem akartak tolmács után rohangálni és papírmunkát maguknak.
Szóval remegő lábakkal meg is találtuk, de csak a másodosztályú Star street-et, itt viszont rábukkantunk egy pubra, ami elképesztően jót, jó áron produkált nekünk. Finom vacsora, pazar italok és csinos, kedves felszolgáló nők társaságában töltöttünk el cirka három órát. Érdekességképpen említeném meg, hogy mielőtt bemehettünk volna mindenkitől kérték az útlevelet, majd közvetlenül a bejáratnál két hölgy bájosan közölte velünk: pár percet várnunk kell az asztalunkra, de addig is a bárpultnál fogyasszunk a ház söréből. Nem kellett 10 percet sem várnunk, mikor is az asztalunkhoz vezettek bennünket. Tudni kell, hogy minden asztalnak volt egy 40'-os LCD televiziója, amin kivánság szerint azt nézhettünk, amit mi akartunk.
Kellemesen töltöttünk itt közel három órát, essen and drinken. Vacsora végeztével Balázs Attila barátunk kitalálta, hogy keressük meg John Travolta csillagát. Megkérdezte a pincérhölgyet, hogy merre vegyük az irányt. A válasz pontos volt és egyszerű: "ahogy kiléptek, az ajtón, menjetek jobbra és 10 perc séta után megtaláljátok!" 10 perc séta és semmi, több járókelőt kérdezünk, újabb séta, idő letelt, Lugosi Béla már meg van, de a Johny fiú csak nincs. Gábor Zsazsa és Jimi Hendrix csillaga megvolt, mint ahogy a Százemeletes Zoli legnagyobb öröme is. Itt közel egy órás különböző álló, fekvő, guggoló és térdelő pozícióban megkezdődött a fényképezés.
Éjjel kettő körül fáradtan, de hazaértünk, aztán zuhany és alvás.
3. nap, 2010.10.26., kedd
Szok, kici, olcó kínai
Ismét pálinkás a jó reggelt a már jól bevált BA pálinkával. Reggeli és indulás az újabb fárasztó, rohanó, de annál kalandosabb LAX-ba. Délelőtt mindhárom autó Zsuzsi mester és Kapitány (Los Angeles-i magyar) vezényletével elindult a Hollywood Boulvar-ra. Természetesen a Kapitány, aki 30 éve él Los Angeles-ben is többször eltévedt, de ehhez már hozzászoktunk. Itt aztán kapott a szemünk az agyunk mindent, amit akkor fel sem tudtunk fogni.
Hollywood Boulevard-on elmondhatjuk, hogy a Csillagokon jártunk: láttuk az Oscar-díj átadásának színhelyét a Kodak Theatre-t a betonba nyomott filmcsillagok kéz- és lábnyomatát aláírásukkal egyetemben. Innen lehetett látni - igaz elég messze volt - a legendás Hollywood feliratot a hegy oldalában. Rengeteg látnivaló volt, egy egész délelőttöt töltöttünk itt. Ajándékokat vásároltunk otthon maradt szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek.
Délben indulás a Santa Monica-i Venice Beach-re, ezt Bolondok utcájának is hívják (ne kérdezze senki miért?). Csodás látvány volt a Pacific óceán és bizarr a parti, színes emberi áradat….érdekes…magávalragadó. Említettem az első napon a luxus és kényelem mellett a szabályokat. Nos bármennyire hihetetlen, még itt is betartották a szeszrendeletet. Bármennyire is szerettünk volna a Grocery-ben konzerves sört vásárolni… nem volt… csak egy olyan helyen lehetett alkoholt fogyasztani, ahol leültél és helyben fogyasztottad el, vagy éppen ételt is rendeltél. Érdekes viszont, hogy kb. 100 méterenként szabályszerű MARIJUANA The Cannabis Club-ok voltak. Sőt a parton néhány fiatal szórólapokkal invitált be minket az üzleteikbe.
Az időt itt az óceán partján bámészkodással és souvenirok vásárlásával töltötte a társaság. Volt, aki Apple Store-t keresett volt, aki a százemeletesekhez ment és volt, aki visszament a Beverly Hills-i Garland rezidenciájára pihenni.
Én az egri bajtársaimmal az Apple Store felé vettem az irányt, amit két óra múlva GPS segítségével meg is találtunk. Az üzletünk egy plázában volt, de mielőtt bementünk volna útba ejtettünk - igaz véletlenül - egy nagyobb üzletet. Ahogy beléptünk egy fura kínai érzés kapott el bennünket, szok kicci, olcó áru…gagyibbnál-gagyibb cuccosok voltak. Viszont volt WC az emeleten. Tehát, miután átestünk a gyors olajcserén, egyéb szervizeléseken a társaságunk nagy része megindult a célirányába. Nemúgy Fox-1 (Mayer Peti) és Fox-2 (Mayer Balázs) apa és fia. El is vesztettük Őket annak rendje és módja szerint. Rövid bánkódás után és 4 db iPad, 1 db zenei dokkoló vásárlás befejeztével, elindultunk még ott a plázában vacsorázni.
Miután betoltuk az anyagot a buránkba visszamentünk Fox-1-ért és Fox-2-ért, de legnagyobb megrökönyödésünkre éppen sorban álltak és fizettek a kicci kínai áruházban. 40 perc elteltével ki is fizették a rendkívül olcsó és jó minőségű Dolce Gabbana bőrtáskát és pénztárcát. Majd mintha kérdeztük volna (de nem), Fox-1 ömlengve elkezdte dicsérni az áruházat, hogy micsoda fantasztikus és olcsó dolgokat lehetett itt vásárolni és mi milyen hülyék vagyunk, hogy elmentünk innen. Ő beszélgetett egy orosz hölggyel, kinek elmondása szerint is fenomenális ez az üzlet és minden héten, hétvégén az esti zárás után egy órával lesötétített ablaküvegű Hammerekkel az orosz maffia szokott itt vásárolni. No comment! Ehhez már nem volt erőnk és lehetőségünk sem az óriási hahotától... Fox-1-nek ez nem volt ínyére, kissé sértődötten, megbántva, egykedvűen nézett az autóból kifelé és már nem is tudtuk kiengesztelni aznap.
Este mindenki időben a visszatért a bázisra, mert másnap öt órás út várt ránk Las Vegasig.
4. nap, 2010.10.27., szerda
„Csillogás, szórakozás, könnyedség és a határtalan szabadság érzése”
GPS koordináták szerint 4.50-kor volt a tervezett menetidő. Hangsúlyozom a tervezett! Útközben kétszer álltunk ki a boxba olajcserére és tankolásra (pisi, sör) és egyszer vásárolni még Vegas előtt egy óriási Prémium Outlet Center-ben, ahol két órát töltöttünk. Szándékunk volt, hogy sötétben érkezzünk Vegasba a csillogó látvány miatt, ezt sikerült végrehajtani. Cirka hat és fél óra úttal a hátunk mögött gurultunk célállomásunk felé, de megérte! A látvány pazar volt és lélegzetelállító! Bellagió Százemeletes Zoltán elcsukló hangon csak annyit tudott mondani: „Gyerekek itt még a betonkeverő is ki van világítva!”
Miután csak a mi autónkban volt GPS, így el kellett a Fox 1-es autó utasait vinni az Ő szálláshelyükre, ami szintén a luxust és kényelmet pulzálta felénk. Volt öröm ilyen lesz a mi kecónk is… tévedtünk… de nagyot. Beütöttem a GPS-be a címünket és jött a döbbenet. Még 40 perc a célig… Going to home… Elindultunk, mentünk, ámultunk és bámultunk, rácsodálkoztunk a fényre és a pompára, aztán egyszer csak sötétség és még mindig volt hátra 20 perc a célig. Mivel választási lehetőségünk nem volt hát hősiesen nyomultunk előre a sötétségbe és búsan néztünk vissza a csillogó Las Vegasra. Kétkedő hangok majd néma csend… még 10 perc a célig… elöl semmi, hátul már csak alig derengett valami… aztán… lassan fény derült az igazságra. Egy nagyon szép kis külvárosi új lakóparkba érkeztünk szállásunk helyszínére. Kívülről takaros, szép kis sorházakhoz érkeztünk. Marika, a szállásadónk nyitott ajtót és fogadott minket egy hatalmas kondér húslevessel.
Nem erre a számítottunk, már ami a szálláshelyünket illeti. Miről is van szó? Nem számítottunk lakótársra (a tulajdonosra), ketten aludtunk egy szobában, ami nem is lett volna gond, de egy ágyban is. Két embernek a Livingroom jutott egy óriási felfújható matracon, a higiénia hiánya (ha nem kutyaszarba léptünk, akkor csontdarabokra), a fürdőszobában nem volt világítás. Ennek ellenére két hősünk Molnár Gyuri és Schreirer Ákos bevállalta a Livingroom-ot. Bellagio Százemeletes Zoltán és English Man Tomi az emeleten lévő három szoba egyikét rózsafa ággyal, míg Jómagam (dgabi) és Balázs Pierre Attila a három szoba második példányát. A Varjú I-II pedig a három szoba maradékát vette birtokába. Miután megtörtént a Vegas-i Honfoglalás és elfogyott a három karton sörünk, nyugovóra tértünk.
