Lukács Györgyöt köszöntötték a mérkőzés előtt

 

Gyöngyös AK – Salgótarjáni BTC              0 – 0

 

Gyöngyös, Kömlei sporttelep,  300 néző.   V.: Bodac Tamás (Miklós M., Bán J.).

 



GYÖNGYÖS:  Halasi – Oravecz, Nagy Á., Bódis, Fekete B. – Tatár, Pilinyi I. – Fülöp V. (Czéh M. 79.), Hajlinger, Nádudvari – Kiss I. (Vidra R. 61.).     Edző: Nagy Gábor.


SALGÓTRAJÁN:  Lázár K. – Sulcz M., Galbács, Híves, Kerényi – Kovács Z. (Csomor R., 75.), Zsély D., Novák J., Stark – Birincsik, Csépe.     Edző: Horváth Gyula.

 

 

 

A mérkőzés előtt Belkovics Béla ceremóniamester köszöntötte a 250 utánpótlás mérkőzésen a kispadon ülő Lukács Györgyöt. Röviden vázolta labdarugó és edzői pályafutását, majd egy immáron védjegyévé való sereleggel és oklevéllel ajándékozta meg. Gyuri bá' néhány mondatban megköszönte a szép jubileumi köszöntőt, majd átvette a néhány tagú salgótarjáni delegáció meglepetését.

 

Sajnos a csapatkapitány Szilágyi Norbi az utolsó tréningen megsérült, így nem tudott pályára lépni a nógrádiak ellen. A droidként mozgó Tari Zoli sem vállalta a játékot, így távollétükben a fiatal Nagy Ádám húzta fel a karszalagot. Alacsony színvonalú, langyos első félidőt produkált a két csapat. A kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A pálya közepén folyt a játék, rengeteg pontatlan átadással tarkítva. Ekkor úgy döntöttem, hogy kigurulok Markazra és megtekintem a Zava Team fellépését. A második játékrészben élénkebb lett a játék, a kapuk többször kerültek veszélybe, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni. Az eredmény igazságos.

 


Kiállítva: Hajlinger B. (2. sárga lap után) az 55. percben.


Jók: Nagy Á., Tatár, Pilinyi, Bódis, ill. Kerényi, Galbács.

 

 

Nagy Gábor: – Nem tudtuk megismételni az elmúlt hetek játékát, főleg az első félidőben nem valósítottuk meg az elképzelésünket. A szünetben agresszívebb és pontosabb játékot kértem. A kiállítás plusz energiákat mozgósított, és ekkor benne volt, hogy nyerhetünk.

 


Horváth Gyula: – Úgy érzem, ezen a mérkőzésen győzelmet engedtünk ki a kezünkből, de a gyöngyösi játékos kiállítása inkább minket zavart meg. Sietettük a játékot, ezáltal támadás-szövésünk kapkodóvá, sok hibával tarkítottá vált.

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48042

Mai látogató: 11

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 7

Kezdés: 2009.10.25.