2009. november 6-án, immár XI. alkalommal került megrendezésre a Maci-kupa emlékmérkőzés. Ezúttal Eger volt a helyszín, a mérkőzésnek az Olajbányász sporttelep adott otthont. Ezen a pályán már összecsaptak anno a felek, akkor Majzik „Zó” Zoltán csodálatos passza után a cikk szerzője győztes gólt szerzett... De hol vannak már azok az idők, amikor még komoly versengés folyt a csapatba kerülésért! Ezúttal épphogy összejött hat egészséges - de legfőképpen lelkes - játékos.
Az utazó keret:
Ifj. Kis „Kapus” Károly, Tóth „Gonosz” Attila, Benei „Bandi” András, Szerdahelyi „Mester” Gábor, Nagy „Cocó” László és Majzik „Zó” Zoltán.
A pálya mellett viszont igazi szakértők (és nevetgélők…) álldogáltak. Mikitovics „Villám” Szabolcs, Bakó „Finesz” Csaba, Molnár „Párduc” Tamás, Nagy „Balbekk” Imre, Móczár „Kakinho” György és Baranyi „Mindig sérült” Imre sajnos ezúttal különböző okokból kifolyólag nem jutott játéklehetőséghez.
A mérkőzés jól indult a gyöngyösi csapat számára, a kezdeti lendületből sikerült kétgólos előnyt szerezni, ami pontosan elég volt ahhoz, hogy 2-2 legyen a végeredmény…
Büntetőrúgásokkal végül is egri barátaink nyerték a mérkőzést, de a legfontosabb az volt, hogy méltóképpen emlékeztünk meg MEDVECZKI „MACI” RÓBERT barátunkról!
A találkozó után a Mélyvíz sörözőbe mentünk, ahol egy igazán finom vacsorával körített, baráti beszélgetésekkel tarkított három órát töltöttünk még el.
A Krisz-Preszt Baranyi Imre tudósította Egerből






