.jpg)
A XXVI. Imola–Hírlap-kupán résztvevő, a palánkkal határolt parkettre lépő nyolc együttes 4+1-es felállásban, 5x2 méteres kapukra játszik 2x15 perces mérkőzéseket, majd a helyosztókon 2x20 perces találkozókat. A két csoportgyőztes játszhatja a finálét, a másodikok a bronzéremért csatázhatnak.
Az NB III. Mátra-csoportjának 12. helyén álló csapataként érkezik a február 4-i XXVI. Imola–Hírlap-kupa teremlabdarúgó-tornára a Gyöngyös AK-Ytong. A gárda nem titkoltan éremre hajt.
– Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is számolnak velünk a szervezők. Megtiszteltetés, hogy részesei lehetünk a körcsarnokbeli palánkcsatáknak – kezdte szavait Cefirelli, a Gyöngyös AK-Ytong szakmai igazgatója.
– A felkészülésünk harmadik hetében járunk, eddig jobbára teremben gyakoroltunk. Az első erőfelmérőt a helyi sportcsarnokban rendezett Farsang-kupa jelentette, ahol a gyöngyöshalásziak mögött másodikként végeztünk. Nem titkoltan elsődleges cél a nagypályás bajnokságra való sikeres felkészülés, de a teremben a jó szereplést sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ennek érdekében biztos, hogy egy-két alkalommal a várható egri felállást is modellezzük majd.
A Gyöngyös AK tizenkét éve megszakítás nélkül tagja kiadónk, az Axel Springer Magyarország Kft. Heves megyei irodája és az Imola Cégcsoport által közösen szervezett esemény mezőnyének. Az együttes tavaly hatodikként végzett, ám a korábbi években többször is dobogósként zárt. Háromszoros ezüst- (1995, 2005, 2007) és háromszoros bronzérmesnek (1988, 2003, 2006) mondhatják magukat a mátraaljaiak. A tornagyőzelem még várat magára.
A GYAK idén a Gyöngyöshalász, a Hevesi LSC és a Szőlőskert-Nagyréde társaságában a „B” jelű négyesben szerepel. A szakmai igazgató szerint bravúrra lesz szükség a csoportgyőzelemhez.
– Jelenthet némi előnyt, hogy a futsal révén nálunk többek a
parketten is otthonosan mozognak – fejtette ki Cefó. – Ennek
ellenére azt mondom, legfőbb riválisunk a Hevesi LSC, amelynek játékosai
már többször is bizonyították, hogy igazi mesterei a palánkfocinak.
Őket tartom a délutáni csoport legnagyobb favoritjának, de bízom benne,
hogy a második helyre odaérhetünk, s versenyben leszünk az érmes
pozícióért.
Az eredményes szereplést nagyban meghatározhatja, hogy
milyen kerettel érkezik a GYAK. A játékosállományt érintő személyi
változásokról konkrétumokat egyelőre nem tudni, ám, ha a igazolási
tervek megvalósulnak, tavasszal erősebb lehet a gárda.
– Közel a megegyezés a legutóbb Gyöngyöshalászon szerepelt Horváth Viktorral, zajlanak a tárgyalások a szintén ex-halászi Kun Rolanddal és a fővárosból, a Magyar Labdarúgó Akadémiáról hazatérő Tarnai Dániellel is – részletezte a szakmai igazgató. – Nem mondanánk le senkiről, így távozónk egyelőre nincs, többekkel is a héten ülünk tárgyalóasztalhoz. Szeretnénk mielőbb tisztán látni, hogy kikre számíthatunk. Olyan gárdát akarunk összeállítani, amely tavasszal képes felzárkózni a legjobb tíz közé. Ez egyáltalán nem elérhetetlen. Ámen.
Farkas Ádáméknak a Felsőtárkány legyőzése után két döntetlen is elegendő volt a csoportgyőzelemhez. Az esemény helyszínéül szolgáló egri körcsarnokban a Felsőtárkány játszhat majd a bronzéremért.
Az "A" csoport eredményei:
Egri FC–Felsőtárkány 2 – 1 (2–0)
Gólszerzők: Balog Zs., Koós G., ill. Nagy Zs.
Pétervására–Verpelét 2–6 (0–3)
G.: Molnár Gy., Nagy Á., ill. Bánka B. 2, Varga P., Hajdu Zs., Kéki N., Nagy Á. (öngól)
Egri FC–Pétervására 3–3 (1–2) – büntetőkkel: 3–1
G.: Bojtor L., Koós G., Farkas Á., ill. Nagy Á., Molnár Gy., Berki Á.
Felsőtárkány–Verpelét 5–2 (3–0)
G.: Nagy Zs. 3, Nagy P., Nagy Sz., ill. Bánka B., Jékli Zs.
Egri FC–Verpelét 2–2 (2–0) – büntetőkkel: 3–2
G.: Koós G., Fürjes Á., ill. Bánka B., Somogyvári P.
Felsőtárkány–Pétervására 5–2 (2–2)
G.: Ragó B. 2, Hompoth B., Baji Á., Nagy Zs., ill. Bartuska J., Nagy Z.
| A csoport végeredménye: |
|
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Egri FC | 3 | 1 | 2 | – | 7–6 | 7 |
| 2. | Felsőtárkány | 3 | 2 | – | 1 | 11–6 | 6 |
| 3. | Verpelét | 3 | 1 | 1 | 1 | 10–9 | 4 |
| 4. | Pétervására | 3 | – | 1 | 2 | 7–14 | 1 |
A "B" csoport eredményei:
Gyöngyösi AK–Gyöngyöshalász 2–5 (1–2)
G.: Nádudvari A. 2, ill. Molnár B. 2, Csoszánszki D., Bódis B., Ludányi N.
Hevesi LSC–Nagyréde 5–2 (3–1)
G.: Besenyei F. 4, Pusoma R., ill. Fekete T., Szabó Sz.
Gyöngyösi AK–Hevesi LSC 2–7 (0–3)
G.: Kun R. 2, ill. Besenyei F. 6, Gulyás L.
Gyöngyöshalász–Nagyréde 9–1 (5–1)
G.: Vajda B. 2, Ludányi N. 2, Molnár G. 2, Csoszánszki D., Kiss I., Molnár
B., ill. Kolompár J.
Gyöngyösi AK–Nagyréde 6–4 (3–2)
G.: Fekete B. 2, Szilágyi N. 2, Király M., Kovács Á., ill. Kolompár J. 2,
Varbai Á., Fekete T.
Gyöngyöshalász–Hevesi LSC 5–4 (1–2)
G.: Molnár B. 2 (egyet büntetőből), Molnár B., Csoszánszki D., Molnár G.,
ill. Besenyei F. 2, Nagy L., Gulyás L.
A "B" csoport végeredménye:
| 1. | Gyöngyöshalász | 3 | 3 | – | – | 19–7 | 9 |
| 2. | Hevesi LSC | 3 | 2 | – | 1 | 16–9 | 6 |
| 3. | Gyöngyösi AK | 3 | 1 | – | 2 | 10–16 | 3 |
| 4. | Nagyréde | 3 | – | – | 3 | 7–20 | 0 |
A bronzmeccs előtt a Eger SE öregfiúk mérkőzőtt meg Hírlap-kupás edzők csapatával. A 2x20 perces találkozó sima győzelmet hozott az öregfiúknak.
Eger SE öregfiúk - Hírlap-kupás edzők 11-4 (7-0)
G.: Bukrán Cs. 4, Szamosi Sz. 3, Béres M. 2, Bocsi Z., Pápai Z., ill., Csőke G., Vojtekovszki Cs., Simon A., Szabó A.
III. helyért:
Felsőtárkány - Hevesi LSC 5-3 (1-2)
G.: Nagy Zs., Ragó B., Baji Á., Nagy I., Bencsik A., ill., Besenyei F. 2, Felföldi M. (öngól)
A döntőben:
Egri FC - Gyöngyöshalász SE 7-1 (4-0)
G.: Balog Zs. 3, Koós G., Fürjes Á., Romhányi T., Hrisztov, ill., Molnár B.
A XXVI. Imola-Hírlap-Kupa végeredménye:
1. Egri FC
2. Gyöngyöshalász SE
3. Felsőtárkány SC
4. Hevesi LSC
5. Verpeléti SE
6. Gyöngyösi AK-YTONG
7. Pétervására SE
8. Szőlőskert-Nagyréde SC
Különdíjak:
Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Zsolt (Felsőtárkány SC)
Legjobb kapus: Bákonyi Norbert (Felsőtárkány SC)
Gólkirály: Besenyei Ferenc (Hevesi LSC) 14 találattal






