A verseny célja: Lehetőséget biztosítani a kispályás labdarúgást szerető amatőr labdarúgóknak a szabadidő hasznos eltöltéséhez
A verseny rendezője és támogatója: Kelvin FC
A verseny helye: A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium sportcsarnoka
A verseny ideje: 2009. 11. 14 - 2009. 12. 12.
A résztvevők: A terembérlési lehetőségek miatt 8 csapatban maximalizáljuk a résztvevő létszámát. Részt vehetnek azok a csapatok, amelyek beneveznek és elfogadják a kiírásban foglaltakat. A csapatok játékosainak csak azok nevezhetők, akik a gyöngyösi kispályás szövetség által meghirdetett bajnokság igazolt játékosai voltak a 2009-es évben. Minden résztvevő saját felelősségére vesz részt a tornán
Nevezés: Nevezési díj: 20.000 Ft , melyet az első mérkőzés előtt kell a szervezőknek befizetni. A játékvetetői díjat a játékvezetőnek a csapatok maguk fizetik fele - fele arányban a mérkőzést megelőzően. Játékvetetői díj: 1.500 Ft (750-750 Ft)
A rendezvény önköltséges, vagyis a rendező csapat a befolyt összeget a torna rendezésére fordítja, egyéb gazdálkodást ezzel nem folytat.
Helyezések eldöntése: A bajnoki eljárásnak megfelelően minden csapat játszik mindenkivel. A győzelem 3 pontot, a döntetlen 1 pontot, a vereség 0 pontot ér
A díjazás: Az első helyezet csapat kupát, a többi csapat oklevelet kap
Játékidő: A mérkőzések játékideje 2x20 percből állnak
Egyéb szabályok: A tornán egyszer ki nem állt csapat a további küzdelmekből törölve lesz. Értelemszerűen minden addigi eredménye is törlésre kerül
Játékszabály: A terem sajátossága miatt, a becsúszás mindennemű formája tiltott. Ezért azonnali sárga lapos figyelmeztetés (5 perces kiállítás jár). A mennyezetről a játéktérre visszapattanó labda esetén a játék automatikusan folytatódik, de a mennyezetről a kapuba pattanó labda nem eredményez gólt. Ebben az esetben a továbbiakban a kapus hozza ismételten játékban a labdát.
A verseny lebonyolításával kapcsolatos, a jelen versenykiírásban nem szereplő kérdésekben, a Gyöngyösi Kispályás Labdarúgó Szövetség 2009. évi bajnoki versenykiírása a mérvadó.
Bajnokság költségvetése:
Bevételek: 7 csapat nevezési díja: 140.000 Ft
Kiadások: Terembérlet: 21 mérkőzés x 45 perc = 128.000 Ft
Kupa vásárlása, gravírozása, oklevél, szervezési költség: 12.000 Ft
EREDMÉNYEK:
1. forduló
2009.11.14.
Coca-Cola Szabó Épker - Mátrafüred 5 - 2 (2-1)
Gól: Fekete István (4), Szabó László ill. Birnbaum Antal, Veres Bálint
Lampion - Kelvin 2 - 2 (0-1)
Gól: Tóth Zoltán, Rácz István ill. Kozma Zsolt, Krigovszki Ákos
FAN-TOM - Frekvencia 2 - 4 (1-2)
Gól: Módos Richárd, Halkai József ill. Mező Dávid (2), Kismárton Ádám, Munkácsi László
2. forduló
2009.11.21.
Kelvin - Mátrafüred 7 - 1 (2-0)
Gól: Dohányos Roland (2), Kozma Zsolt, Juhász Szabolcs, Tasi Zoltán, Tasi Róbert, öngól ill. Birnbaum Antal
Coca-Cola Szabó Épker - Frekvencia 1 - 1 (0-1)
Gól: Gambár Attila ill. Kismárton Ádám
FAN-TOM - Lampion 1 - 6 (0-3)
Gól: Péntek Dusán ill. Arabi Ádám (3), Tóth Zoltán (2), Oravecz Botond
3. forduló
2009.11.28.
Frekvencia - Kelvin 2 - 2 (1-2)
Gól: Juhász Szabolcs, Krigovszki Ákos ill. Kismárton Ádám, Mező Dávid
Lampion - Mátrafüred 3 - 0 (1-0)
Gól: Oravecz Botond (2), Kamarás Gergő
Coca-Cola Szabó Épker - FAN-TOM 3 - 1 (2-1)
Gól: Fekete István, Lakatos György, Huszár Károly ill. Félegyházi Tamás
4. forduló
2009.12.06.
FAN-TOM - Kelvin 1 - 1 (0-1)
Gól: Bozsik Sándor ill. Béres Zoltán
Frekvencia - Mátrafüred 5 - 1 (3-1)
Gól: Major Attila (4), Kismárton Ádám ill. Palla Ferenc
Coca-Cola Szabó Épker - Lampion 4 - 1 (3-1)
Gól: Szabó István (2), Varjú Gábor, Lakatos György ill. Rácz istván
5., utolsó forduló
2009.12.12.
Coca-Cola Szabó Épker - Kelvin 1 - 0 (1-0)
Gól: Huszár Károly
Frekvencia - Lampion 3 - 1 (1-1)
Gól: Kismárton Ádám (2), Mező Dávid ill. Oravecz Botond
FAN-TOM - Mátrafüred 3 - 0 játék nélkül
VÉGEREDMÉNY:
1. Coca-Cola Szabó Épker (13)
2. Frekvencia (11)
3. Lampion (7)
4. Kelvin (6)
5. FAN-TOM (4)
6. Mátrafüred (0)
A torna gólkirálya Kismárton Ádám (Frekvencia) lett 6 találattal.
Játékszabályok:
A kispályás labdarúgás szabályai kerülnek alkalmazásra, a következő kiegészítésekkel:
- A játékidő 2*20 perc.
- Nincs, sem labdára, sem szerelésre irányúló becsuszás a fokozott sérülésveszély elkerülése végett!!!
Amennyiben egy mérkőzés folyamán az egyik csapat játékosa becsúszással él, akkor az ellenfél közvetett szabadrúgással hozza játékba a labdát, míg a becsúszó játékos azonnal 5 perces kiállításban részesül.
- Nincs sárga lap, a szándékos, esetleges durván kírivó szabálytalanságokat, birók megsértését, azonnali sárga lappal bünteti a játékvezető, mely 5 perc kiállításnak minősül.
- Esetleges büntető rugásokat (mely a továbbjutást, illetve helyezést hívatott eldönteni) három játékos végzi el. Ha ezután sem sikerül eldönteni a mérközés végeredményét, a büntetőrúgásokat felváltva kell folytatni az első hibás büntetőrúgás elvégzéséig. Az első három rúgást követően egyazon játékos is végezheti csapata büntetőrugásait.
- A labda mennyezethez való érintésével a játék nem áll meg. Ha a mennyezetről a játéktéren kivülre kerül a labda, akkor az utóljára labdát érintő csapat ellenfele hozhatja játékba a labdát. A mennyezetről a kapuba pattanó labda nem számít gólnak, ilyenkor a játékszert a kapus hozza újra játékba.
- Amennyiben a játékszer az oldalvonalon hagyja el a játékteret, azt a csapatok bedobással és berúgással is játékba hozhatják.
- A tornán egyszer ki nem állt csapat a további küzdelmekből törölve lesz. Értelemszerűen minden addigi eredménye is törlésre kerül.
- Óvási szándékot a mérkőzés előtt, illetve közvetlenül az óvás tárgyát képző mérkőzés lejátszása után lehet megtenni.
- A jogos óvás esetén az óvott mérkőzés eredménye a „hibát” elkövető csapat ellenfele részére 3:0 gólaránnyal, a mérkőzés eredményétől függetlenül lesz jóváírva.
10.Az óvást követően a „hibát” vétő csapat a további küzdelmektől nem lesz kizárva.
11.A nevezést és a sorsolást követően, de még a csoportmérkőzések megkezdése előtt visszalépett csapatok törlésre kerülnek,
12.Egyéb kérdésekben a Gyöngyösi Kispályás Labdarúgó Szövetség 2009. évi bajnoki kiírása a mérvadó.





