A Prompt '94 BK megtörte a Mátra-Sas egyeduralmát

 

Az ünnepélyes éremátadás helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan a városi Sportcsarnok volt. A 19 órakor kezdődő eseményt igen kevés csapat delegáltja tisztelte meg. Sajnos az ilyen apró jelekből világosan leszűrhető, hogy a kispályás labdarúgás sokat veszített a korábbi fényéből. De ebbe most ne menjünk bele...

 

Kovács Róbert, a Szövetség elnöke röviden értékelte a mögöttünk hagyott esztendőt, majd a jövővel kapcsolatban mondott néhány mondatot. Átadásra kerültek az egyéni és csapat elismerések, majd a kiemelések után hét csoportba lettek sorsolva a Téli-kupán rajthoz álló együttesek. A tradicionális eseményt az állófogadás koronázta meg.

 

 


 

 

– A korábbi évekhez képest sajnos kevesebb, összesen 47 csapat részvételével négy osztályban került sor a 2009-es pontvadászatra – értékelt Kovács Róbert, a Gyöngyös Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség elnöke.

 

– Noha ezzel együtt is eredményes évet tudhatunk magunk mögött, az igazi kihívást a 2010-es esztendő jelenti, ugyanis városfejlesztési célok miatt várhatóan új helyszíneken játszanak majd a gárdák. Ebből adódóan törekednünk kell arra is, hogy mindenfajta nehézség ellenére megőrizzük, sőt, ha lehet, akkor növeljük a bajnokságban résztvevő együttesek számát.

 

Egyelőre azonban még vissza a tavalyi esztendőre, ahol a legnagyobb figyelem ezúttal is az 1. osztály küzdelmeit kísérte. Hosszú évek után az eddig örök másodiknak elkönyvelt Prompt '94 csapata végzett az élen. A csapat kiegyensúlyozottan szerepelt, nem futott bele váratlan vereségbe, s az egyenletes teljesítmény aranyérmet ért.

 

Az ezüstérmet a sokszoros bajnok Mátra-Sas FC szerezte meg, amely gárda főként a tavaszi csalódást keltő szereplés miatt maradt le a bajnoki címről. Fennállásának legjobb eredményét elérve végzett a dobogó harmadik fokán a Vamav Metcom.

 

A 2. osztály aranyérmét az elmúlt évben még a legjobbak között szerepelt, s némileg átalakult HELLpáholók együttese szerezte meg, végig magabiztos játékot nyújtva. Az ezüstérem a tavaly még a 3. osztályban játszó Kelvin FC csapatáé lett, amely társulat üde színfoltként lepte meg a mezőnyt. A bronzérmet a sípmesterek csapata, a Kavalkád Étterem zsebelte be.A HB a csalódást keltő negyedik helyen zárta a szezont.

 

A teljes bajnoki mezőny legjobb pontszerzőjeként végzett a 3. osztály élén az Erőmű csapata. A gárda fölényére jellemző, hogy játékosai már a 17. forduló után koccinthattak a bajnoki címre. A 4. osztályban két együttes futott versenyt az aranyéremért, a párharcban végül a Dry Team bizonyult jobbnak a Gyöngy Melon Aréna gárdájától.

 

Az Öregfiúknál ugyanaz a 13 csapat versengett, mint az előző évben. A változást az jelentette, hogy a Shick R-re Számíthat alakulata visszaszerezte a trónt, s pontveszteség nélkül végzett az 1. helyen. Másodikként a 2008-as bajnok Hotel Füred végzett, megelőzve a bronzérmes Zsákai FC-t.

 

 

 

– Tudunk egymásról és a régieket is megbecsüljük – árulja el a Prompt 94 Baráti Kör titkát Jakab Gábor. A cégvezető csapatvezető büszke arra, hogy sikerült a Balogh Zsolt, Bágyi Csaba, Ferencz János, Ferencz Tamás, Jakab Gábor, Juhász René, Labancz Róbert, Kovács László, Rausch József, Tari Zoltán, Tóth Attila, Tóth György, Tóth Tibor, Soltész Sándor, dr. Szabó Dénes, Szelényi János, Szilágyi Gábor, Vajda Bálint és Vajda Kálmán alkotta gárdának az első helyen végezni, ám ettől többet jelent a BK tagjának lenni. – Fontos volt mindenkinek, hogy megnyerjük a bajnokságot, ami a hozzáállásban is kifejezésre jutott. Játékban és gondolkodásban gyorsabbak voltunk vetélytársainknál, arról nem beszélve, hogy Balogh Zsolt személyében kiváló kapus állt a háló előtt. A ragyogó csapatszellem eredményeként az aranyérem mellé Bajnokok Tornája elsőséget is gyűjtöttünk, ezen túlmenően méltó módon képviseljük a városi színeket itthon és külfölfön is. Champion Alapítványunkkal 1996 óta a GYAK utánpótlását segítjük, emellett a helyi öregfiúk csapatot is működtetjük. Hasonló légkör jellemzi a háromszoros városi bajnok tekecsapatunkat is, amely Gembiczky Gyula, Gembiczky Gergő, Jakab Gábor, Krasnyánszki János, Nagy Dezső, Nyilas Kálmán, Szarvas Szabolcs és Szalai Béla összeállításban Gróf Koháry Étterem néven szerepel.

 

 

 

 

 

1. osztály

1. Prompt 94 BK 22 19 1 2 99–18 58

2. Mátra-Sas FC 22 17 1 4 91–49 52
3. Vamav Metcom 22 17 – 5 82–41 51
4. Mátra Nissan 22 16 2 4 75–38 50
5. Zsákai FC 22 11 2 9 53–47 32
6. Főiskola 22 9 2 11 43–68 29
7. AK Austrotherm 22 7 6 9 49–49 27
8. Mezőgép 22 7 3 12 39–60 24
9. Power 22 4 3 15 36–80 15
10. Devil s FC 22 5 2 15 42–79 14
11. Lampion 2000 22 4 2 16 18–87 5
12. Őrangyal Viola 22 4 – 18 0–0 0

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

36 gólos: Csomós Tamás (Mátra-Sas FC)
33 gólos: Szilágyi Gábor (Prompt '94 Baráti Kör)
24 gólos: ifj. Kiss István (Vamav-Metcom Kft.)

 

 

 

 

 

 

 

2. osztály

1. HELLpáholók 22 18 2 2 69–31 56

2. Kelvin FC 22 13 3 6 81–50 42
3. Kavalkád Étterem 22 12 2 8 70–64 38

4. HB 22 10 5 7 59–55 35

5. Ludas 22 11 1 10 48–60 34
6. Frekvencia ’84 22 9 5 8 45–35 32
7. VIP Solymos 22 9 3 10 61–56 30
8. Coca-Cola 22 8 5 9 47–50 29
9. Bányász 22 8 5 9 44–47 29
10. Verőfény 22 7 2 13 45–63 23
11. FAN-TOM 22 5 3 14 42–62 18
12. Hegycsúcs Tresco 22 2 4 16 28–66 10

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

27 gólos: Fekete István (Coca-Cola Szabó Ép-Ker)
23 gólos: Farkas Róbert (Bányász)
19 gólos: Krigovszki Ákos (Kelvin FC)

 

 

 

 

 

 

3. osztály

1. Erőmű 22 19 2 1 66–24 59

2. Free World 22 10 5 7 53–44 35
3. Vízmű 22 10 6 6 46–30 33
4. Vamav Titán 22 9 6 7 60–46 33
5. Borpalota 22 8 6 8 33–38 30
6. Káosz 22 9 3 10 46–59 30
7. FC Musztáng 22 8 5 9 56–47 29
8. Bor-Kő 22 9 2 11 48–44 29
9. Young Boys 22 7 6 9 37–52 27
10. Mátrafüred 22 7 3 12 45–61 24
11. Mátrex PFC 22 5 3 14 42–75 18
12. Adrenalin 22 5 5 12 36–48 17

 


Megjegyzés:
A Vízmű és az Adrenalin FC csapatától 3–3 büntetőpont levonva

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

25 gólos: Gál József (Erőmű)
20 gólos: Galambos László (FC Musztáng), Laskai József (Mátrex PFC)
19 gólos: Győri Tamás (Vamav Titán)

 

 

 

 

 

 

 

4. osztály

1. Dry Team 20 15 3 2 97–40 48

2. Gyöngy Melon 20 14 4 2 111–32 46
3. Silver 20 14 1 5 84–30 43
4. Vastüdő 20 7 7 6 50–47 28
5. Patina 20 8 2 10 51–54 26
6. Giovenzana 20 8 1 11 59–76 25
7. ÉMÁSZ 20 6 4 10 39–60 22
8. Lavina 20 6 4 10 32–55 22
9. Carbon 20 6 1 13 25–81 19
10. Thorez 20 5 3 12 30–71 18
11. Drink Team 20 5 2 13 32–64 17

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

32 gólos: Vas Borosi Csaba (Gyöngy Melon Aréna)
30 gólos: Nagy Máté (Dry Team), Varga Imre (Silver SK)
25 gólos: Czikó László Róbert (Dry Team)

 

 

 

 

 

 

 

 

Öregfiúk bajnokság

1. Shick R-re Számíthat 24 24 – – 162–16 72

2. Hotel Füred 24 19 3 2 109–39 60
3. Zsákai FC 24 16 3 5 100–40 51
4. Maci Lacik 24 15 2 7 74–45 47
5. Vitis VKB 24 12 2 10 48–44 38
6. Ipel NC 24 10 2 12 46–73 32
7. Verőfény 24 9 4 11 56–93 31
8. Sakál Művek 24 11 3 10 68–69 27
9. tinglYtongly 24 7 2 15 28–89 23
10. Mezőgép 24 6 2 16 31–57 20
11. Toyota 24 5 2 17 38–91 17
12. Bányász 24 4 1 19 36–78 12
13. Gyöngyöshalász 24 3 2 19 31–93 11

 

 

Megjegyzés:
A Sakál Művek csapatától 3 büntetőpont levonva

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

50 gólos: Tóth Attila (Shick R-re Számíthat)
44 gólos: Csomós Tamás (Shick R-re Számíthat)
33 gólos: Béres Zoltán (Hotel Füred)

 

 

 

 


 

 

 

 


 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

The feed is unavailable. This could be caused by the server being down, an incorrect feed address, all your events are in the past, or if you have no events in your feed.

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 42171

Mai látogató: 38

Tegnapi látogató: 65

Pillanatnyi látogató: 10

Kezdés: 2009.10.25.