Sok a távozó

– Összébb kell húzni a nadrágszíjat, mert idén kevesebb pénz áll majd a rendelkezésünkre – fogalmazott a Krisz-Presz érdeklődésére Majzik Zoltán, a gyöngyösiek edzője.

– Azok után, hogy csökkenteni kellett a szakosztály költségeit, néhány játékostól kénytelenek voltunk megválni. Csatlós Csaba és Kálmán József az Egri FC-t választotta, Sajtós Norbert Ausztriában keres munkát, Juhász Bencét és Csoszánszky Dávidot visszarendelte az NB II-es Vác, emellett a nyáron a DVTK II. csapatától érkezett Nagy Dániel is a távozók névsorát erősíti. Új igazolásként egyedül az Ukrajnából érkező támadó, Alekszander Rozman említhető, aki két éve már volt a klub igazolt játékosa. A fentiek ismeretében nem lesz egyszerű megőrizni a pozíciónkat, de bízunk benne, hogy sikerül a 6–8. hely valamelyikén végezni – zárta szavait a tréner.



Rajtuk kívül más labdarúgók ügye is függőben van, bízom benne, hogy minél hamarabb megoldást találunk a gondokra, s véglegesíteni tudjuk a keretet. A gyöngyösiek a hosszú téli szünetet követően a napokban ismét edzésbe álltak.
– A héten még ráhangoló tréningeket tartunk, az érdemi munkát majd január 18-án kezdjük – zárta szavait Majzik Zoltán.

 

– A helyi önkormányzat és a névadó szponzorként szereplő YTONG Hungary Kft. továbbra is jelentős anyagi támaszt nyújt a klubnak, amiért csak hálával tartozunk az illetékeseknek – fogalmazott Ádám Zoltán. – Erőn felül segíti a GYAK-ot az önkormányzat, amely évről-évre egyre nagyobb mértékű támogatást folyósít a klubnak. A sporttelep üzemeltetéséért felelő Sportfólió Kht. jóvoltából a pálya is biztosított, amelynek minősége az elmúlt három évben jelentős mértékben javult. Az egyik legbőkezűbb támogatónk, a Szekrényes Fotó-Optika szintén emelte a szakosztályra szánt korábbi összeg mértékét. A klub helyzete nem rózsás, de igyekszünk felülemelkedni a nehézségeken - vélekedik Ázé.

 

A pálya az esőzések miatt játékra alkalmatlan, így az NB III. Mátra-csoportja tavaszi nyitófordulójából elmarad a 2010. március 7-re  tervezett Gyöngyös AK – Balmazújváros FC mérkőzés.

 

 

 

 

 

 

1, 2010.01.28.

Vác, műfüves pálya, 50 néző



Dunakanyar-Vác – Gyöngyös AK           7 – 0    (5–0)

 


GYÖNGYÖS:  Gömöri – Tóth T., Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. – Takács Gy., Tari, Czene, Csohány, Molnár B. – Kiss I.

 

Csere:  Szén, Halasi (kapusok), Pilinyi, Ludányi M., Antal, Oravecz, Soltész.

 

Gól:   Rusvay (3), Lovrencsics (2), Gulyás (11-esből), Petre.

 

 

 

 

 

 

 

2, 2010.02.06.

Bozsik stadion, műfüves pálya, 100 néző



Bp. Honvéd II – Gyöngyös AK         2 - 0    (1-0)



GYAK:   Szén - Nagy Á., Szilágyi N., Vidra, Tóth T. - Tari, Takács Gy. - Pilinyi (Ludányi M.), Czene (Soltész), Molnár B. - Oravecz.

 

Gól:   Azevedo, Takács Á.

 

 

 

 

 

 

 

3, 2010.02.17.

Jászberény, műfüves pálya, 50 néző



Gyöngyös AK - Jászfényszaru          6 - 1    (5-0)

 

 

GYÖNGYÖS:   Szén (Halasi) – Tóth T. (Antal), Nagy Á., Szilágyi N., Vidra R. – Tari – Oravecz (Vass D.), Takács Gy., Csohány (Huszár) – Molnár B. (Czene), Kiss I. (Soltész)

 

Gól:   Molnár B. (2), Kiss I., Vidra R., Tóth T., Szilágyi N., illetve Kisnémeth F.

 

A GYAK együttese a pályák állapota miatt az elmúlt héten nem tudott edzőmérkőzést játszani, hétközben viszont Jászberényben vendégeskedett, ahol a Jászfényszaru volt Szén Lászlóék ellenfele.

 

 

 

 

 

 

 

4, 2010.02.20.

Gyöngyös, salakos pálya, 30 néző

 

 

Gyöngyös AK - Gyöngyöshalász          3 - 2     (2-0)

 

 

GYÖNGYÖS:   Szén (Nagy Alex) – Tóth T. (Antal), Vass D., Szilágyi N., Vidra R. – Oravecz (Czene), Takács Gy., Tari, Csohány (Pilinyi) – Molnár B., Kiss I. (Soltész B.)

 

Gól:   Kiss I., Szilágyi N., Molnár B., illetve Nagy I. G., Vajda. B.

 

A GYAK kapujában a Nagyrédéről érkezett Nagy Alex mutatkozott be Szén László helyetteseként, míg a védelemben a 17 éves újpesti nevelésű  Vass Dániel bizonyíthatta tudását.

 

 

 

 

 

 

 

5, 2010.02.24.

Gyöngyös, salakos pálya, 50 néző



Gyöngyös AK - Markaz          5 - 1    (1-0)

 

 

Gól:   Kiss I. (3), Molnár B., Tari

 

 

 

 

 

 

 

 

6, 2010.02.27.

Egri Felsővárosi sporttelep, műfüves pálya, 50 néző



Pétervására - Gyöngyös AK         1 - 5    (1-3)

 


Gól:   Takács Gy. (2), Kiss I., Molnár B., Nagy Á., illetve Dudás

 

 

 

 

 

 

 

 

7, 2010.03.06.

Gyöngyös, salakos pálya, 50 néző



Gyöngyös AK - Szőlőskert Nagyréde            2 - 2     (0-0)



GYAK:   Szén (Nagy Alex) – Tóth T., Nagy Á. (Ludányi M.), Szilágyi N., Vidra R. – Csohány, Tari, Takács Gy., Antal (Csoszánszky) – Molnár B., Kiss I. 


Nagyréde:   Juhász E. (Drotár) - Kulcsár (Szabó Sz.), Barna, Hordós, huszár - Márkus M., Fekete T., Hajlinger (Márkus T.), Kolompár - Bódis - Székely Sz. (Csomós)

 

Gól:   Szilágyi N., Molnár B., illetve Barna, Kolompár

 

 

 

A lenti képek ezen az edzőmeccsen készültek.

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48041

Mai látogató: 10

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 7

Kezdés: 2009.10.25.