Ismét Coca-Cola dominancia

nn

 

 

 

2010. december 23-án, Karácsony előtti csütörtökön bonyolítottuk le a XI. Póker-kupát. Ivácsony János házigazda két asztalt biztosított, így némileg limitálni kellett az indulók számát.

 

 

18 órakor a Sláger ABC parkolója volt a gyülekező helyszíne, ahonnan a fogcsikorgató hidegben néhány perc várakozás után megindultunk Ecséd irányába. Az érkezés után kiderült, hogy aznap nem volt dizsi, így a galérián lett felállítva a két versenyasztal. A Coca-Cola delegációja csúcsot döntött, hisz nem kevesebb, mint nyolc induló képviselte a céget. A törzsjátékosok közül Fejes Pisti és Ferencz Csabi nem futott be, így 19 órakor az ülésrend kisorsolása után az ideálisnak mondható huszas létszámmal csaptunk a lovak közé.

 

 

A szokásoknak megfelelően (elsődlegesen az alacsony vak miatt) ismét sokat kellett várni az első kiesőre. Kulcsár Tibi írta fel magát elsőként a listára, aki elmondhatja magáról, hogy az előző versenyhez hasonlóan ismét huszadik lett. Bánatát az általa elfogyasztott magas számú pizzaszelet részben enyhítette... Másodikként a magabiztos címvédő állt fel az asztaltól, akin kollégája, Agócs Viktor nemes bosszút állt.  Mondhatjuk, hogy kollégája, hisz Balázsnak letelt a próbaideje és néhány napja sikeres vizsgát tett. Horváth Pipi a kezdő sípszó előtt feszes és megfontolt játékot ígért, így kissé meglepő a gyors kiesése. Az együtt érkező és távozó Gera - Pepe duó után Zozi következett, aki egy ügyes paktum aláírása révén a beülőjét legalább megspórolta. Domosz és az előző tornát kihagyó Vas Ákos után a nemrég Franciaországból kalandos körülmények között hazaérkező Róka potyogott, aki most sem tudott a TV-s asztalhoz ülni. Csépány Tibit csak egy hajszál választotta el a finálétól, így meg kellett elégednie a 11. pozícióval.

 

 

21 órakor vacsoraszünetet tartottunk és elfogyasztottuk a kissé sós, ám annál finomabb pizzaszeleteket. Különböző ízesítésű, összesen tíz pizzát kaptunk a vendéglátótól.

 

 

Összeült a TOP10. A második tornán induló Szalai Viktort ismét Juhász Krisz ütötte el - ezúttal egy flush segítségével. Néhány leosztás után Holma Herbie komoly fegyvertényt hajtott végre, ugyanis egyszerre három(!) riválisát tette harcképtelenné. Bakó Peti következett, majd a killert Agisz Ivan Campo közreműködésével likvidálta. Már csak négy kólás maradt talpon. A borotvaélen táncoló Kovács Tibit egy sorral ütötte ki a végig remek ütemben "All in"-t toló Rab Gabi, aki többször is előhúzta a Korda Gyuritől tanult fifikákat. Egy kivételtől eltekintve például előszeretettel alkalmazta a nem túl acélos '9,K' lapkombinációt. A kupa sorsát egy hármas összecsapás döntötte el. A Juhász Krisz kezében lévő azonos színű 'A,5' mellé leesett egy másik ötös, így a legutóbbi torna bronzérmese nyerte a karácsonyi játékot.

 

 

Folytatás februárban.

 

 

 

jj

 

 


 

 

 

Hivatalos végeredmény:

 

1.     Juhász Krisztián
2.     Rab Gábor   (Juhász)
3.     Agócs Viktor   (Juhász)

 

4.     Kovács Tibor   (Rab)
5.     Holma Balázs   (Agócs)
6.     Bakó Péter   (Rab)
7.     Bordák Zoltán   (Holma)
8.     Nagy László   (Holma)
9.     Lévai József   (Holma)
10.   Szalai Viktor  (Juhász)

 

11.   Csépány Tibor  (Nagy)
12.   Horváth Károly  (Bakó)
13.   Vas Ákos  (Holma)
14.   Domoszlai Tamás  (Agócs)
15.   Márkus Zoltán  (Holma)
16.   Szabó Péter  (Rab)
17.   Mikola Gergő   (Szalai)
18.   Horváth Gábor  (Kovács)
19.   Gunther Balázs  (Agócs)
20.   Kulcsár Tibor  (Domoszlai)

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 47945

Mai látogató: 5

Tegnapi látogató: 48

Pillanatnyi látogató: 5

Kezdés: 2009.10.25.