2008. május 23-án egy szép hagyomány következő állomásaként Atkáron mérkőzött meg a gyöngyösi és a prágai öregfiúk csapat. Tavaly a cseh fővárosban gólzáporos találkozón 7-7 lett az eredmény, ezuttal sajnos kevesebb gól született. A több egykori első ligás játékost felvonultató vendégek késve és kapus nélkül érkeztek, így a nézőként kilátogató Szén Laci is szerelést kapott. A 15. percben Deli Gabi bal oldalról élesen belőtt labdája megpattant egy védőn, ami így a kapuba vágódott. A második félidő elején egy kontratámadást góllal fejezett be a vendégek tizes számú játékosa. Ezután futószalagon érkeztek a gyöngyösi helyzetek, de Puyol remek napot fogott ki. Ebben az időszakban a cseh bíró ítéletei borzolták a kedélyeket. Az utolsó percben váratlan fordulat következett, a kapura teljesen veszélytelen vendégek egy jogos büntetőt kaptak. Molnár Tomi bravúrral hárított, de a kipattanót már nem tudta kipiszkálni. A lefújás után a játékosok megajándékozták egymást, majd a Kulacsban zárták a napot.
Atkár, 20 néző, 2x30 perc
V: Török Aga (1. félidő) és egy dilettáns öreg cseh sípmester (2. félidő)
GYÖNGYÖS - PRÁGA 1 - 2 (1-0)
Gyöngyös kerete: Molnár Tamás, Tóth Attila, Papp Norbert, Orosz Attila, Benei András, Szabó István, Bartuska József, Bella Zoltán, Landor Tamás, Gál István, Bella József,
Deli Gábor, Kávási János.
Edző: Móczár György
Gól: Deli ill. Bolero, Kukucska





