A hajrában sikerült eldönteni a mérkőzést

 

 

 

 

– Bajnoki osztálytól és helyezéstől függetlenül a két csapat mérkőzése mindig rangadó – szögezte le Benus Ferenc, a gyöngyösiek szakmai igazgatója. – A sors pikantériája, hogy ezúttal a kiesés elkerülésért folytatott küzdelemben is komoly csatát vív a két klub. Az elmúlt mérkőzéseken tapasztaltak bizakodóvá tesznek, az az agresszív, gyors futball, ami jellemzi a csapatot, a Halász is sikerre vezethet. Nem kizárt egy sokgólos mérkőzés sem, tudjuk, hogy az ellenfél leginkább a támadójátékban jeleskedik. A három pontért adott esetben a csatársor megerősítésével plusz kockázatot is hajlandóak vagyunk vállalni.

 

   

Labancz Róbert, a halásziak edzője háromesélyes mérkőzésről beszélt. – Az elmúlt hetekhez képest most valamelyest bizakodóbb vagyok – magyarázta a tréner. – Sérültjeink szép lassan visszatérnek, ami lendíthet a szekerünkön. Közel azonos képességű csapatok találkoznak, ismerjük egymás erényeit és gyengeségeit is. Nálunk több olyan labdarúgó szerepel, akiket korábban eltanácsoltak a GYAK-tól, s emiatt fűti őket becsvágy. Nem állunk be védekezni, alapvetően támadó felfogású játékosaim vannak, akik a kombinatív futballban tudnak igazán érvényesülni. A védekezésünket kellene stabilizálni, ami alapvetően figyelem kérdése.

 

 

 


 

 

 

A Gyöngyös AK és a Gyöngyöshalász bajnoki mérkőzésen legutóbb a 2005/2006-os sorozatban találkozott az NB III. Mátra-csoportjában. Az akkor Labancz Róbert vezette GYAK mindkétszer legyőzte Majzik Zoltán irányította riválisát. Az utolsó GYAK – Halász összecsapáson 300 néző látta Tóth Norbert pontokról döntő bombáját.



2005. szeptember 4.

Gyöngyöshalász – Gyöngyös AK           1 – 2    (0–0)

G.: Molnár A., ill. Tóth A. 2.

Kiállítva: Tatár (GYAK).

 

 

 

2006. április 2.

Gyöngyös AK – Gyöngyöshalász         2 – 1    (0–0)

G.: Tóth N., Molnár B., ill. Molnár A.

 

 

 

 




 

 

2011.11.13., vasárnap, 13.30

NB III bajnoki mérkőzés

 

 

 

Döntetlenszagú, alacsony szinvonalú megyei rangadó

 

 



Gyöngyös AK – Gyöngyöshalász SE                     1 – 0     (0–0)


Gyöngyös, Kömlei spt., 450 néző. V.: dr. Szanyi Ádám (Bánki Gy., S. G. Farhang)

 

 


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. – Barta Á., Pilinyi, Vidra R. (Nádudvari, 16.), Fekete B. – Király, Fülöp (Czene, 85.).   Edző: Ács János.



GYÖNGYÖHALÁSZ
: Kovács T. (Bódi, 30.) – Harmat, Horváth V., Molnár G., Huszár – Nagy L., Nagy I. G., Bódis, Sőregi – Vajda, Ludányi N. (Kiss I., 74.).   Edző: Labancz Róbert.



Jobbára mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A felfokozott idegállapotban a rengeteg szabálytalanság, rossz átadás miatt folymatos játék nem alakult ki. A vendégeknek több gólszerzési lehetőségük is volt, a pontokról egy kapushiba után jogosan megítélt büntető döntött.

 


Gólszerző:  Nádudvari (11-esből 85.)


Jók:  Szilágyi Sziszi (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. az egész vendégcsapat        (??????? - a szerk.)

 

 

Benus Ferenc szakmai igazgató:  – Nem tudtuk a játékunkat ráerőltetni a vendégekre, az utolsó pillanatokban szerzett 11-essel nagyon fontos három pontot szereztünk. A GYAK egytelen játékosát sem tanácsolta el.


Labancz Róbert:  – Ez ám a bravúr! Helyzet nélkül nyert a Gyöngyös!

 

 

 

 


 

 

 

Hiába birtokolta többet a labdát a Gyöngyöshalász,  játszottak fölényben Ludányi Nándorék, a Gyöngyös AK büntetőből szerzett góllal otthon tartotta a három pontot az NB III. Mátra-csoportja 13. fordulójának megyei rangadóján.

 

 

– A pénteki futsal mérkőzés miatt a kispadon kellett kezdenem, ám Vidra Róbert sérülése miatt már bő negyedóra játék után pályára küldött az edző – válaszolt Nádudvari Alex, a GYAK győztes góljának szerzője. – Sajnos a futsal miatt neheztelnek rám, ellenben meggyőződésem, a két sportág akár erősítheti is egymást. Fizikálisan abszolút nem vagyok rosszabb állapotban, mint bármelyik társam, a teremben szerzett önbizalmat pedig a nagypályás meccseken is kamatoztathatom. A Halász ellen egyébként valóban nem volt sok helyzetünk, a Király Milán által kiharcolt 11-es jogossága viszont vitathatatlan.

 

 

 

 


 

 

 

 

– A megyei I-es bajnoki cím ünneplése közben júniusban a mennyben érezhették magukat. Ősszel viszont a pokol legmélyebb bugyrait is megjárták. Miként élték meg ezt az időszakot?


– Az is nagy fejtörést jelentett, hogy egyáltalán vállaljuk-e a magasabb osztályban való szereplést, az induláshoz szükséges anyagi háttér ugyanis sokáig bizonytalan lábakon állt – tekintett vissza Labancz Róbert, a gyöngyöshalásziak edzője. – A nevezési határidő előtti utolsó napokban döntött a klubvezetés, nem szerettünk volna csalódást okozni a szimpatizánsainknak. Úgy éreztük, az a csapat, amely tízpontos előnnyel nyerte a megyei bajnokságot, magasabb osztályban is képes megállni a helyét. Akadt ugyan olyan futballista, aki már nem szívesen váltott, de a klubhoz való erős kötődésük döntőnek bizonyult.

 

     

– Az első pár mérkőzésen még nem is adódott probléma. Mikor érezte először úgy, hogy nehéz ősz vár a csapatra?


– Az 5–6. forduló tájékán a gyarapodó sérülések már egyre nagyobb gondot jelentettek, az eredménytelenség okán pedig egyre hitehagyottabbá vált a társaság. A sorsfordító találkozónak mégis a felsőtárkányit nevezném, ahol csúfos kudarcot vallottunk. Nincs mit szépíteni, a hazaiak lefociztak bennünket. A hátralévő mérkőzéseken hiába voltunk többször is ígéretes helyzetben, az ellenfelek minden hibánkat könyörtelenül megbüntették. Amit egy-egy mérkőzésen megsüvegelendő játékkal felépítettünk, sikerült percek alatt romba dönteni.  

 

 

 

– A Salgótarjáni BTC elleni győzelmen kívül ki tud emelni valami pozitívumot csapata teljesítményét látván?


– Jobbára támadó szellemű játékosokkal rendelkezünk, ezt próbáltuk kamatoztatni. A SBTC elleni siker (2–1) természetesen örömteli, de nem az volt az egyetlen mérkőzés amelyen ügyes, kombinatív futballal rukkoltunk elő. A dolog szépséghibája, hogy az ellenfél gyakorta több gólt rúgott, mint mi.

 

 

 

– Lát még reálist esélyt arra, hogy bent tudja tartani a Gyöngyöshalászt?


– Esély mindig van. Ehhez azonban komoly szemléletbeli változásokra lesz szükség. Nyilván erősítenünk is kell, elsősorban olyan fiatalokra lenne szükség, akikben van ambíció, s szeretnének még komolyabb szinten futballozni. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, ezért kész játékosokat nincs lehetőségünk vásárolni. A keret meglévő tagjaival is le kell ülni, s tisztázni, hogy hajlandók-e áldozatot hozni a klubért, s velünk együtt küzdeni a bentmaradásért. A saját felelősségemet sem szeretném hárítani, be kell lássam, talán túlzottan kötődöm egy-két futballistához, s olykor érzelmi alapon nem biztos, hogy jó döntést hozok.

 

 

 

– A személycseréket illetően lehet-e már tudni, hogy kik távozhatnak, illetve kik érkezhetnek?


– Neveket nem szívesen mondanék, annál is inkább, mert az átigazolási időszak még el sem kezdődött. Két játékossal vettem fel a kapcsolatot, akik szívesen csatlakoznának hozzánk. Tőlünk is hallottam olyanról, akit más klubok csábítanak. Meglátjuk, hogy merre fordul a sorsunk, mindenesetre január közepén szeretnénk munkához látni.

 

 

 

15.   Gyöngyöshalász SE

 


Otthon: 7 1 6 12–22 3
Idegenben: 7 7 6–33 0
Összesen: 14 1 13 18–55 3

 

 

 

 


 

 

 

 

 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48041

Mai látogató: 10

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 6

Kezdés: 2009.10.25.