1, A vihar miatt félbeszakadt a nyitómérkőzés
2010.08.15, 17.00
Balmazújváros - Gyöngyös AK 1 - 1
Balmazújváros, 100 néző. V: Kovács T. (Lengyel, Zakariás)
GYAK: Halasi - Oravecz B., Nagy Á., Szilágyi, Fekete B. - Vidra, Tari, Tatár (Csoszánszki, 13.), Nádudvari A., Hajlinger - Bódis
Gól: Szilágyi (24.)
Szilágyi Norbi félidő közepén szerzett góljával vezetett a csapat, majd Kállai révén a 32. percben válaszoltak a hazaiak. A GYAK-hoz visszatérő Tatár Roli az első mérkőzésén sajnálatos vállsérülést szenvedett, le kellett cserélni. A 35. percben a vihar miatt a játékvezető lefújta a találkozót, amit szeptember 15-én, szerdán 16.30-kor pótolnak a felek.
2, Sikeres hazai bemutatkozás
2010.08.22., 17.00
– Bízom benne, hogy minél több dolgot látok
viszont abból, amit az elmúlt hat hétben gyakoroltunk. Ez reményeim szerint majd
az eredményességben is megmutatkozik – fogalmazott Nagy Gábor,
a gyöngyösiek edzője.
Gyöngyös AK – RAFC 3 – 2 (2–0)
Gyöngyös, 200 néző. V.:
Kristóf Péter (Fazekas A., Szalai Z.).
GYÖNGYÖS: Halasi –
Vidra R., Nagy Á., Szilágyi N., Fekete B. – Tari, Bódis – Fülöp V. (Czéh, 71.),
Nádudvari (Molnár G., 89.), Hajlinger – Csoszánszki (Czene, 84.).
Edző: Nagy Gábor.
RAFC: Horváth G. – Téglás
M., Léki M., Gálosi Cs., Gara T. (Derda D., 16.) – Gold P., Gyalai P.
(Csizmadia, 57.), Csönge B., Olanrewaju – Hajdu R., Benke B. (Andrási, 46.).
Edző: Balogh "Torony" Gábor.
Gólszerzők: Vidra (11-esből, 10.), Nádudvari (41.), Szilágyi N. (55.), ill. Andrási (73.), Olanrewaju (86.).
Jók:
Szilágyi N., Hajlinger, Fülöp, ill. Andrási, Gold P., Léki
M.
Az aktív pályafutását a nyáron befejező Takács Györgyöt a GYAK vezetői búcsúztatták el a mérkőzés előtt. A hazaiak rögtön támadólag léptek fel, s gyorsan vezetést szereztek egy jogos 11-esből. Tartós fölényük újabb gólt eredményezett egy korszerű támadás után. Eldurvult a mérkőzés, rengeteg volt a szabálytalanság. A második játékrészben felváltva kerültek a kapuk veszélybe. A biztos vezetés tudatában a gyöngyösiek kiengedtek és a végén szoros lett az eredmény. A GYAK győzelme így is teljesen megérdemelt. A GYAK a mai megelőezően utolójára 2009. október 18-án nyert bajnoki mérkőzésen. A mátraaljaiak akkor 3-1-re verték a Püspökladányt.
Nagy Gábor: – Mindkét félidőben volt egy 25–30 perces időszak, amikor szervezett és rendezett volt a játékunk, akkor ez gólokban is megmutatkozott. Viszont a 15–20 perces kihagyásunk miatt szoros lett a végeredmény.
Balogh Gábor: – Úgy érzem, hogy saját magunkat
vertük meg. Az első félidőben kétszer jött át az ellenfél a térfelünkre, és
egyéni hibákból kaptunk két gólt. A második félidőben kihagytuk a ziccereket, a
helyzetek alapján meg is fordíthattuk volna az eredményt.
3, Meglepő, de annál fontosabb győzelem a Tura ellen
2010.08.28., 17.00
Tura Biotech USA – Gyöngyös AK 1 – 2 (0–1)
Hévízgyörk, 100 néző. V.: Lengyel Kolos (Kömpf Gy., Kovács P.).
TURA: Nagy G. – Takács M., Sukaj Zs.,
Zsolnai R., Szabó Á. – Sáth Z. (Padutsch A., 70.), Nagy Cs., Bogdán I.,
Blaubacher G. – Balló H., Less K. Megbízott edző: Lilik Pál.
GYÖNGYÖS:
Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á., Tari Z., Fekete B. – Pilinyi I., Hajlinger
(Czene L., 90.) – Vidra R. (Molnár G., 72.), Fülöp V., Nádudvari A. –
Csoszánszki D. (Kiss I., 60.) Edző: Nagy Gábor.
Gólszerzők: Balló H. (51.), ill. Tari Z. (36.), Nádudvari A. (69.)
Jók: Sukaj
Zs., Takács M., Balló H., ill. Nagy Á., Pilinyi I., Hajlinger B., Fülöp V.
Élénk iramú mérkőzésen előbb a turaiak, majd a gyöngyösiek lőttek kapufát. Több vendégszögletet követően az előrehúzúdó Tari Zoltán közelről csúsztatta fejjel a labdát bal sarokba, vezetéshez juttatva ezzel a gyöngyösieket. A szünet után gyorsan egyenlítettek a turaiak, de a bátran játszó vendégek a játékrész közepén egy remek akció végén Nádudvari Alex félmagas bombaerős lövésével újabb gólt szereztek, amire már csak egy kapufával tudtak válaszolni a hazaiak. A taktikusan és nagy lelkesedéssel játszó GYAK megérdemelten nyert.
Lilik Pál: – Igazságosabb lett volna a döntetlen. Adtunk egy félidőt az ellenfélnek, a második játékrészben kimaradt helyzetek megbosszulták magukat. Az ellenfél egy kontrából eldöntötte a mérkőzést. A csapat második félidei játékához gratulálok.
Nagy Gábor: – Sokat tettünk a győzelemért, 1–1 után is volt
erőnk újitani. Mentálisan is erősek voltunk.
Az Egri FC a papírformának megfelelő fölényes sikert ért el Rákosszentmihályon, a Hevesi LSC többek közt Besenyei Ferenc három góljával szerzett három pontot a Dunakeszivel szemben. Ismét kitett magáért az újonc Felsőtárkány, noha a Balassagyarmat legyőzéséhez nem valamelyik ifjú titán gólja, hanem a magasabb osztályokat is megjárt tapasztalt védő, Hompoth Balázs szöglet utáni ballábas(!) bombája kellett.
Előbbiek után a Gyöngyös AK ugyancsak megfiatalított együttese az
esélyesebb Tura vendégeként (Hévízgyörkön) tette fel a koronát a fordulóra. Az
edző Nagy Gábor taktikáját fegyelmezetten valósította meg a
sokat futó és lelkesedésben határtalan gárda. A gyöngyösiek nem elégedtek meg
egy értékes döntetlennel, ezért is nagyra becsülendő a győzelmük.
4, Lukács Gyurit egy ponttal köszöntötték a fiúk
2010.09.05., 16.30
Gyöngyös AK – Salgótarjáni BTC 0 – 0
Gyöngyös, Kömlei sporttelep, 300 néző. V.: Bodac Tamás (Miklós M., Bán J.).
GYÖNGYÖS: Halasi –
Oravecz, Nagy Á., Bódis, Fekete B. – Tatár, Pilinyi I. – Fülöp V. (Czéh M. 79.),
Hajlinger, Nádudvari – Kiss I. (Vidra R. 61.). Edző: Nagy Gábor.
SALGÓTRAJÁN:
Lázár K. – Sulcz M., Galbács, Híves, Kerényi – Kovács Z. (Csomor R., 75.), Zsély
D., Novák J., Stark – Birincsik, Csépe. Edző: Horváth Gyula.
Alacsony színvonalú, langyos első félidőt produkált a két csapat. A kapuk egyáltalán nem kerültek veszélybe. A pálya közepén folyt a játék, rengeteg pontatlan átadással tarkítva. A második játékrészben élénkebb lett a játék, a kapuk többször kerültek veszélybe, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni. Az eredmény igazságos.
Kiállítva: Hajlinger B. (2. sárga lap után) az
55. percben.
Jók: Nagy Á., Tatár, Pilinyi, Bódis, ill. Kerényi,
Galbács.
Nagy Gábor: – Nem tudtuk megismételni az elmúlt hetek játékát, főleg az első félidőben nem valósítottuk meg az elképzelésünket. A szünetben agresszívebb és pontosabb játékot kértem. A kiállítás plusz energiákat mozgósított, és ekkor benne volt, hogy nyerhetünk.
Horváth
Gyula: – Úgy érzem, ezen a mérkőzésen győzelmet engedtünk ki a
kezünkből, de a gyöngyösi játékos kiállítása inkább minket zavart meg. Sietettük
a játékot, ezáltal támadás-szövésünk kapkodóvá, sok hibával tarkítottá vált.
5, Méretes zakó a megye I. bajnokának otthonában
2010.09.11., 16.30
– A felsőtárkányiak hozzánk hasonló cipőben járnak, a nyáron ők is a fiatalítás útjára léptek. Tiszteletet parancsolóak az új csapat eddigi eredményei, a szándékainkon azonban ez nem változat – kezdte szavait Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Az SBTC ellen az eredményességben volt hiányérzetem. Úgy gondolom, a mérkőzés abszolút háromesélyes, nem titkoltan győzelmi szándékkal utazunk, a sikerért azonban nagyon meg kell dolgoznunk.
Felsőtárkány SC – Gyöngyös AK 4 – 0 (2–0)
Felsőtárkány, 200 néző. V.: Tóth Pál (Pikó A., Jakab
G.).
FELSŐTÁRKÁNY: Aranyos Á. – Baranyai A., Sárosi G., Szarvas K., Novák T. – Vona Á., Csóka R. (Gáspár R., 46.), Nagy J. (Reményi R., 80.), Csákvári Á. (Bódi K., 55.) – Baji Á., Érsek M. Edző: Bocsi Zoltán.
GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á., Pilinyi I., Fekete B. – Tatár R. (Czene L., 64.), Tari Z. – Vidra R., Fülöp V. (Czéh M., 66.), Nádudvari A. – Kiss I. (Csoszánszki D., 46.) Edző: Nagy Gábor.
Már a 7. percben vezetést szerzett a házigazda, az első félórához közeledve pedig kétgólosra nőtt a tárkányi előny. A szünet után nagy rohamba kezdett a GYAK, ám Nagy Ádám kiállítása, és azt ezt követő újabb hazai találat szertefoszlatta a gyöngyösi reményeket. A hajrában akár nagyobb különbségű is lehetett volna a Felsőtárkány sikere, az utolsó passzok azonban pontatlannak bizonyultak. A mátraaljai gárda három mérkőzés után idei első vereségét szenvedte.
Gólszerzők: Baji Á. (6., 28. utóbbi 11-esből), Szarvas K. (60.), Novák T. (87.)
Kiállítva: Vona Á. (2. sárga lap után) a 73., ill.
Nagy Á. (2. sárga lap után) az 59., Pilinyi I. (durva szabálytalanságért) a 77.
percben.
Jók: Szarvas K., Novák T., Nagy J., Baji Á., Érsek M., ill.
senki.
Bocsi Zoltán: – Nagyon örülök a mutatott játéknak. Úgy érzem, végig a mi akaratunk érvényesült. Győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt.
Nagy Gábor: – Már a múlt héten is mutatkoztak jelei a
hiányosságainknak, ma pedig kíméletlenül kihasználták a gyengeségeinket. Fájó,
de talán kellő időben kaptuk a leckét.
1, Balmazi blama
2010.09.15., 16.30
Az első fordulóban félbeszakadt mérkőzés pótlása
Balmazújváros – Gyöngyös AK 4 - 0 (3-0)
Balmazújváros, 400 néző. V.: Landeszman László (Baghy Cs., Sarlak G. F.)
BALMAZÚJVÁROS: Barna L. – Holb T., Kiss A., Tóth Z., Tornyai V. – Sárközi Sz., Szabó B., Szűcs L. (Szabó M., 55.), Kállai G. (Forgács G., 58.)– Murák K., Belényesi M. (Németi G., 80.). Edző: Szaláczi Tamás.
GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Molnár G.
(Bódis B., 46.), Tari Z., Vass D. (Kiss I., 85.) – Fekete B., Tatár R., Fülöp V.
(Vidra R., 46.), Hajlinger B. – Czéh M., Nádudvari A. Edző:
Nagy Gábor.
A több ígéretes vendég lehetőségre a hazaiak hét perc alatt három góllal válaszoltak. Szünet után a csapatok egymás hibáiból éltek, és újabb találatot már csak az újvárosiak értek el.
Gólszerzők: Belényesi M. (38.), Holb T. (41.), Murák K. (45., 89.).
Kiállítva: Sárközi Sz. (72.).
Szaláczi Tamás: – Nagyon masszív, jó csapatot győztünk le, úgy érzem, megérdemelten.
Nagy Gábor: – Az első félidő utolsó tíz
percében volt egy kihagyásunk, az akkor kapott három gól eldöntötte a mérkőzést.
Az összkép alapján azonban sok pozitívumot láttam.
6, Sziszi bombagólja döntött
2010.09.19., 16.00
Gyöngyös AK – Hevesi LSC 1 - 0 (0-0)
Gyöngyös,
Kömlei spt., 400 néző. V.: dr. Zelei János Tamás (Kovács P., Kömpf Gy.).
GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz B., Nagy Á., Szilágyi N., Vidra R. – Tari Z., Tatár R. (Pilinyi I., 76.) – Nádudvari A., Hajlinger B. (Fülöp V., 46.), Czéh M. – Bódis B. Edző: Nagy Gábor.
HEVES: Éles V. – Forgács D., Molnár Z., Jeney Gy., Kovács
Á. – Kaló Á. – Szabó G. (Földesi A., 65.), Ragó B. (Besenyei Zs. 67.), Nagy L. –
Balogh B. (Kóczián D. 63.), Besenyei F. Megbízott-edző:
Besenyei Ferenc.
Az ideges, kapkodó játék miatt mindkét csapat rengeteg pontatlan átadással és reklamálással tűnt ki. Az első játékrészben a vendégek játszottak enyhe mezőnyfölényben és helyzeteik is inkább a hevesieknek akadtak. Igazán izgalmassá a GYAK-tól igazolt Kovács Ádám kiállítása után vált a találkozó. Szilágyi Norca bombagólt szerzett és ez feldobta a hazai csapatot. A hajrá hatalmas csatát hozott, de az eredmény már nem változott.
Gólszerző: Szilágyi N. (58.).
Kiállítva:
Czéh M. (2. sárga lap után) a 91., ill. Kovács Á. (2. sárga lap után) az 55.
percben.
Jók: Nagy Á., Szilágyi N., Oravecz B., Vidra R.,
Nádudvari A., Czéh M., ill. Molnár Z., Jeney Gy., Éles V.
Nagy
Gábor: – Küzdöttünk, harcoltunk és a második félidőben helyenként jól
is játszottunk.
Besenyei Ferenc: – Hiába teszünk meg
mindent az edzéseken és a mérkőzéseken a siker érdekében, ez valahogy az utóbbi
hetekben sehogysem akar összejönni. Gratulálok a gyöngyösiek győzelméhez!
7, Csosza pontot mentett a hosszabbításban
2010.09.26., 11.00
– Ha a védekező részt legalább olyan jól meg tudjuk oldani, mint tettük azt legutóbb a Heves ellen, akkor lehet esélyünk a pontszerzésre – fogalmazott Szilágyi Norbert, a gyöngyösiek csapatkapitánya. – A Vasas II. a legutóbbi öt mérkőzését megnyerte, ami feltétlen óvatosságra int. Mivel a fővárosiak első csapata szintén vasárnap a Ferencvárossal játszik bajnokit, elképzelhető, hogy többeket is NB I-es csapathoz szólítanak.
Vasas II. – Gyöngyös AK 1 – 1 (1–0)
Budapest, Fáy út, műfű, 80 néző. V.: Holecska András (Dósa Á., Tóth I.).
VASAS: Faragó –
Stranigg, Reidan, Fürjes, Görgényi – Balogh B. (Kubó Á., 85.), Arszics, Mundi
R., Beliczky – Hrisztov (Csoór P., 69.), Kristóf. Edző: Komjáti
András.
GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N., Vidra R. – Tari,
Tatár – Nádudvari (Soltész B., 82.), Hajlinger, Fülöp – Bódis B. (Csoszánszki
D., 65.). Edző: Nagy Gábor.
Változatos, jó iramú mérkőzésen az első játékrész utolsó percében az első kapura lövés gólt eredményezett a hazaiaknak. A vendégek támadójátékából az első félidőben hiányzott az átütőerő. A fordulás után lényegesen feljavultak a gyöngyösiek és a „gyenge” játékvezetői működés mellett is rászolgáltak az egy pontra.
Gólszerzők: Mundi R. (45.), ill. Csoszánszki D. (91.)
Jók: Görgényi, Mundi R., ill. Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N.,
Tari, Hajlinger, Vidra R.
Komjáti András: – Az első félidőben kellett volna eldönteni a mérkőzést. A második félidőben szétesett a játékunk, a Gyöngyös rászolgált a pontszerzésre.
Nagy Gábor: – Az első félidőben az ellenfél
védekezésre kényszerített bennünket, de le tudtuk zárni a veszélyes területeket.
Ennek ellenére a félidő végén kihagyásunkat góllal büntették. A szünet után volt
erőnk újitani, nem érdemtelenül szereztünk pontot.
8, A harmatgyenge játékért ezúttal három pont járt
2010.10.03., 16.00
– Győzni szeretnénk, s erre úgy érzem, most jó eséllyel pályázunk – válaszolt érdeklődésünkre Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Ezt nem a két csapat tabellán elfoglalt helyezése, sokkal inkább az elmúlt mérkőzések tapasztalatai mondatják velem. Haladunk tovább a megkezdett úton, s mindent elkövetünk azért, hogy vágyaink megvalósuljanak. A támadójátékunk minősége, hatékonysága döntő lehet a pontok megszerzésében.
Gyöngyös AK – Dunakeszi Vasutas 3 – 1 (2–1)
Gyöngyös, 200 néző. V.: Antal Szabolcs (Kovács G., Berényi T.).
GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á.,
Szilágyi N., Fülöp (Vidra, 59.) – Tari (Pilinyi, 88.), Hajlinger, Czéh,
Nádudvari – Csoszánszki, Bódis (Tatár, 74.). Edző: Nagy Gábor.
DUNAKESZI:
Botlik – Gyetván, Krajcsek, Csitári, Kőrösi (Dizmatsek, 59.) – Kőszegi, Kákonyi,
Leinweber, Rudolf (Kiss R., 76.) – Lőrincz, Murányi. Játékos-edző: Lőrincz
László.
Gólszerzők: Nádudvari (13.), Tari (45.), Csoszánszki (75.), ill. Lőrincz (41.).
A mérkőzés gyászszünettel kezdődött Bundzsák Dezsőre, a Gyöngyös korábbi edzőjére emlékezve. Közepes színvonalú mérkőzést játszott a két csapat, ahol sok volt a pontatlan átadás, és a vaktában elrúgott labdák sokasága. A hazaiak a kínálkozó helyzetet maximálisan kihasználták az első félidőben. Szünet után nőtt az iram, egyre több veszélyes támadást vezettek az ellenfél kapujára a házigazdák, akik győzelme megérdemelt.
Jók: Nagy Á., Szilágyi N., Czéh M., Csoszánszki D., ill. senki.
Nagy Gábor: – Relatív biztos győzelmet arattunk, de nagyon rossz játékkal. Ebben nagy felelősségem van, mert a támadójáték javítása érdekében felforgattam a csapatot.
Lőrincz László: –
Gratulálok a Gyöngyösnek a győzelemhez!
A bajnokság élcsoportja 8 forduló után:
1. Egri FC 8 7 1 – 23–8 22 pont
2. Vasas II. 8 5 1 2
19–12 16
3. Balmazújváros 8 5 1 2 18–8 16
4. Gyöngyös AK 8 4 2 2 10–13
14
5. Tiszaújváros 8 4 1 3 17–11 13
6. Putnok 7 4 1 2 12–9 13
9, Pilinyi Pista élete meccsét játszotta
2010.10.16., 14.30
– A bajnoki szünetet kihasználva a korábbinál nagyobb terhelést kaptak a játékosok. Kíváncsian várom, hogy ez, illetve a mérkőzéshiány mennyire befolyásolja a teljesítményünket – fogalmazott Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Szeretnénk folytatni a Heves ellen megkezdett remek sorozatunkat, taktikus játékkal a lehető legtöbbet kihozni a mérkőzésből. Nem akarok álszerény lenni, a három pont megszerzésért utazunk.
Balassagyarmati VSE – Gyöngyös AK 0 – 3 (0–1)
Balassagyarmat, 100 néző. V.: Budai Balázs (Kovács P.,
Vígh-Tarsonyi G.).
BALASSAGYARMAT: Földi L. – Koren D. (Fekete Á., 59.), Udvari T., Gaál B., Szenográdi P. – Varga Á., Duba B. (Weigerding Zs., 26.), Mohácsi L., Zolnyánszki N. – Rottek P. (Széles G., 46.), Andrejcsák Á. Edző: Nagy Tibor.
GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á., Szilágyi N., Vidra R.
– Tatár R., Tari – Bódis B. (Nádudvari A., 76.), Pilinyi I., Hajlinger B. (Fülöp
V., 91.) – Kiss I. (Csoszánszki D., 73.). Edző: Nagy Gábor.
A vendégek azonnal támadólag léptek fel és végig uralták az első félidőt. Többet birtokolták a labdát, és sok ígéretes támadást vezettek. A második félidőben nagyon bátran és jól játsszva teljesen megérdemelt győzelmet arattak a gyöngyösiek.
Gólszerzők: Bódis B. (27.), Pilinyi I. (65., 88.).
Jók:
Mohácsi L., Udvari T., Zolnyánszki N., ill. az egész vendégcsapat.
Nagy István: – Kaptunk egy nagyon korrekt bírót.
Nagy
Gábor: – Kockázatot vállaltunk, hogy olyan taktikát választottunk, amivel
már az ellenfél térfelén elkezdtük a védekezést. A játékosok fizikai állapota
megengedte ezt a harcmodort és végig a mi akaratunk érvényesült.
10, Csontzene után második helyen a GYAK
2010.10.24., 14.30
– Bevallom nagyon tartok ettől a mérkőzéstől – válaszolt érdeklődésünkre Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Talán az eddigi legnehezebb összecsapásunk lesz, sokan túlértékelhetik a jelenlegi helyezésünket. Nem szabad hagynunk, hogy az ellenfél kiénekelje a sajtot a szánkból, ám ez csöppet sem ígérkezik könnyűnek. Három vereség után érkezik hozzánk az RKSK, minden bizonnyal nagyon motiváltak lesznek.
Gyöngyös AK – Rákosmenti KSK 2 - 0 (1-0)
Gyöngyös, 200 néző. V.: Holecska András (Dósa Á., Dobsonyi T.).
GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N., Vidra – Tatár, Tari (Nádudvari, 46.), Fülöp (Csoszánszki, 75.), Pilinyi – Hajlinger, Bódis. Edző: Nagy Gábor.
RKSK: Tarcsi – Molnár I., Plókai
A., Szkukalek, Radovits (Sztancsek, 46.) – Kató (Vincze, 65.), Murinai, Molnár
D., Mile – Szálkai, Vági. Edző: Varga Attila.
Rengeteg szabálytalanság tördelte a mérkőzést, ahol a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. Kapkodó és csapkodó játék jellemezte az összecsapást, a csapatok többnyire a középpályán járatták a labdát. Paprikás hangulatban kezdődött a második félidő, egymást követték a durvaságok, így a futball háttérbe szorult. A gyöngyösiek ezzel együtt is megérdemelten nyertek.
Gólszerzők: Szilágyi N. (24.), Pilinyi I. (48.).
Kiállítva: Plókai A. a
79. percben.
Jók: Szilágyi N., Tatár, Fülöp, Hajlinger, ill. senki.
Nagy Gábor: – Rendkívül kemény mérkőzésen az történt, amire
előzetesen felkészültünk. Döntő volt, hogy a rögzített játékhelyzetekből ezúttal
tudtunk profitálni.
Varga Attila: – Gyöngyösön jártunk
osztálykiránduláson.
11, Az utolsó helyezett tréfálta meg a csapatot
2010.10.30., 13.30
– A sereghajtó Monor ellen az eddigi eredmények alapján mindenki győzelmet vár tőlünk – válaszolt Tatár Roland, a gyöngyösiek középpályása. – Óva inteném azonban valamennyiüket a túlzott elbizakodottságtól. Számunkra hiba lenne félvállról venni a riválist, ez esetben kellemetlen meglepetés is érhet bennünket. Ha sikerülne hamar gólt lőnünk, nagy lépést tehetnénk a siker felé. Ezzel együtt a pontrúgásokra nagyon figyelnünk kell, ugyanis ilyen szituációk után a gyengébb csapat is könnyebben szerez gólt.
Monori SE – Gyöngyös AK 1 – 0 (0–0)
Monor, 100 néző. V.: Antal Szabolcs (Kömpf Gy., Noszlopy Zs.).
MONOR: Mezei – Kajli, Kinder,
Szabó Sz., Lovasi – Morauszki, Szőke, Petrics, Csikós (Bokros, 66.) – Simon
(Rajna, 80.), Cselőkei (Erős, 92.). Játékos-edző: Erős Károly.
GYÖNGYÖS:
Halasi – Oravecz, Nagy Á. (Nádudvari, 48., Fekete B., 75.), Szilágyi N., Vidra –
Tatár, Tari, Csoszánszki, Pilinyi (Fülöp, 57.) – Hajlinger, Bódis. Edző: Nagy
Gábor.
Az alacsony színvonalú első félidőben a kapuk egyáltalán nem kerültek veszélybe. Mindkét csapat csak össze-vissza vagdosta a labdát. Értékelhető megmozdulásoknak a nyomát sem lehetett látni. Élénkebb lett a küzdelem a második félidőben, amelyet sok szabálytalankodás szabdalt. A hazaiak harcosabban játszottak, és a kínálkozó helyzetet kihasználták. Verhető ellenféllel szemben, mélyen a tudásuk alatt játszottak a gyöngyösiek, így pont nélkül kellett távozniuk.
Gólszerző: Cselőkei (77.)
Jók: az egész csapat, ill. senki
Erős Károly: – Összefogott a csapat és megmutattuk, hogy méltatlanul vagyunk az utolsó helyen, még akkor is, ha a gyöngyösi játékosoknak néha ez nem tetszett. Nagybetűs CSAPAT voltunk!
Nagy Gábor:
– Tudat alatt hiányzott belőlünk a megfelelő motiváció. Minden más hiba a
játékunkban ennek volt egyenes következménye.
12, Értékes pont a bajnokaspiráns otthonából
2010.11.06., 13.30
Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője nem értékeli túl a
csapatát:
– Mi teljesen más utat járunk mint az EFC, a lehetőségek terén két
klub között ég és föld a különbség. A Monoron elszenvedett vereség után szembe
kell néznünk a realitással. Korábban is hangoztattam, nem szabad túlértékelni a
csapatot. Megpróbáljuk minimálisra csökkenteni a különbségeket, szeretnénk
megnehezíteni a Egri FC dolgát.
Egri FC – Gyöngyös AK 1 – 1 (0–1)
Eger, 300 néző.
Vezette: Kujbus László (Kátai G., Zám L.).
EGER: Illyés – Debreceni, Kiskapusi, Káposzta, Szűcs – Romhányi, Zováth, Vén – Kálmán (Busai 76.), Bardi, Hamar. Szakmai igazgató: László István.
GYAK: Halasi – Oravecz, Nagy Á.,
Szilágyi N., Vidra – Tatár (Pilinyi 29.), Tari (Csoszánszki 46.), Hajlinger
(Tóth T. 81), Fülöp, Czéh – Bódis. Edző: Nagy Gábor.
Sárga lapok:
Romhányi (85.), ill. Nagy Á. (50.), Bódis (72.), Fülöp (78.).
A megyei rangadó krónikája:
7. perc: Vén bal oldali szöglete után Romhányi 6 méterről fejelt kapu
fölé.
11. perc: Debreceni jobb oldalról beadott labdáját Hamar 7 méterről
bólintotta a kapu felé, a játékszert Halasi biztosan fogta.
26. perc:
Miközben az egriek Tatár sérülésével voltak elfoglalva, a labda Illyéshez
került, aki a háttal álló Kiskapusi és Szűcs közé passzolt. A labdára a
szemfüles Fülöp csapott le, és 16 méterről a bal sarokba helyezett, 0–1.
41.
perc: Debreceni jobb oldali beadása után Bardi 6 méteres, középre tartó fejesét
Halasi tolta szögletre. A sarokrúgást Vén végezte el, akinek labdáját újra Bardi
fejelhette kapura, ám az bőrgolyó kapu fölé szállt.
52. perc: Bardi jobb oldali beadása után Hamar félfordulatból leadott lövését
Halasi hárította.
56. perc: Debreceni a jobb oldalról kanyarította középre a
játékszert, melyet Hamar küldhetett kapu felé, ám a labda a védőkben
elakadt.
58. perc: Csoszánszki iramodott meg a jobb szélen, majd 18 méterről
lőtt, a labda pedig a jobb kapufa mellett 2 méterre hagyta el a
játékteret.
63. perc: Hamar 23 méteres szabadrúgását ütötte ki Halasi.
67.
perc: Romhányi 16 méteres lövése a gyöngyösi hálóőr kezében halt el.
74.
perc: Vén 26 méteres középről leadott szabadrúgását a mátraaljaiak portása
fogta.
81. perc: Vén 22 méteres bal lábas szabadrúgása a bal sarokban kötött
ki, 1–1.
90. perc: Hamar 17 méteres lövését ismét Halasi hárította.
Az Eger – Gyöngyös párharc utóbbi három évre visszanyúló történetében még egyszer sem sikerült nyerniük a gyöngyösieknek, akik idén ősszel várakozáson felüli teljesítménnyel rukkoltak ki. A csoportot fölényesen vezető egriek számára a sorozatmérkőzések jelentette terhelés okozhatott gondot, miközben a hazaiaknak azt sem ártott szem előtt tartaniuk, hogy legutóbbi három összecsapásuk döntetlenre végződött a vendégekkel.
Egy korábbi gyöngyösi sérelem kapcsán Tari Zoltán szidalmazásával kezdték a szurkolók a mérkőzést, amely visszatérő momentuma volt a két gárda presztízsjellegű összecsapásának. A védekezésre berendezkedett GYAK a védők előtt öt középpályással törekedett arra, hogy a három egri támadó lendületét megfékezze. Ez sikerült is, ám az első negyedórán belül kétszer is gólt ünnepelhettek volna a házigazdák, ha pontosabban fejelnek. Ezzel szemben jött egy hiba, melyet követően a gyöngyösiek örülhettek találatnak. Az EFC többet birtokolta ugyan a labdát, ám a mátraaljaiak mindig két-három emberrel támadták az éppen labdát birtokló hazai futballistát, így megnehezítve a támadás építést.
A második játékrészben tovább folytatta a nyomást a hazai gárda, ám a próbálkozások rendre eredménytelennek bizonyultak. Hamar Ádám és társai számos alkalommal eltalálták Halasi Ádám kapuját, ám a GYAK hálóőre mindannyiszor a helyén volt. Kilenc perccel a lefújás előtt Vén Gábor szabadrúgásával szemben azonban tehetetlennek bizonyult a vendégek kapusa.
A rendkívül zártan és fegyelmezetten védekező gyöngyösiek elérték céljukat a kialakított taktikával, ugyanis pontot vittek Egerből, amire idén bajnoki meccsen csupán egy példa akadt.
Jók: Vén, Debreceni, ill. Halasi, Szilágyi N., Oravecz, Fülöp, Hajlinger, Nagy Á.
László István: – Nagyon lelkes ellenféllel találkoztunk, ám a mérkőzés képét nem a vendégek ezen taktikája alakította. Játékosaink a sorozatterheléstől fejben (???????) elfáradtak, ettől függetlenül a Gyöngyös nem tudott igazi helyzetet kialakítani, s egy ajándékgóllal szerzett vezetést. A csapat tartásáról ad bizonyságot, hogy rengeteg helyzetet alakítottak ki a játékosok, és sikerült is az egyenlítés.
Nagy Gábor: – Nagyon sokat tettünk a
pontszerzés érdekében, ám a második félidei játékunkból már hiányzott a jó
ritmusú támadásépítés és nagyon beszorultunk a kapunk elé. Gratulálok a
játékosaimnak!
Góllövőlista élcsoportja:
10
gólos:
Baji Ádám (Felsőtárkány)
Kovács Péter (Tiszaújváros)
9 gólos:
Hamar Ádám (Egri FC)
8
gólos:
Mundi Roland (Vasas II.)
Less Krisztián (Tura)
6 gólos:
Bardi Gábor (Egri FC)
5
gólos:
Besenyei Ferenc (Hevesi LSC)
4
gólos:
Nagy Péter (Hevesi LSC)
Szilágyi Norbert
(Gyöngyös AK)
Kálmán József (Egri FC)
Balogh Balázs (Hevesi LSC)
13, Négy dugó a második félidőben
2010.11.12., 14.30
Gyöngyös AK – Putnok 2 – 5 (2–1)
Gyöngyös, 100
néző. V.: Tatár Imre (Takűcs I., Butt S.).
GYÖNGYÖS: Halasi
– Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N., Fekete B. – Pilinyi, Bódis, Vidra, Fülöp –
Nádudvari, Czéh (Tari, 70.). Edző: Nagy Gábor.
PUTNOK: Roza
(Kakuk, 46.) – Sebők (Bányász, 46.), Nagy Cs., Hanász, Boczki – Madarász, Balogh
D., Gál, Darai (Mészáros, 78.) – Sápi, Monyók. Edző: Koszta Péter.
Gólszerzők: Vidra (28.), Fülöp (38.), ill. Darai (11.), Madarász (46., 75.), Monyók (52.), Sápi (85.).
Ideális labdarúgó időben a vendégek léptek fel támadólag és gyorsan meg is szerezték a vezetést. A hazaiaknál szerkezeti átszervezés után a csapat feljött, és még az első játékrészben fordított. A folytatásban a jól kontrázó putnokiak korszerű támadások után nemcsak újra előnyhöz jutottak, hanem tudatos és gyors játékunknak köszönhetően megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Jók: Fülöp, Nádudvari, ill. az egész vendég csapat.
Nagy Gábor:
– Az első félidő alapján nem számítottunk ilyen eredményre. A szünet
után történtekre csak részben magyarázat, hogy a jó játékosokból álló csapat
kihasználta a gyengeségeinket.
Koszta Péter: – Gratulálok a
csapatnak, mert vert helyzetből sikerült felállnunk. A második félidőben jó
játékot produkáltunk.
A bajnokság állása:
| 1. Egri FC | 13 | 11 | 2 | – | 31–11 | 35 |
| 2. Putnok | 13 | 8 | 2 | 3 | 25–17 | 26 |
| 3. Tiszaújváros | 13 | 8 | 1 | 4 | 34–18 | 25 |
| 4. Balmazújváros | 12 | 8 | 1 | 3 | 28–12 | 25 |
| 5. SBTC | 13 | 5 | 7 | 1 | 18–13 | 22 |
| 6. Gyöngyösi AK | 13 | 6 | 3 | 4 | 18–20 | 21 |
| 7. Vasas II. | 12 | 5 | 2 | 5 | 24–21 | 17 |
| 8. RAFC | 12 | 5 | 1 | 6 | 19–21 | 16 |
| 9. Felsőtárkány | 13 | 4 | 2 | 7 | 20–25 | 14 |
| 10. Rákosmenti KSK | 13 | 4 | 2 | 7 | 16–21 | 14 |
| 11. Balassagyarmat | 13 | 4 | 2 | 7 | 10–18 | 14 |
| 12. Tura | 13 | 3 | 3 | 7 | 20–26 | 12 |
| 13. Heves LSC | 13 | 3 | 2 | 8 | 21–28 | 11 |
| 14. Dunakeszi | 12 | 3 | 2 | 7 | 20–31 | 11 |
| 15. Ózdi FC | 13 | 2 | 5 | 6 | 18–29 | 11 |
| 16. Monor | 13 | 2 | 5 | 6 | 13–24 | 11 |
14, Szégyenteljes produkció - nulla pont
2010.11.19., 14.30
Ózdi FC – Gyöngyös AK 1 - 0 (1-0)
Ózd, 150
néző. V.: Dolnegó Bálint (Bogár G., Gordos Á.).
ÓZD: Jakab
N. – Esztergályos F., Bakos P. (Deme A., 53.), Máriási Zs., Buku R. – Tankó D.,
Csatlós Cs., Gacsal N., Kovács Sz. (Sztraka M., 80.) – Al-Mohamed, Füleki Cs.
(Badalik Sz., 76.). Játékos-edző: Máriási Zsolt.
GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á. (Csoszánszki D.,
46.), Szilágyi N., Tari Z. – Pilinyi I., Bódis B., Hajlinger B., Fülöp V. (Czene
L., 76.) – Czéh M., Nádudvari A. Edző: Nagy Gábor.
Alacsony színvonalú mérkőzésen a vendégek támadó játéka nagyon „vérszegény” volt. Az első játékrészben még büntetőből sem tudtak gólt szerezni. A játék képe a második félidőben sem válzotott, a gyöngyösiek kiábrándítóan futballoztak, így maradt a „monori” forma és a vereség.
Gólszerző: Csatlós
Cs. (22.).
Jók: Jakab N., Buku R., Csatlós Cs., ill. senki.
Máriási Zsolt: – A három pont megszerzése volt a célunk, végül Fortuna is mellénk állt. Gratulálok a játékosainknak a győzelemhez!
Nagy Gábor: – Szégyenteljes produkcióval rukkoltunk elő.
15, A kettős emberelőnyt sem sikerült kihasználni
2010.11.28., 13.00
Gyöngyös AK– FC Tiszaújváros 1 – 2 (1–2)
Gyöngyös, Kömlei spt., 100 néző. V.: Dósa Árpád (Pap I., Tóth I.).
GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Pilinyi, Szilágyi N., Vidra R. – Fülöp (Csoszánszki, 60.), Tatár, Hajlinger, Czéh M. – Czene L. (Tari, 46.), Nádudvari. Edző: Nagy Gábor.
TISZAÚJVÁROS: Varsányi – Mező Á., Fodor P., Martis, Berta I. – Németh B. (Dávid
Z., 65.), Kerekes I., Török A., Németh D. (Gulácsi 79.) – Kovács P. (Kovács R.,
85.), Gaál G. Edző: Koleszár György.
Mély talajú, csúszós pályán egy jól eltalált lövés után a vendégek gyorsan vezetést szereztek. Két perccel később egyenlítettek a hazaiak, majd ismét a vendégek örülhettek gólnak. Mindkét csapat sokat szabálytalankodott, a hazaiak támadójátéka sok kívánnivalót hagyott maga után. A második félidőben a vendégek sorozatos szabálytalanságok után két fővel megfogyatkoztak. A hazai csapat az adódó lehetőséget nem tudta kihasználni, így vereség lett a vége.
Gólszerzők: Szilágyi N. (14.), ill. Kerekes I. (12.), Gaál G. (16.)
Kiállítva: Török A. (58.), Gaál G. (63.). Jók: senki, ill. az egész
vendégcsapat.
Nagy Gábor: – Egy negatív folyamat eredményei a mai mérkőzésen történtek.
Koleszár György: – Kemény, férfias
mérkőzésen egy jól küzdő Gyöngyöst győztünk le, talán megérdemelten.
7. Gyöngyös 15 6 3 6 19 – 23 21 pont