Nagy Gabi és Ács Jani huszonkettes keretből válogat

 

 

 

ff

 

 

 

 

 

A nyári tervezett edzőmeccsek:


1, Július 17., szombat, 8.30
Gyöngyöshalász – Gyöngyösi AK


2, Július 21., szerda, 18.00
Mezőkövesd – Gyöngyösi AK


3, Július 24., szombat, 11.00
Gyöngyösi AK – FC Hatvan


4, Július 28., szerda, 17.00
Jászberény – Gyöngyösi AK


5, Július 31., szombat, 10.00
Gyöngyösi AK – Jánoshida


6, Augusztus 7., szombat, 11.00
Markaz – Gyöngyösi AK

 

 

 

 


 

 

 

Jelentős személyi változásokra kerül sor a nyári bajnoki szünetben a GYAK NB III-as labdarúgó-csapatánál, ahol az edzőkérdést már meg is oldották.

 

Mivel a 2009/2010-es bajnokság félidejében meghatározó játékosokat vesztett az NB III-as Mátra-csoportban szereplő Gyöngyösi AK-Ytong, az őszi 6. helyezéssel szemben csak a 11. helyen zárt az együttes. A tavaszi nyeretlenségi széria közepette már kérte felmentését Majzik Zoltán edző, ám a vezetés rábeszélésére végig vitte a szezont. A továbbiakat azonban már semmiképp nem vállalja Majzik, ezért elsőként az utódját kellett megválasztani.

 

- Valóban választani kellett, hiszen volt több pályázó is – avat a gyöngyösi történésekbe Ádám Zoltán szakosztályelnök. – Meghallgatva valamennyit úgy döntöttünk, hogy az elmúlt években a megyei I. osztályú Nagyréde csapatánál működő, bár egyértelműen gyöngyösi kötődésű Nagy Gáborra bízzuk a vezetőedzői feladatokat. A 43 éves szakembernek a szakosztály valamennyi csapatára ügyelnie kell, ezért az NB III-as gárda esetében Ács János pályaedzőként lesz a közvetlen segítője – adta hírül a sportvezető.

 

 

Megyeszerte elterjedtek olyan hiedelmek, hogy a GYAK nem vállalja az NB III-as indulást, és a megyei I. osztályra nevez.


– Erre mi nem gondolunk, sőt, az önkormányzat kifejezett szándéka az NB III-as folytatás. Problémáink persze bőven adódnak, hiszen az elmúlt bajnokság végén a felnőtt csapatban nagyrészt már ifjúsági játékosok szerepeltek. Számos futballistánkat csábítják különböző klubok, Takács György bejelentette, hogy befejezi a labdarúgást, de felsőfokú tanulmányaik megkezdéseként is adódnak majd veszteségeink. Előbbiek okán június 21-én már akcióba lép az új szakmai stáb, hogy mielőbb tisztázzuk, kikre számíthatunk – mondta Ádám Zoltán, aki, bár nem akar elszakadni a szakosztálytól, szeretné, ha elnöki tisztségét másnak átadhatná.

 

– Nem tudtunk megtartani meghatározó játékosokat, aztán pedig sérülések és betegségek sújtottak bennünket – összegezte tömören közelmúltjukat a minap Ádám Zoltán szakosztályelnök, aki gondjaik okán nem vált meg ugyan a klubtól, sőt, egyértelműen felajánlotta segítségét, de a napokban átadta tisztségét Benus Ferencnek, alias öreg Cefinek.

 

 

– Az elmúlt héten segítőm, Ács János vezetésével kezdték meg a felkészülést a srácok, én a nyaralásból visszatérve csütörtökön csatlakoztam a munkába – fogalmazott a vezetőedző, Nagy Gábor, aki a néhány hete távozó Majzik Zoltán helyét vette át a GYAK kispadján. – Jelenleg huszonhárom játékossal dolgozunk, a keretben több saját nevelésű tehetség is helyet kapott. Új játékosként csatlakozott a legutóbb Nagyrédén szerepelt Bódis Barna, Hajlinger Balázs és Székely Szabolcs, a Mezőkövesdről visszatérő Tatár Roland, a fővárosi Vasas fiatal játékosa, Czéh Márton, valamint az Atkárról érkező Fülöp Viktor és Kovács Tamás. A tavalyi csapatból Molnár Balázs a szintén NB III-as Jászberényhez, míg Kovács Ádám a hevesiekhez távozott.

 

  A visszatérő Bódis Barnabás (jobbra) újra a GYAK szerelésében feszíthet. Fotó: Lénárt Márton   

A felkészülés előre haladtával fokozatosan szűkítjük majd a keretet, de még az sem kizárt, hogy újabb labdarúgók is érkeznek a klubhoz. A héten napközis rendszerben készülünk, napi két edzéssel a programban. A jövő héttől a felkészülési mérkőzések számától függően heti hat alkalommal tartok edzést a játékosoknak – zárta szavait a Nagyrédéről érkezett szakember.

 

 

 

 

 


 

 

 

1, 2010.07.17., 8.30
Gyöngyöshalász, 50 néző        V.: Harmat László (Viktor F.)

 

Gyöngyöshalász – Gyöngyös AK         0 – 4   (0–2)



GYÖNGYÖSHALÁSZ: Horváth P. (Bódi B.) – Szabó Gy. (Tóth Z.), Nagy Gy. T., Pintér Á., Adorján T. – Nagy L., Kun R. (Bogdány L.), Nemes L., Ruzsom G. – Horváth V., Sándor J. Edző: Labancz Róbert.


GYÖNYGYÖS: Halasi Á. – Oravecz B. (Vass Á.), Nagy Á. (Molnár G.), Szilágyi N. (Bella K.), Fekete B. (Csohány G.) – Tari, Tatár – Vidra R. (Antal L.), Czéh M. (Csoszánszki D.), Czene L. (Ludányi M.) – Bódis B. Edző: Nagy Gábor.


Gólszerzők:  Bódis B. 2, Csohány G., Pintér Á. (öngól).

 

 

A megyei I. osztály ezüstérmese, a Gyöngyöshalász vendégeként játszotta első felkészülési mérkőzését az immár Nagy Gábor edző irányította NB III-as Gyöngyös AK-Ytong. A mátraaljaiaknál a visszatérő Bódis Barna két góllal vette ki a részét a győzelemből.

 

 

 

 

 


2, 2010.07.21., szerda, 18.00
Mezőkövesd, 100 néző       Vezette: Demeter

 

Mezőkövesd-Zsóry - Gyöngyös AK-Ytong         4 - 2     (1-2)


MSE: Tajti (Ficsór), Nagy, Vámosi (Sebe), Elek, Kaszás, Haburcsák (Skunc), Hegedüs (Lakatos G.), Lakatos B. (Ádám), Török (Szeberin), Szabó (Fügedi), Bogdány (Bene). Vezetőedző: Huszák Géza


GYAK: Halasi - Oravecz (Vass), Nagy Á., Szilágyi, Fekete - Tari (Székely), Tatár, Vidra (Csoszánszki), Czéh (Csohány), Hajlinger (Kiss) -  Bódis. Vezetőedző: Nagy Gábor

 


Gólszerzők: Bene 2, Szabó 2 ill. Bódis, Fekete

 

 

 

A második félidő elején öt perc kihagyás elég volt a hazaiaknak a fordításhoz, míg a hevesi gárda nem tudott újítani, erejükből csak egy-két helyzetre futotta.

 

Nagy Gábor:  - Az első félidőben nagyrészt megvalósítottuk elképzeléseinket, ez az eredményben is megmutatkozott. A folytatásban szervezettségben és koncentrációban kevesebbet nyújtottunk, így ellenfelünk fölénybe került. Két és fél hét munka után próbáljuk megvalósítani az elképzelt játékot, de azt is tudjuk, vannak még hiányosságaink.

 

 

 

 

 

2010.07.23.

Pál László, a Mátra-csoport versenyrendezési bizottságának elnöke, és Várkonyi Ferenc főtitkár tájékoztatása szerint a 2010/2011-es bajnoki évben a következő 16 együttes szerepel a Mátra mezőnyében: Balassagyarmat, Balmazújváros, Dunakeszi, Egri FC, Felsőtárkány, Gyöngyösi AK, Hevesi LSC, Monor (az Alföld-csoport 8. helyezettje), Ózd, Putnok, RAFC, Rákosmenti Községi SK (a Duna-csoport 9. helyezettje), Salgótarjáni BTC, Tiszaújváros (a Borsod-Abaúj-Zemlén megyei bajnok), Tura, Vasas II. (az Alföld-csoport 6. helyezettje).

 

A versenyrendezési bizottság augusztus 3-án, kedden 14 órától tartja első ülését, majd 16 órától kerül sor a ligaértekezletre Egerben, a Dobó tér 6/a szám alatt. A sorsolás csak ezután lesz végleges és nyilvános. Az viszont bizonyos, hogy az augusztus 14–15-én kezdődő őszi idény október 9–10-én szünetel a régiós válogatottak tornája miatt. A szezon november 28-án zárul.

 

 

 

 

 

3, 2010.07.24.
Gyöngyös, 50 néző, 4x30 perc     Vezette: Lánczos "Korrekt" Gábor

 

Gyöngyös AK-Ytong – FC Hatvan            6 – 1      (2–0, 1–1, 2–0, 1–0)

 

GYAK, I–II. negyed: Halasi – Bella, Szűcs T. (Nádudvari), Molnár G., Antal (Marosi) – Pilinyi, Fülöp, Csoszánszki, Czene – Székely Sz., Kiss I.

 

III–IV. negyed: Halasi – Oravecz, Nagy Á., Vass (Nádudvari), Fekete – Tari, Tatár, Hajlinger, Vidra – Bódis, Czéh.

 

Gólszerzők:  Czene 2, Kiss I., Vidra, Czéh, Bódis, ill. Tari Sz.

 

 

 



 

4, 2010.07.28., 17.00
Jászberény, műfüves pálya

 

Jászberény - Gyöngyös AK-Ytong           4 - 4      (3-1)



GYAK: Halasi (Szén) - Oravecz (Molnár), Nagy Á., Vass (Czene), Fekete - Tari, Tatár (Fülöp) - Vidra (Czéh), Hajlinger (Csoszánszki), Nádudvari - Bódis (Székely).



Gólszerzők:  Németh 3, Szilágyi, ill. Csoszánszki 2, Tari, Nádudvari.

 









5, 2010.07.31., 10.00
Gyöngyös, Kömlei Károly Sporttelep, 70 néző   Vezette: Lánczos G.



Gyöngyös AK Ytong - Jánoshida           2 - 2      (1-1)



GYAK: Halasi (Szén) -  Oravecz B., Nagy Á. (Vass), Szilágyi N., Fekete - Hajlinger (Székely), Tatár, Fülöp, Csoszánszki - Nádudvari, Czene



Gólszerzők: Hajlinger, Csoszánszki ill. Rontó, Pelle (11-esből)

 

 

A tartalékos GYAK fegyelmezett játékkal döntetlent ért el a Jászság megyei bajnoka ellen.

 

 

 

 

 

 

 

 

6, 2010.08.07., 11.00
Markaz, 50 néző

 

 

Markaz - Gyöngyös AK            1 - 2     (1-0)



Gólszerzők:  Tóth "Gonosz" A.,  ill. Fülöp, Tóth "Gibbon"  A. (öngól).





Markazi szinekben a kapuban bemutatkozott a Jászároszállásról igazolt Czékmán Csaba.

 

 


 

 

 

 


 

 

 

 

 




Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48035

Mai látogató: 4

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 3

Kezdés: 2009.10.25.