Az Il Caminetto vendégei voltunk

Másfél héttel a Kavalkád étteremben tartott első évzáró után, Gabriella nevenapján bonyolítottuk le a hagyományos évbúcsúztató bankettet. 16 órakor találkoztunk Frigyik Bali bérelt lakásán. Koccintás után a Torrente című klasszikus darab első epizódja került elő.  Torrente rejtélyes alak. Járőrözik, rendelkezik egy 38-as űrméretű Jamaspeciál forgótáras pisztollyal, hitelre zabál, mindenkinek tartozik. Szélütött apja segélyéből él, akit koldulásra kényszerít, a papát pedig az étteremben becsomagoltatott maradékokból eteti. Annyi jó érzés azonban van benne, hogy ezt a bizonyos maradékot összeturmixolja.  Gondol a papára, mert amikor egy csikket nem sikerül kihalásznia az egyvelegből, inkább megnyomja a gép gombját és vállát megvonva csak annyit mond:  "annál gazdagabb".

 

 

 

18 órakor átballagtunk a vacsora helyszínére. Sajnos ezúttal is voltak hiányzók. Bágyi Imi suliban volt, Hajdú Laci Szűcsiben horgászott, Benus Cefi Gabriella névnapot ünnepelt családi körben, Frigyik Árpi melózott, míg Erdei Géza igazolatlanul maradt távol. Horváth Pipi telefonon bejelentkezett a Karib-tengerről, így Őt is a körünkben üdvözölhettük. A szurkolói vonalat Holma Herbie, Kovácsszegi Viktor és Szabó Pepe képviselte. Voltak ugyan késők, akik egymásra mutogattak, de szóbeli figyelmeztetéssel megúszták az incidenst. A vacsora elfogyasztása után bedobtunk néhány tüskét és beszélgettünk. Hiányoltuk mini King Kongot, aki sajnálatunkra az alsó szinten melózott. 22 óra magasságában kisebb nehézségek után rendeztük a számlát és megfogyatkozott létszámmal a Nosztalgia bár felé vettük az irányt. Megállapítottuk, hogy a csehót is meglegyintette a válság szele, ugyanis a szimpatikusnak nem nevezhető Timon Mikit találtuk a pult mögött. Később kiosztásra került a "Nap alteregója" cím is, amit ezen az estén Miller Andor, alias Jean Reno érdemelt ki. Hajnalban a Karma nevű szórakozóhelyen zártuk a napot.

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

The feed is unavailable. This could be caused by the server being down, an incorrect feed address, all your events are in the past, or if you have no events in your feed.

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 42173

Mai látogató: 40

Tegnapi látogató: 65

Pillanatnyi látogató: 10

Kezdés: 2009.10.25.