A végeredmény tükrözi a színvonalat

17. forduló

2010.03.27., szombat(!), 15.00

 

 

 

Gyöngyös AK  -  Egri FC           0 - 0


Gyöngyös, 200 néző.
V.: Mozsár Gergely (Kalé E., Némer Z.)




GYAK:   Szén - Tóth T., Pilinyi, Szilágyi N. (Soltész 89.), Vidra - Csohány, Tari, Takács Gy., Molnár B., Csoszánszki - Kiss I. (Czene 83.). Edző: Majzik Zoltán.


Egri FC:   Illyés - Debreceni, Káposzta, Bezzeg, Szűcs - Busai (Dávid 78.), Jeney (Urbán-Szabó 46.), Romhányi, Kálmán (Jeferson 73.) - Bardi. Szakmai igazgató: László István. Edző: Lengyel Lajos.


Kiállítva:  Csatlós a 88. percben második sárga lap után.


Jók:   Szén, Tóth T., Szilágyi N., Tari, Takács Gy., ill. Csatlós.

 




Rövid krónika:

13. perc: Csatlós a félpályáról indította Busait, akinek középre adott labdájáról maradt le Kálmán.
19. perc: Csoszánszki jobboldali szabadrúgását követően Kiss I. senkitől sem zavartatva fejelhetett hat méterről, de a csatár a kapu fölé bólintotta a labdát.
22. perc: megismétlődött az előző helyzet, annyi különbséggel, hogy ezúttal Szilágyi N. a labdát Illyés kezébe fejelte öt méterről.
30. perc: Csohány középre adását követően Molnár B. csúsztatta Illyés kezébe a labdát.
35. perc: Csohány jobboldali beívelése után a hosszú oldalon érkező Takács estében lőtt jobbal hét méterről, ám a sarokra tartó labdát Illyés biztosan fogta.
42. perc: Bardi a bal oldalon harcosan játszotta át magát Pilinyin, majd az alapvonal közeléből középre adott, ahol az érkező Romhányi tíz méterről kapu fölé lőtte a játékszert.
44. perc: Romhányi húszméteres lövését Szén tolta szögletre.

47. perc: Csatlós 32 méteres középre tartó szabadrúgásába Szén ért bele, így szögletre került a labda.
57. perc: Kálmán tízméteres, jobblábas lövését hárította Szén.
60. perc: Busai 11 méteres, jobb oldali lövését lábbal tolta szögletre a gyöngyösiek kapusa.
81. perc: Jeferson jobb oldali beadása után Káposzta ötméteres fejesét Szén bravúrral tolta a kapu fölé.
89. perc: Csatlós második sárga lapot érően szabálytalankodott, így a kiállítottak sorsára jutott.





Egy pont választotta el a két csapatot a tabellán a megyei derbi előtt, és ez a különbség a végén is ennyi maradt. Az erőviszonyok alapján a 22 pontos Egri FC számított a találkozó esélyesének, ám figyelmeztető jel volt a vendégek számára, hogy a múlt héten, a Heves ellen is akadtak gondok a támadójátékkal. Ezen feltétlenül javítani kellett volna ahhoz, hogy ezúttal győzelem legyen a mérkőzés vége. Ehhez képest a tavaszt döntetlenekkel kezdő gyöngyösiek az első félórában háromszor is fejjel tettek kísérletet a gólszerzésre, míg az EFC Romhányi révén csupán a 42. és a 44. percben jelentett veszélyt. Az Agria Ultras szurkolói csoport tagjainak elszántságát azonban egyáltalán nem törte meg a gólnélküliség, a lelkes drukkerhad folyamatosan biztatta a gárdát, miként az egriek szakmai igazgatóját, az eltiltás miatt a mérkőzést a nézőtérről szemlélő László Istvánt is éltették (László Pista a legnagyobb király!) a megyeszékhelyiek.

 

Fordulás után három alkalommal is vérző sebet kellett elállítani a játékosokon. Előbb Tari Zoltán, majd Busai Barna, végül pedig Szilágyi Norbert szenvedett fejsérülést. Szerencsére azonban egyik esetben sem komoly a baj. A játékot illetően is akadt pár izgalom, viszont találat egy sem. A GYAK Szilágyi irányításával jól szűrte az egri támadásokat, amelyeknél Kálmán és Busai lövésénél is Szénnek akadt teendője. A házigazdák hálóőre a 81. percben Káposzta fejesénél a meccslabdát is hárította, így jelentős érdemek fűződnek a nevéhez a pontszerzésben. A meccs vége kakaskodással zárult a pályán és a létesítményen kívül is, az eredményt illetően azonban ennek már nem volt jelentősége. Helyzetei alapján a 88. perctől Csatlós kiállítása miatt emberhátrányban záró EFC közelebb állt a győzelemhez, de mivel a lehetőségeivel nem tudott élni a csapat, ugyanúgy járt, mint tavaly májusban, amikor szintén gól nélküli döntetlen született. Igaz, akkor Egerben volt a mérkőzés.

 



Majzik Zoltán, a GYAK edzője: - Nagy taktikai csata volt, ahol inkább a küzdelem és a test-test elleni párharcok domináltak. Igazából nem alakult ki folyamatos játék. Ez a harmadik döntetlenünk volt 2-2-es gólkülönbséggel, ami azt mutatja, hogy bár stabilak, szervezettek vagyunk a védekező játékban, viszont az ellenfél kapuja előtt még igencsak van mit javítanunk.



Lengyel Lajos, az egriek edzője: - Hiába küzdöttünk, ez kevés volt a győzelemhez.

 

 

 


 

 

 

A gyöngyösi középpályásnak, Tari Zoltánnak egy ütközést követően repedt fel a fején a bőr, amelyet gyorsan elláttak a pálya szélén, így turbánnal ellátva visszatérhetett a pályára. A 76. percben aztán hasonló ok miatt az egri szélső, Busai Barna szorult ápolásra, ám a labdarúgó a kispadnál maradt, helyére Dávid Zoltán érkezett. Nem sokkal a lefújás előtt a GYAK hórihorgas védője, Szilágyi Norbert párharc után keletkezett sebét kellett kezelni, így a véresen komolyan vett megyei derbi végén három sérültet is fel kell jegyezni.

 

A 90 perc elteltével a két csapat több játékosa is nézeteltérésbe keveredett egymással a pálya közepén és a szóbeli adok kapok a levonuláskor is folytatódott. A sporttelep előtt aztán pofon is csattant.

 

– A 17 fős tagsággal érkezett és a csapatunkat végig buzdított Agria Ultras szurkolói csoport vezetőjét a sporttelepen kívül Tari Zoltán megütötte. Sütő Szabolcs a fején sérült meg – közölte Kocsis Zoltán, az EFC technikai igazgatója, aki a történteket az illetékes szövetség felé is jelentette.
Tari Zoltán nem tagadta tettét, amelynek okát ekképp magyarázta. – Elismerem, megütöttem a szurkolót, aki engem a meccsen folyton kóstolgatott – közölte a labdarúgó. – Sérült társammal, Szilágyi Norberttel mentük ki az autóhoz, hogy a kórházban ápolják a sérülésünket, amikor újra csak anyázott engem a drukker. Ez nálam olajat jelentett a tűzre és megütöttem, mert nem tűröm, hogy az édesanyámat bárki is szidja. Azt nem vitatom, hogy sportemberhez méltatlanul viselkedtem, de a beszólásával annyira „felhúzott” a szurkoló, hogy nem tudtam türtőztetni magam.

 

 


 

 



 


 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48041

Mai látogató: 10

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 6

Kezdés: 2009.10.25.