GYAK - Videoton

Az Egri úton lévő, ma már Kömlei Károly nevét viselő sporttelepen a kiváló nyári időben fokozatosan gyűltek a nézők. A pályát körbe állók és a lelátón helyet foglalók előbb az U17-es fiatalok 8-1-es győzelmét láthatták, majd az U19-es korosztály 2-1-es veresége okozott számunkra bánatot a BKV Előre ellen.

 

A régi nagyok, a szeniorként mezbe bújt egykori gyöngyösi focisták a Videoton ''85-ös csapatával szemben labdáztak teljesen barátságos légkörben és barátságosnak nevezhető eredménnyel a végén. Az öregfiúk meccs előtt Hiesz György szólt a megjelentekhez.
- Már sok nívós eseményen vagyunk túl, ami a jubileum jegyében zajlik, és ez a mostani is méltó módon illeszkedik a rendezvények sorába. Köszönet illeti mindazokat, akik a 100 év alatt bármilyen módon is segítették a klubot - emelte ki a polgármester, majd elvégezte a kezdőrúgást.

 

A sípszó előtt azokra emlékeztek, akik már nem lehettek jelen az ünnepen, köztük a napokban elhunyt Marosvári Lajosra. A mintegy 300 néző előtt rendezett öregfiúk találkozón a Treiber Rudolf és Péczely Szabolcs vezette hazaiak három csapatra való játékossal álltak ki a Videoton legendás gárdája ellen. Az UEFA-kupa döntős fehérváriakkal Szabó József és Csató Sándor góljával már 2-0-ra vezettek, ám Szerdahelyi Gábor és Varga Attila találataival egyenlítettek a hazaiak.


GYAK - Videoton 2-2 (1-2)


 



 

 


 

 


 

 




Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

The feed is unavailable. This could be caused by the server being down, an incorrect feed address, all your events are in the past, or if you have no events in your feed.

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 41999

Mai látogató: 49

Tegnapi látogató: 43

Pillanatnyi látogató: 10

Kezdés: 2009.10.25.