Célkitűzés az 5-8. helyezés megszerzése

 

 

ss

 

 

 

 


Hosszú évek után télen ugyanis távozott a gyöngyösiektől a Jászárokszálláson munkahelyhez jutó Tari Zoltán, de Tóth Tiborral sem számolhat tavasszal Nagy Gábor, aki a több játéklehetőség reményében szintén klubot váltó Kiss István, a közkedvelt tesitanár Molnár "Molesz" Gábor, Csoszánszki Dávid, Harmat Bence négyesnek is búcsút inthetett. A saját műfüves pálya híján Jászberényben, Egerben és Mezőkövesden készülő kerethez mindössze ketten csatlakoztak, ám az igazi erősítést egy vérbeli támadó leigazolása jelentette volna.

 

 

Kérdés, hogy a csatárként helyet kapók mennyire lesznek gólveszélyesek, az ősszel elért 19 találatot ugyanis jó lenne felülmúlni. Amennyiben ez sikerül és ehhez szorgos pontgyarapítás is társul, megőrizheti a hetedik helyezést a csapat, amely belefér a szakmai vezetés 5–8. helyet célként kitűző elképzeléseibe.

 

 

 

 

A Gyöngyös AK tavaszi kerete:

 


Kapusok:
   Halasi Ádám (1990. 05. 29.), Kovács Tamás (1992. 01. 20.)


Védők:  Oravecz Botond (1991. 03. 31.), Pilinyi István (1991. 06. 07.), Szilágyi Norbert (1979. 01. 26.), Vidra Róbert (1988. 05. 11.), Nagy Ádám (1990. 10. 04.), Kovács Ádám (1986. 03. 27.), Vass Dániel (1991. 08. 06.), Fekete Bence (1991. 04. 30.)


Középpályások:   Fülöp Viktor (1992. 08. 01.), Tatár Roland (1985. 10. 25.), Hajlinger Balázs (1985. 01. 31.), Czéh Márton (1991. 07. 30.), Czene Levente (1990. 04. 15.)


Csatárok:   Bódis Barna (1977. 02. 02.), Nádudvari Alex (1992. 08. 07.), Király Milán (1993. 01. 23.), Marosi János (1992. 12. 15.)

 

 

Érkezett:  Kovács Ádám (Hevesi LSC), Király Milán (FC Hatvan)

 

Távozott:   Csoszánszki Dávid (Hevesi LSC – NB III., Mátra-csoport), Tari Zoltán (Jászárokszállás – megyei I. o.), Molnár Gábor, Harmat Bence, Kiss István (mindhárom Gyöngyöshalász – megyei I. o.), Tóth Tibor (Tura – NB III., Mátra-csoport)

 

 

 

 


 

 

 

 

gg

 

 

 

 

 

 

16, Értékes pont a második helyezett ellen

2011.03.05., 14.30

 

 

– Miután vasárnapra ismét kedvezőtlen időjárást jósolnak, a balmazújvárosiakkal egyetértésben úgy döntöttünk, előrébb hozzuk a meccset és már szombaton egymásnak feszülünk – fogalmazott Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője.

 

– Remek csapatról van szó, ezt már az őszi mérkőzésünkön is bizonyították a vendégek. Rajtunk azonban nincs eredménykényszer, továbbra is a csapatépítés időszakát éljük. Megyünk tovább az ősszel megkezdett úton. A felkészülési időszakban a lehetőségeinkhez képest elvégeztük a feladatokat, kíváncsian várom, hogy ez mire lesz elegendő. Jó fizikai állapotban vannak a srácok, szeretnénk győzelemmel kezdeni az évet.

 

 

 

Gyöngyös AK – Balmazújvárosi FC             0 – 0


Gyöngyös, Kömlei spt., 100 néző. V.: Szabó István (Rendek I., Molnár G.).

 


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Vass D.  Szilágyi N. (Nagy Á., 71.), Kovács Á. (Fekete B., 89.) – Tatár, Pilinyi – Czene, , Vidra R., Czéh M. – Bódis B. Edző: Nagy Gábor.


BALMAZÚJVÁROS: Barna L. – Németh Á., Tornyai, Holb, Tóth Z. (Szabó M., 50.) – Sárközi, Szűcs L., Kónya, Kállai – Nagy R., Belényesi (Mizsák R., 80.). Edző: Szaláczi Tamás

 

 

A mély talajú pálya ellenére élvezetes, gyors mérkőzést játszott a két csapat. Az első játékrészben a gyöngyösieknek volt több helyzetük, de ezek rendre kimaradtak. Fordulás után mindkét gárda plusz erőket mozgósított a siker érdekében, s érezhető volt, amelyik csapat betalál, az a három pontot is megszerezheti. Óriási lelkesedése miatt a hazaiak valamennyi játékosa dicséretet érdemel, az eredmény igazságos.

 


Jók: Szilágyi N., Vass D., Tatár, Bódis, ill. Holb.

 

Nagy Gábor: – Harcos, agresszív mérkőzésen játékosaim mindent lekövettek a siker érdekében. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink a győzelemre, de ez az ellenfélre is igaz.


Szaláczi Tamás: – Ha a mérkőzés elején berúgjuk a helyzeteinket, akkor megtudtuk volna nyerni a találkozót. Ezért úgy gondolom, több volt ebben a meccsben.

 

 

 

 

 

 

 

17, Magabiztos győzelem a fővárosban

2011.03.12., 14.30

 

 

 

– Brusztolós, küzdelmes mérkőzésre van kilátás. A rögzített helyzetek, pontrúgások jó megjátszása ilyen esetben különösen felértékelődhet – fogalmazott Pilinyi Pista, a gyöngyösiek középpályása. – Teljes a keretünk, ami a kezdőcsapat kijelölésénel kellemes gondokat jelenthet a szakeveztésnek. Nagyon bízom a győzelemben, ami után tovább ragadhatnánk az élbolyra.

 

 

 

RAFC – Gyöngyös AK                1 – 4    (1–3)


Rákosszentmihály, 200 néző. V.: Janitz Gergő (Kara P., Berendi T. Cs.).

 

 


RAFC: Botlik D. – Budai Zs., Léki M. (Kubó Á., 68.), Gálosi Cs., Praczkó I. – Gold P. (Garics, 46.), Fekete I., Somogyi P., Kaszás G. (Olanrewaju, 46.) – Benke B., Ivanics B.   Edző: Balogh "Torony" Gábor.


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz B., Bódis, Szilágyi N., Kovács Á. – Tatár, Pilinyi – Vidra R. (Fülöp V., 80.), Czéh M., Hajlinger B. – Nádudvari.   Edző: Nagy Gábor.

 

 

A hazaiak korábbi technikai vezetője, az elhunyt Kovács Gábor tiszteletére gyászünettel kezdődött a találkozó. Szép tavaszias időben a vendégek az első percekben igencsak lazán védekeztek, de a bekapott gól után nagyot változott a játék képe. A vendégek kontrái és a szélről beadott kiváló labdák, továbbá a jogos 11-es biztos előnyhöz jutatta a vendégeket. Az egész mérkőzésen a gyöngyösiek akarata érvényesült, akik minden tekintetben felülmúlták fővárosi ellenfelüket, sőt a látottak alapján még nagyobb arányban nyerhettek volna.

 

 

Gólszerzők:   Léki M. (10.), ill. Nádudvari (24., 72.), Czéh M. (21.), Vidra R. (11-esből, 28.).


Jók:   Benke B., Somogyi P., Fekete I., ill. az egész vendégcsapat.

 

 

Balogh Gábor:   – 1–0 után 3-4 játékos kivételével a többiek kataszrófális játékot produkáltak.

 

Nagy Gábor:   – Ha kellett harcoltunk, de emellett képesek voltunk a kombinatív összjátékra is, ezáltal végig kézben tartottuk az irányítást.

 

 

 

 

 

 

 

 

18, Az eltékozolt pontok nyomában

2011.03.20., 15.00

 

 

– Természetesen a győzelem a cél, szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét – bizakodott Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Az őszhöz képest játékban és mentálisan is stabilabb a mostani csapatunk, ami bizakodásra adhat okot. Nem szeretnénk azonban abba a hibába esni, mint az ősz folyamán, figyelünk arra, hogy ne szaladjon el velünk a ló. Igyekszünk helyén kezelni a dolgokat. Bízom benne, hogy nem okozunk csalódást.

 

 

 

Gyöngyös AK – Tura Biotech USA                  1 – 1     (0–0)


Gyöngyös, Kömlei spt., 150 néző. V.: Bogár Gergő (Dósa Á., Pap I. B.).

 

 


GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á., Szilágyi N., Vass D. – Tatár R., Pilinyi I. –  Czéh M., Hajlinger (Fülöp V., 25., Király M., 85.) Vidra R. (Bódis B., 77.) – Nádudvari A. Edző: Nagy Gábor.

 

TURA: Edelényi D. – Takács M., Zsolnai R. (Sáth Z., 64.), Sukaj Zs., Tari J. – Tóth T. (Havasi Zs., 80.), Less K., Blaubacher G., Kovács P. – Szabó Á. (Pap T., 46.), Padutsch A. Edző: Lilik Pál.

 

 

A közepes színvonalú első félidőben a csapatok mezőnyben küzdöttek, de a kapura kevés veszélyt jelentettek. A fordulás után gyorsan előnyhöz jutott a házigazda, ami után méginkább lábra kapott a GYAK. Sorra dolgozták ki a helyzeteket a gyöngyösiek, de ezek kimaradtak. A vendégek egy szerencsétlen góllal egyenlítettek. A végjáték nagy izgalmakat hozott, a hazaiak két büntetőt is számonkértek a játékvezetőn.

 

 

Gólszerzők:  Pilinyi I. (47.), ill. Oravecz B. (83., öngól).


Jók:  Nagy Á., ill. Takács M., Tóth T.



Nagy Gábor:   – Tompán és gyengén játszottunk.


Lilik Pál:   – A mérkőzés előtt a döntetlen eredményt aláírtam volna. A helyzetek alapján igazságos a pontosztozkodás. Sok sikert mindkét csapatnak!

 

 

 

 

 

 

 

 

19, Éretlen csapatunk vereséget szenvedett a jó szinvonalú mérkőzésen

2011.03.26., 15.00

 

 

 

SBTC – Gyöngyös AK                 2 - 1     (2-1)

 

Salgótarján, Tóstrandi sporttelep, 300 néző
Vezette: Vörös Z. (Besnyő, Nyekita)

 

 

SBTC:   Lázár – Galbács, Csatlós Cs., Híves, Kerényi – Bonivárt, Csomor, Novák, Stark – Csépe, Kovács Z.    Edző: Horváth Gyula.

 

Gyöngyös AK:   Halasi – Oravecz, Nagy Á., Szilágyi, Vass (Fülöp, 46.) – Tatár, Pilinyi (Király, 80.) – Vidra, Nádudvari, Czene (Hajlinger, 57.) – Bódis.    Edző: Nagy Gábor

 

 

Gólszerzők: Nádudvari az 5., Kovács Z. a 16., Híves a 20. percben

 

Sárga lap: Oravecz a 10.,  Stark a 36., Bonivárt a 46., Galbács a 66., Király a 82., Vidra a 92. percben

 

Kiállítva: Csomor a 80. percben

 

Jók: Bonivárt, Híves, Csatlós Cs., Galbács ill. Szilágyi, Tatár

 

 

 

 

Rövid krónika:


1. perc: Egy hosszan előrevágott labdára Csépe rajtolt. Messze maga mögött hagyta a gyöngyösi védőket, majd átemelt a kifutó Halasi felett. Eközben azonban kisodródott és 10 méterről a jobb oldalról az üres kapu helyett az oldalhálóba lőtt. Hatalmas helyzet volt!

5. perc: A kihagyott helyzet rögtön megbosszulta magát: Czene vezette a játékszert középen, keresztlabdájára a tarjáni védelem lelassult.  Bódis ugyan lesen állt, a mögötte érkező Nádudvari azonban nem, és 12 méterről jobbról az elfekvő Lázár felett a hálóba emelt. 0-1.

12. perc: Novák a bal oldalról emelte középre a labdát, ami átpattant egy gyöngyösi védő felett, a berobbanó Bonivárt azonban az ötösről fölé csúsztatott.

16. perc: Bonivárt egy jobb oldali összecsapás után megszerezte a labdát, bevezette a büntetőterületre, majd az eléfutó Halasi mellett okosan középre adott és az akciót kísérő Kovács Z. 6 méterről a hálóba kotorta a labdát. 1-1.

19. perc: Bonivárt jobbról magasan emelt középre, a túloldalon Csépe jó ütemben emelkedett és közelről fejelt, Halasi azonban óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát.

20. perc: Kovács Z. lőtte be a szögletet a bal oldalról és az érkező Híves a gyöngyösi védőket megelőzve 6 méterről a kapu jobb oldalába pörgette a labdát. 2-1.

 

Ezúttal jól indult a mérkőzés, gólok, helyzetek, a nézők nem unatkoztak. A félidő hátralévő részében is izgalmas, lüktető mezőnyjáték folyt a pályán, de a kapuk nem igazán forogtak nagyobb veszélyben.

 

49. perc: Novák a jobb oldalról, a szögletzászló közeléből tekert be egy szabadrúgást, Halasi üggyel-bajjal mentett.

61. perc: Csépe ugrott fel Nagy Ádámmal egy labdára, a gyöngyösi védő előbb arcon könyökölte, majd még rá is lépett a földön. A játékvezető továbbot intett.

63. perc: Egy bal oldali vendégszöglet után kisebb tűzijáték alakult ki az SBTC kapuja előtt, melynek végén Szilágyi a kapu közelében, az alapvonalról emelt középe, Lázár már verve volt, de szerencsére a túloldalon érkező Pilinyi elcsúszott és nem találta el a labdát, amely így kicsorgott a túloldalon.

66. perc: Nádudvarit lökték fel a kapu előtt, a szabadrúgást Tatár 19 méterről a léc fölé csavarta.

69. perc: Formás SBTC akció végén Csépe középen kiugratta Starkot. A veterán játékos balról 12 méterről tisztán lőhetett, de az elévetődő Halasit találta el.

80. perc: Egy gyors gyöngyösi támadást Csomor szabálytalanul akasztott meg, amiért a játékvezető az öltözőbe parancsolta.

81. perc: Galbács gyönyörű labdával ugratta ki Kovács Zoltánt, de mikor a 16-oson belülre ért, a labdával együtt elsodorták.

92. perc: Bal oldali gyöngyösi támadás végén Király több védőn is áthámozta magát, de az utolsó pillanatban Lázár felszedte előle a pettyest.

 

 

Folytatásban is maradt az élvezetes színvonalú mérkőzés, nagy küzdelem jellemezte a találkozót, mivel mindkét csapat az offenzív  játékot választotta. Az utolsó tíz percben a fekete-fehér legénység tíz emberrel olyan betonvédelmet alakított ki, amely ellen a vendégeknek egyetlen valamirevaló helyzetük sem adódott, így már nem esett több gól. A Stécé megérdemelten nyert, de a vendégeket is dicséret illeti nyílt játékukért.

 

 

Horváth Gyula:  - Rendkívül nehéz mérkőzést vívtunk a vendégekkel, de a helyzetek alapján úgy gondolom megérdemelten nyertünk.

 

Nagy Gábor:  - Még nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzést megnyerjünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20, Pontmentés az utolsó pillanatban

2011.04.03., 16.30

 

 

– A felsőtárkányiak játékstílusa hasonló mint a miénk – kezdte szavait Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Ők is nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre és abból próbálnak gyors kontra támadásokat vezetni. Ennek ellenére most úgy érzem, nekünk kell kezdeményezőbbnek lenni. Több kockázatot kell vállalnunk, de remélem, hogy ezzel együtt meg tudjuk őrizni a hátsó alakzat stabilitását is. Nem csinálunk presztízskérdést a találkozóból, ugyanúgy készülünk mint bármely más együttes ellen. A cél természetsen a három pont megszerzése.



Baji Ádám, a vendég felsőtárkányiak csatára az ősszel két gólt lőtt a 4–0-ra megnyert hazai mérkőzésen, hasonló teljesítménnyel most is nagy örömet okozhatna a kék-fehér híveknek. – A legutóbbi két meccsen négy pontot szereztünk, amivel sikerült feljebb lépnünk a tabellán, de még mindig nem nyugodhatunk meg. A védekezésünk egyre jobban összeáll, a támadójátékunk viszont továbbra is döcögős. Szucsik Ádám érkeztével egy remek éktársat kaptam, bízom benne, hogy mielőbb megkezdjük a gólgyártást. Egy-két gól dönthet a pontok sorsáról.

 

 

 


Gyöngyös AK– Felsőtárkány SC              1 - 1      (0-0)


Gyöngyös, Kömlei spt., 300 néző. V.: Berecz Attila (Tatár I., Darányi A.).

 

 


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Szilágyi N., Vass D. (Czene, 74.) – Tatár, Pilinyi (Hajlinger, 61.) – Vidra, Nádudvari, Czéh (Fülöp, 66.) – Bódis. Edző: Nagy Gábor.



FELSŐTÁRKÁNY: Molnár R. – Baranyai, Hompoth, Sárosi, Bódi K. (Csóka, 46.) – Ragó, Gáspár, Nagy J. (Lakó, 80.), Hajdu – Szucsik, Baji. Edző: Bocsi Zoltán.

 

 

A közepes színvonalú első félidőben a hazaiak többet támadtak, de az előreívelt labdákat a tárkányi védők könnyedén hatástalanították. A játékrész legnagyobb helyzete a vendégek előtt adódott, gól azonban nem született. A csapatok a második 45 percben is nagy erőket mozgósítottak a gólszerzés érdekében, azonban a játékban mindkét oldalon rengeteg hiba csúszott. Folyamatos futball nem alakult ki, számos szabálytalanság és sérülés borzolta a kedélyeket. Az utolsó negyedórát Szilágyi Norbert sérülése miatt emberhátrányban játszotta a GYAK, mivel cserelehetőségük akkor már nem volt a házigazdáknak. A mérkőzés vége rendkívül izgalmasan alakult. A 90. percben a tárkányiak szereztek vezetést, a hazaiak egy 11-essel azonban egyenlítettek.

 

 

Gólszerzők: Csóka R. (90.), ill. Vidra (92., 11-esből).


Jók: Szilágyi N., Vidra R., ill. Hompoth, Nagy J.

 


Nagy Gábor: – Azt történt, amit előzetesen vártunk. Ránk nézve kritika, hogy hiába beszéltük meg a teendőket, sajnos ezeket nem tudtunk megvalósítani.


Bocsi Zoltán: – A játék képe alapján, ha a kontráinkból gólokat tudtunk volna szerezni, győztesen távozhattunk volna Gyöngyösről.

 

 

 

 

A bajnokság állása 20 forduló után:

 

 

1. Egri FC 20 17 3 54–19 54
2. Balmazújváros 19 12 3 4 46–17 39
3. Tiszaújváros 20 11 3 6 46–26 36
4. Putnok 19 10 5 4 32–24 35
5. Vasas II. 20 10 4 6 40–25 34
6. SBTC 20 8 8 4 27–23 32
7. Gyöngyös AK 20 7 6 7 26–28 27
8. Rákosmente 20 7 3 10 23–28 24
9. Tura 20 6 4 10 30–37 22
10. Dunakeszi 20 6 4 10 30–43 22
11. Felsőtárkány 20 5 6 9 24–32 21
12. Balassagyarmat 20 5 5 10 15–30 20
13. RAFC 20 5 4 11 23–42 19
14. Ózd 20 4 6 10 27–47 18
15. Monor 19 3 9 7 21–31 18
16. Hevesi LSC 19 4 3 12 25–37 15

 

 

 

 

 



 

21, Zakó a hevesi rangadón

2011.04.10., 16.30

 

 

– Valószínűleg rendkívül motivált hevesi csapat vár ránk, amely az új edzővel ezen a mérkőzésen mutatkozik be a hazai közönség előtt – tekintett előre Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Szeretnénk megtalálni a megfelelő arányt a támadások és a védekezés között. Ha agresszivitásban a házigazdák fölé tudunk nőni, akkor jó esélyünk lehet a győzelemre. Minél több párharcot kell megnyernünk, legutóbb a Felsőtárkány ellen ezzel volt a legtöbb problémánk. A három pontért utazunk a megyei rangadóra.  Sérültek: Kovács Á., Pilinyi, Csiszár, Fekete.

 

 

Hevesi LSC – Gyöngyös AK                 3 – 1   (1–1)


Heves, 150 néző. V.: dr. Bendik Tamás (Kiss L., Vitéz L.).



HEVES: Juhász E. – Kaló, Gulyás L., Nász – Fekete T., Bárkányi, Horváth V. (Besenyei Zs., 73.), Csoszánszki, Nagy L. (Urbán, 70.) – Fekete V., Besenyei F. Edző: Váczi Gyula.


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Bódis, Vidra (Szilágyi N., 92.) – Fülöp, Tatár, Hajlinger, Czéh (Czene, 79.) – Király (Vass, 71.), Nádudvari. Edző: Nagy Gábor.

 

 

A kiegyensúlyozott első félidőben a Gyöngyös szerzett vezetést, majd Heves fejesgóllal egyenlített. Mindkét oldalon kihagyott gólhelyzetek tették változatossá az első 45 percet. A második játékrészben a mezőnyfölényben játszó hazai csapat sok lehetőséget hagyott ki, de megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Nagy Gábor edzőt reklamálásért a játékvezető kiállította.

 


Gólszerzők:  Besenyei F. (35.), Fekete V. (73., 91.), ill. Fülöp (7.).


Kiállítva:  Nagy Á. (68.).


Jók:  Gulyás L., Bárkányi, Fekete V., Fekete T., Besenyei F., ill. Halasi.

 

 

Váczi Gyula:  – Megérdemelten nyertük a mérkőzést, gratulálok a csapatnak.


Nagy Gábor:  – Nincs mit mondanom.

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja:

 

 

14 gólos:        Hamar Ádám (Egri FC), Kovács Péter (Tiszaújváros), Less Krisztián (Tura)
13 gólos:        Bardi Gábor (Egri FC)
11 gólos:        Baji Ádám (Felsőtárkány)
10 gólos:        Kotula László (Egri FC)
  8 gólos:        Balogh Balázs (Hevesi LSC)
  7 gólos:        Besenyei Ferenc (Hevesi LSC), Kálmán József (Egri FC)
  6 gólos:        Nádudvari Alex (Gyöngyösi AK)

 



 

 

 

 

 

 

22,  A Vasas fakó is győzött Gyöngyösön

2011.04.17., 17.00

 

 

– Hiába az én jó teljesítményem, ha nem tudunk pontot, pontokat szerezni – magyarázta az utóbbi mérkőzéseken remeklő Halasi Ádám, a gyöngyösiek kapusa.

– Sajnos az utóbbi hetekben hullámvölgybe kerültünk, s nem egy alkalommal a szerencse is elpártolt tőlünk. Egy jó eredménnyel talán elindulhatunk fölfelé. Végig koncentráltan kell futballoznunk, hiszen meghatározó védőink hiányában, a lendületes fővárosiak ellen csak így lehet esélyünk. Előzetesen már a pontszerzést is elfogadható eredménynek tartanám.

 



Gyöngyös AK – Vasas SC II.              0 – 2    (0–0)

 

Gyöngyös, Kömlei spt. 350 néző. V.: Solymosi András (Futó T., Debreczeni K.).

 

 


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Vass, Bódis, Kovács Á. – Tatár, Vidra, Fülöp, Hajlinger – Nádudvari, Czéh (Király, 75.). Edző: Nagy Gábor.


VASAS: Tulipán – Görgényi, Reidan, Matolcsi, Polényi – Piller, Ferkó, Nagy P., Mundi R. – Ponczók (Balogh B., 60.), Csoór (Dékány, 71.). Edző: Szíjjártó István.

 

 

Közepes iramú és színvonalú játék folyt az első félidőben. A hazaiak nem tudtak komoly veszélyt jelenteni a Vasas fiataljainak kapujára. A vendégcsapat támadott többet, és hagyott ki helyzeteket. A második játékrészben továbbra is a piros-kékek birtokolták többet a labdát és irányították a játékot, a házigazdák két megadható 11-est reklamáltak. A jobban játszó fiatal fővárosiak megérdemelten nyertek.

 

 

Gólszerzők: Ferkó (58.), Mundi R. (86.).


Kiállítva: Reidan (2. sárga lap után) a 80. percben.


Jók: Bódis, Oravecz, Tatár, ill. Nagy P. Mundi R.

 

 

Nagy Gábor: – Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a nagyobb tudáskülönbséget kiegyenlítsük, de a legkisebb megingásainkat is kihasználta az ellenfél.


Szíjjártó István: – Idei leggyengébb játék, csak a küzdőszellem dicsérhető, alulmúltuk önmagunkat úgy egyéni teljesítményben, mint eredményességben.

 

 

 

 






 

 

23,  Ezúttal is elmaradt a győzelem

2011.04.23., 17.00

 

 

– A tavaszi szezon eddig nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen reméltük, ráadásul a hétközi kupameccset is beszámítva a legutóbbi három találkozónkat elveszítettük – fogalmazott Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – A gondok forrása többrétű, de igyekszünk felülemelkedni a nehézségeken. Számunkra most nem is az ellenfél a lényeges, inkább magunkkal kell foglalkozni. Olyan teljesítménnyel szeretnénk előrukkolni, amely kellő alapot jelenthet a további építkezésre. Ebben akár benne lehet a győzelem is, de talán a pontszerzés sem okozna komoly csalódást.

 

 


Dunakeszi Vasutas – Gyöngyös AK                 2 - 2      (0-0) 


Dunakeszi, 100 néző. V.: Besnyő Márton Dávid (Kovács G., Mocsári T.).

 



DUNAKESZI:
Horváth G. – Kiss Á., Leinweber Z., Madar T., Gyetván Cs. (Murányi T., 75.) – Krajcsek G., Kiss R., Csitári G., Lőrincz L. – Rudolf M., Kákonyi S. Játékos-edző: Lőrincz László.


GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á., Vass D., Kovács Á. (Király M., 63.) – Fülöp V., Bódis B. – Czéh M., Czene L., Vidra R. (Hajlinger B., 17.) – Nádudvari A. Edző: Nagy Gábor.



Az alacsony színvonalú első félidőben mindkét csapat rengeteget hibázott. Komolyabb gólveszély egyik kaput sem fenyegette. A második játékrész izgalmasabbá vált, a hazaiak vezetése után több tévesnek vélt bírói ítélet is borzolta a kedélyeket. A hazai gól után rövid időn belül fordítottak a vendégek, s egy már majdnem megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből. Az eredmény igazságos.



Gólszerzők:  Lőrincz L. (70., 85.), ill. Király M. (76.), Bódis B. (79.).


Jók:  Csitári G., ill. Nagy Á., Király M.



Lőrincz László:
– Remek pályán, jó időben két gyenge NB III-as csapat mérkőzésén, igazságos döntetlen született.


Nagy Gábor: – Továbbra sem tudjuk átlépni saját árnyékunkat.

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

24, Langyos mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt volna pontot

2011.05.01., 17.00

 

 

– Azon dolgozunk, hogy mielőbb megállítsuk ezt a negatív folyamatot. A nehézségekre a legjobb gyógyírt a győzelem jelentené – válaszolta érdeklődésünkre Nagy Gábor, a hat mérkőzés óta nyeretlen GYAK edzője.

– Már a múlt héten is közel álltunk a három pont megszerzéséhez, akkor sajnos nem sikerült. Tisztában vagyunk vele, hogy hozzánk hasonlóan a nógrádiak is gyengélkednek, a szurkolók részéről ezáltal elvárás lehet a siker, de nem szeretnénk erre kihegyezni a dolgot. Számunkra a riválistól független a győzni akarás.

 

 

 

Gyöngyös AK – Balassagyarmati VSE                      0 – 0


Gyöngyös, 100 néző. V.: Kiss László (Vitkai E., dr. Bendik T.).

 


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Vass (Fülöp, 75.), Kovács Á. – Tatár, Hajlinger (Czene, 83.), Nádudvari, Czéh – Bódis B., Király (Vidra, 65.). Edző: Nagy Gábor.


BALASSAGYARMAT:  Földi – Szalánszki, Gaál, Weigerding, Mezei (Czibulya, 88.)– Opitz, Mohácsi,  Benécs, Zolnyánszki – Langó, Simon (Bódis M., 87.). Edző: Cserni István.

 

 

A nagyon gyenge színvonalú első félidőben a hazai csapatnak akadtak helyzetei, de ezek rendre kimaradtak. Kapkodás, idegeskedés jellemezte mindkét együttes játékát. Szünet után sem változott mutatott teljesítmény, a görcsösen, ötlettelenül futballozó gyöngyösiek nem tudtak a gyarmatiak fölé kerekedni. A várva várt hazai győzelem így elmaradt.

 


Jók: Nagy Á., ill. Gaál, Opitz, Földi.



Nagy Gábor: – Eredménytelenségünk miatt jogos a kritika. Hiába dolgoztunk ki jó pár gólszerzési lehetőséget, ha ezeket nem tudjuk értékesíteni, akkor nem tudunk mérkőzést nyerni.


Cserni István: – Létkérdés lett volna számunkra a három pont megszerzése, de a látottak alapján úgy érzem, egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet.

 







 

 

25, A mérkőzés után Varga Attila, alias Dzsigoló örülhetett

2011.05.07., 17.00

 

 

– A gólszerzéssel állunk hadilábon, de ez sajnos már nem újkeletű probléma – kesergett Sziszi, a gyöngyösiek védője, aki combhajlító izmával bajlódott az elmúlt hetekben.

– A győzelemhez azonban gólt kellene szerezni, ami talán segíthetne kilábalni a hullámvögyből. Bízom benne, hogy hátul meg tudjuk őrizni a stabilitásunkat, s akkor legalább egy pontra jók lehetünk. A találkozó esélyese inkább a hazai csapat, a bravúrnak számító győzelem jót tenne a lelkünknek.

 

 

 

Rákosmente – Gyöngyös AK                       2 - 1     (1-1) 


Rákoscsaba, 200 néző. V.: Demeter Miklós (Bíró Zs., Berendi T.).




RÁKOSMENTE: Komora L. – Drozdik D., Molnár I., Plókai A. Burcsa G. – Sztancsek P., Grezsák Zs. (Lukács Á., 88.), Murinai B., Molnár D. – Papadopoulos (Vági T., 64.), Lukács B. (Kató S., 82.). Edző: Varga Attila.


GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Nagy Á. (Czene L., 84.), Szilágyi N., Vidra R. (Vass D., 77.) – Fülöp V., Tatár R., Hajlinger B., Czéh M. (Király M., 62.) – Bódis B., Nádudvari A. Edző: Nagy Gábor.

 

 

Az első perctől kezdve nagy iramot diktált mindkét együttes. A vendégek kapura lövését a 26. percben a hazai védő kézzel hárította, a megítélt büntetőt Vidra Róbert értékesítette. A vezetés nem tartott sokáig, mert egy védelmi megingást kihasználva öt perc elteltével már egyeníltettek is a fővárosiak. A második játékrész elején már a vezető gólnak örülhettek a fővárosiak, ami a folytatásban már ledolgozhatatlannak bizonyult a Nádudvari Alexék számára. Sok volt a szabálytalanság, a vendégek becsülettel hajtottak, de a kísérleteiket nem tudták gólra váltani.



Gólszerzők: Sztancsek P. (31.), Papadopoulos (55.), ill. Vidra R. (27. - 11-esből)


Jók: az egész hazai csapat, ill. Nagy Á., Szilágyi N., Tatár R., Hajlinger B., Fülöp V.

 



Varga Attila: – Idei legjobb mérkőzésünk volt, ahhoz képest, hogy az orvosnak és a gyúrónak több dolga volt a mérkőzés előtt, mint nekem. Meghajlok a csapat nagysága előtt, és továbbra is sok sikert kívánok a Gyöngyösnek!


Nagy Gábor: – Rendkívül kiélezett, harcos, jó iramú mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk. Tudom, hogy a „ha” nem játszik szerepet a labdarúgásban, de az ellenfél második gólja előtt elmaradt büntető a javunkra ezt a mérkőzést döntően befolyásolta. Ez az eset nem vágy részünkről, hanem tény.

 

 

 

Balassagyarmaton is fölényesen győzött az Egri FC csapata, így az éllovas együttes a hátralévő forduló eredményeitől függetlenül aranyérmesnek vallhatja magát a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26, Két hónap böjt után a Száguldó Őrnagy sikerre vezette a csapatot

2011.05.15., 17.00

 

 

– Nyolc mérkőzés óta nyeretlen a csapat, ennek ellenére szó sincs pánikhangulatról – magyarázta Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője.

– Tudjuk, hogy akadnak hiányosságaink, amelyek egyik percről a másikra nem oldódnak meg. Nyilván a közvélemény az eredményesség alapján ítéli meg a csapatot, így azzal is tisztában vagyunk, hogy csak a győzelem segíthet elcsendesíteni a hangokat. Most is ez a cél, s úgy érzem, meg tudunk felelni ennek az elvárásnak.

 

 

 

Gyöngyös AK – Monori SE              5 - 1      (4-1)


Gyöngyös, Kömlei spt., 150 néző. V.: Bogár Gergő (Pap I. B., Dósa Á.).

 

 


GYÖNGYÖS:  Halasi – Oravecz, Pilinyi, Szilágyi N., Kovács Á. – Tatár, Vidra R. – Hajlinger, Fülöp, Czéh M. – Nádudvari. Edző: Nagy Gábor.


MONOR:  Tóth Sz. – Lovasi B., Szabó Sz., Nadlacki, Morauszki – Erős K., Csikós F., Petric, Bán – Lengyel, Kajli. Játékos-edző: Erős Károly.

 

 

A gyöngyösiek léptek fel támadólag, többet birtokolták a labdát, és fölényben játszottak. Szilágyi "Sziszi" Norbert fejesgóljával szerzett vezetést a GYAK, majd a vendégek büntetőből egyenlítettek. Azt követően beindult a hazai gólgyártás. Előbb baloldali szöglet után ismét Szilágyi fejelt, majd Vidra 11-esből talált a kapuba, a félidő végén pedig Fülöp szerzett gólt. A 65. perctől már kettős emberelőnyben játszhatott a fölényes győzelmet aratott Gyöngyös.

 

 

Gólszerzők:  Szilágyi N. (25., 31., 58.), Vidra R. (34. – 11-esből), Fülöp V. (37.), ill. Lengyel R. (28. – 11-esből)


Kiállítva:  Hajlinger (90.), ill. Petric (61.), Bán (64.)


Jók:  Szilágyi N. (a mezőny legjobbja), Kovács Á., Fülöp V., Tatár R., Hajlinger B., Nádudvari A., ill. senki.

 


Nagy Gábor:  – Ezúttal csak győzhettünk! Hét közben még biztos nem lehettem benne, de már körvonalazódni látszott a jó teljesítményünk.


Erős Károly:  – Megérdemelten nyert a hazai csapat.

 

 

 

 

A bajnokság állása 26 forduló után:


 1.    Egri FC 26   22   4   -   77-24 70
 2.    Balmazújváros 26   16   3   7   61-24 51
 3.    Tiszaújváros  26   15   5   6   58-33 50
 4.    Vasas II.  26   14   4   8   53-31 46
 5.    Putnok 26   13   6   7   46-32 45
 6.    Salgótarjáni BTC 26   10   9   7   39-32 39
 7.    Rákosmente 26   11   4   11   34-35 37
 8.    Monor 26   8   9   9   36-39 33
 9.    Tura 26   9   5   12   40-47 32
10.   Gyöngyösi AK 26   8   8   10   35-38 32
11.   Felsőtárkány 26   7   7   12   35-44 28
12.   Dunakeszi  26   7   6   13   38-60 27
13.   Ózd 26   6   6   14   39-62 24
14.   Hevesi LSC  26   6   4   16   34-58 22
15.    Balassagyarmat 26   5   6   15   17-45 21
16.   RAFC  26   5   4   17   25-63 19

 

 

 

 

 

 

 

 

27,  A kicsi Legók megszakították az Eger veretlenségi sorozatát

2011.05.22, 17.00

 

 

– Az egriek nem érdemtelenül nyertek bajnokságot, a mai napig veretlenül állnak az élen – fejezte ki elismerését Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – Nyilván ilyen helyzetben már nehezebb motiválni a gárdát, ami növelheti a mi esélyeinket. Múlt heti győzelmünk is csak megerősített abban, hogy igenis helyes úton járunk, jó állapotban van a csapat. Azonban korántsem biztos, hogy ez elegendő lehet a győzelmünkhöz. Mindenesetre megfelelő kiindulási alapot ad.

 

Lengyel Lajos, az egriek trénere egyértelműsítette céljaikat.
– Valóban, egy kicsit kezdünk leengedni, ami a legutóbbi, Rákosmente elleni mérkőzésen is kiütközött. A két csapat játékosállományát tekintve azonban, továbbra is azt mondom, számunkra kötelező lenne a győzelem. Jól ismerem a GYAK játékát, kétségkívül Szilágyi Norbert a legveszélyesebb labdarúgójuk, rá külön figyelmet kell fordítanunk – zárta szavait Lengyel Lajos.

 

 

 

Gyöngyös AK – Egri FC              3 – 0      (2–0)


Gyöngyös, Kömlei spt., 300 néző. V.: Sápi Csaba (Berecz A., Tar J.).




GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Pilinyi I., Szilágyi N., Kovács Á. – Czéh (Vass D., 87.), Tatár R., Bódis B., Vidra (Fekete B., 79.) –  Fülöp V., Nádudvari (Király M., 83.) Edző: Ács János.


EGER: Illyés D. – Debreceni D., Mile K., Káposzta P. (Somodi K. 46.), Horváth Á. – Romhányi T., Zováth J., Vén G. – Hamar Á. (Gulyás G., 29.), Bardi G. (Kálmán J. 71.), Kotula L. Edző: Lengyel Lajos.

 

 

A 26 fordulón keresztül menetelő egriek Gyöngyösön rendkívül motivált hazai csapattal találkoztak. A 11-esből vezetéshez jutó GYAK a rendkívül agilis Czéh Márton jóvoltából a 27. percben már 2–0-ra vezetett. Az Egri FC nem találta a ritmust, sok pontatlanság jellemezte a megyeszékhelyiek játékát. A frissebb vendéglátók a fordulás után újabb góllal lohasztották a látogatók kedvét, akik olyan teljesítményt nyújtottak, amelyre a tavaly nyári kezdés óta nem akadt példa. A lelkes GYAK győzelmének jogosságához nem férhet kétség.

 

A széria kezdete túlmutat a 2010/2011-es pontvadászaton, ugyanis a gyöngyösi 3–0-ás kudarcot megelőzően még tavaly nyáron, napra pontosan 2010. május 22-én kapott ki a megyeszékhelyi együttes Balassagyarmaton. A nógrádi városhoz idén azonban pozitív élmény fűződik az EFC-nek, május 8-án ugyanis a határ menti településen biztosította be aranyérmét a favorit.

 

A második Balmazújváros előtt 18 ponttal vezető Eger a GYAK-nál azonban teljesen formán kívül játszott. A tizedik helyen tanyázó gyöngyösi fiatalok ugyanakkor ezúttal „kivágták a magas Czéh-t.” A minden túlzás nélkül a meccs hősének számító ballábas ifjú azonban a földön maradt.

 

„Az együttesnek hitet adhat ez a győzelem, amely azzal együtt is nagyon értékes, hogy kissé enervált egri csapattal szemben sikerült elérni” – közölte az ezt megelőzően mindössze egy találatot jegyzett futballista, akinek első felnőtt idénye erről a megyei derbiről egészen biztosan emlékezetes marad.




Gólszerzők:  Vidra R. (14. – 11-esből), Czéh M. (27., 65.)


Kiállítva:  Gulyás G. (utánrúgásért) 67. percben


Jók:  Czéh M. (a mezőny legjobbja), Szilágyi N., Nádudvari A., Vidra R., ill. senki.

 

„Nem kell messzemenő következtetéseket levonni a győzelemből” – szerénykedett a mérkőzés hőse. Czéh Márton két gólja mellett egy kapufával, egy nagy helyzet elpuskázásával és rengeteg futással bizonyult a mezőny legjobbjának az Egri FC ellen. A GYAK a 20 éves középpályás vezérletével szakította meg vasárnap a Mátraaljára bajnokként érkezett egriek 28 NB III-as mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát.




Ács János (az eltiltását töltő Nagy Gábor helyett segítője nyilatkozott): – Hetek óta úgy érzem, nagyszerűen játszunk, de ma már a gólokban is megmutatkozott csapatunk fejlődése.


Lengyel Lajos: – Tizenegy indiszponált játékossal esélyünk sem volt ezen a mérkőzésen.

 

 

 

 

 

 

 

 

28, Harmatos produkció

2011.05.28, 17.00

 

 

– Nagyon várjuk már a mérkőzést, az Egri FC ellen aratott győzelmünk, megsokszorozta az erőinket – válaszolt Nádudvari Alex, a gyöngyösiek támadója.

 

– Évek óta nem nyertünk Putnokon, most úgy érzem le tudjuk zárni ezt a negatív szériát. Az elmúlt mérkőzésen inkább az előkészítésbe jeleskedtem, a borsodiaknál már én is szeretnék feliratkozni a góllövők közé. Remélem, hogy védelmünk ezúttal is jól zár, s akkor csak rajtunk, támadókon múlik milyen arányban nyerünk Putnokon.

 

 

 

Putnok VSE – Gyöngyös AK             4 – 1        (2–0)


Putnok, 150 néző. V.: Pap István Balázs (Dósa Á., Katona L.).

 


PUTNOK: Roza – Sebők, Boczki, Hanász, Ujlaki – Bányász, Mészáros, Balogh D., Madarász – Sápi (Ulrich, 79.), Monyók. Edző: Koszta Péter.


GYÖNGYÖS: Halasi – Oravecz, Pilinyi (Csiszár, 77.), Szilágyi N., Kovács Á. – Tatár, Bódis, Fülöp (Hajlinger, 46.), Czéh, Vidra (Fekete, 46.) – Nádudvari. Edző: Nagy Gábor.

 

 

A gyöngyösiek nagyon sok hibával játszottak, a védelem és a középpályások magasan előrevágott labdáival nem tudtak mit kezdeni a támadók. Eközben a vendégek védelmet sokszor átjátszották a hazaiak. A második játékrészben izgalmasabb lett a játék, de akkor is a putnokiak futballoztak jobban.

 

 


Gólszerzők:  Bányász (43., 68.), Maradász (45.), Sápi (52.), ill. Szilágyi N. (56.).


Jók:  az egész hazai csapat, ill. Szilágyi N., Hajlinger. 



Koszta Péter: – Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.


Nagy Gábor: – Sok rossz egyéni teljesítmény mellett döntő helyzetben hibákat követtünk el, amelyekből gólokat lőtt az ellenfél.

 

 

 

 

 

A góllövőlista élcsoportja 28 forduló után:

 

20 gólos:        Bardi Gábor (Egri FC)
18 gólos:        Hamar Ádám (Egri FC)
                        Kovács Péter (Tiszaújváros)
                        Less Krisztián (Tura)
17 gólos:        Al-Mohamed Ádám (Ózd)
15 gólos:        Kotula László (Egri FC)
13 gólos:        Baji Ádám (Felsőtárkány)
 9 gólos:         Szilágyi Norbert (Gyöngyösi AK)
 8 gólos:         Fekete Viktor (Hevesi LSC)
                       Besenyei Ferenc (Hevesi LSC)
                       Hompoth Balázs (Felsőtárkány)
                       Kálmán József (Egri FC)
                       Balogh Balázs (Hevesi LSC)

 

 

 

 

 

 

 

 

29, A cserejátékosok döntöttek

2011.06.04, 17.00

 



– Veszélyes mérkőzések az ilyenek, hiszen a közvélemény biztos győzelmet vár a csapattól – kezdte szavait Nagy Gábor, a gyöngyösiek edzője. – A kiesés rémétől fenyegetett borsodiak számára élet-halál harc a három pont megszerzése, így minden bizonnyal rendkívül motivált gárda lesz az ellenfelünk. Döntő lehet, hogy a támadójátékunk mennyire lesz eredményes, hogyan tudjuk megbontani az ózdiak védelmét. A formánk eléggé ingadozó, bízom benne, hogy vasárnap a szebbik arcát mutatja a csapat, s itthon tartjuk a pontokat.

 

 

 

Gyöngyös AK – Ózdi FC                  2 - 0     (0-0) 


Gyöngyös, 150 Kömlei spt., néző. V.: Berényi Tamás (Csibra G., Sarlak Goudarzi Farhang).

 

 


GYÖNGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B., Csiszár B., Szilágyi N., Kovács Á. – Fekete B., Tatár R. – Czéh M., Hajlinger B. (Vidra R., 52.), Fülöp V. (Pilinyi I., 88.) – Nádudvari A. (Király M., 52.) Edző: Nagy Gábor.


ÓZD: Jakab N. – Csák K., Balogh S., Bakos P., Tóth K. – Kovács Á., Füleki Cs., Tankó D. (Kertész B., 73.), Máriási Zs. (Danyi P., 73.) – Ruszó J., Al-Mohamed Á. Edző: Zimmermann Tamás.

 

 

Hatalmas eső zúdult vihar kíséretében a mérkőzés előtt a pályára. Támadólag léptek fel a vendégek, de gyorsan átvették az irányítást a hazaiak, és helyzetek sokaságát alakították ki, ám ezeket elkapkodták. Mind a két csapat beleadott apait-anyait a győzelem érdekében. A hazaiak nyomasztó fölénybe kerültek, és ez megmutatkozott az eredményben is.

 

 

Gólszerzők: Király M. (65.), Vidra R. (71.).


Jók: Szilágyi N., Csiszár B., Fekete B., Tatár R., Király M., ill. Tóth K., Jakab N., Máriási Zs.



Nagy Gábor:
– Nem játszottunk jól, mert nem tudtunk ritmust váltani. A labdabirtoklásunk és a támadásépítésünk relatív lassú volt, de ezúttal a cserejátékosok agilitása döntőnek bizonyult.


Zimmermann Tamás: – A helyzeteink ugyan megvoltak, ám azok kihasználásában és a játék többi részében nem jeleskedtünk.

 

 

 

 

 

 

 

30, Pünkösdi vereség a zárófordulóban

2011.06.12, 17.00

 

 

– Nem szeretnénk lejjebb csúszni a tabellán, ehhez pedig feltétlen győzni kell – adta ki jelszót Tatár Roland, a gyöngyösiek középpályása. – A három pontért utazunk a borsodiakhoz, de jól tudjuk, hogy Tiszaújvárosban nem adják olcsón a győzelmet. A stabil védekezés mellett összeszedett támadójátékot várok, akkor elérhetjük a céljainkat.

 

 

FC Tiszaújváros - Gyöngyös AK               2 - 1      (2-1)


Tiszaújváros, 150 néző. V.: Puskás Zoltán (Takács I. Szabó F.).

 


TISZAÚJVÁROS: Molnár Z. - Horváth T., Martis, Fodor P., Török (Makó, 60.) - Németh D. (Németh B., 71.), Gacsal, Lippai, Kerekes - Dávid (Gaál, 64.), Kovács P. Edző: Koleszár György.


GYÖNGYÖS: Halasi - Oravecz, Csiszár, Szilágyi N., Kovács Á. - Tatár, Fekete, Czéh (Király, 69.), Hajlinger - Vidra (Nádudvari, 69.), Bódis. Edző: Nagy Gábor.

 

 

A csodálatos létesítményben élvezetes első félidőt játszottak a csapatok. Rengeteget futottak és bátran ütköztek a játékosok, bátran támadott mindkét együttes. Két jobb oldali hazai szögletrúgás után előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték a hazaiak az első félidő vége előtt. Nagyon esett a mérkőzés színvonala a szünet után, amikor sok volt a felesleges szimulálás és a pontatlan átadás. Az eredmény már nem változott, megérdemelten nyert a hazai csapat.

 

 

Gólszerzők:  Martis (40.), Dávid (44.), ill. Bódis (15.)


Jók:  mindenki, ill. Szilágyi, Tatár, Fekete, Csiszár.

 


Koleszár György: - Gratulálok a csapat egész éves teljesítményéhez.


Nagy Gábor: - Nagyon jó mérkőzést játszottunk, egy stabil és jó képességű csapat ellen. Figyelmetlenségünk és egy tízperces kikapcsolódásunk elegendő volt a mérkőzés elvesztéséhez.