A szokásos hatodik helyen telel a csapat

A Balmazújvárosban elszenvedett vereséggel kezdte ugyan az őszi szezont a Gyöngyös AK, ám nyomban korábbi önmagát idézte az együttes. A Heves és az Ózd legyőzése után az egri döntetlen alkalmával sem lett volna meglepő a teljes siker, majd ugyancsak megosztoztak a pontokon Takács Györgyék az addig vitézkedő Maglód ellenében.

 

 

– Rangos csapatokat fogadtunk otthonunkban, attól függetlenül lehetett volna jobb a hazai mérlegünk – állapította meg szezonvégi összegzésként Majzik Zoltán, a gyöngyösiek edzője.
A Putnoktól elszenvedett vereség kapcsán vélekedett előbbiek szerint a szakvezető, a borsodiak némi szerencsével távoztak három ponttal a Mátraaljáról. A RAFC vendégeként már semmi kétséget nem hagytak Csatlós Csabáék, de értékes győzelemnek számított a jól teljesítő Püspökladány megállítása is.

 

 

A régiós válogatottak szereplésével kétszer megszakított, a tizennégy csapatos létszám okán egyébként is kurta idény befejezéseként négy döntetlent játszott egymást követően a GYAK. A Balassagyarmat és a Tura elleni iksz jónak mondható, ám a Jászberény és a Dunakeszi ellenében szerzett egy-egy pont kevesellhető. Utóbbi főleg azért felvetendő, mert akár csak egy győzelemmel is megtoldva, előkelőbb helyen zárhatta volna az esztendőt a gárda.

 

 

– Egy kicsit hosszúnak tűnt már mindenki számára a január 8-án kezdett idei együttlét, a fáradtság jelei egyértelműen megmutatkoztak a csapaton – adott magyarázatot nem lebecsülendő hatodik helyezésükre Majzik.
– Számomra legtöbb, hogy megőriztük a tartásunkat. Büszkén mondom, hogy szűkebb hazánkban változatlanul a Gyöngyösi AK érte el a legjobb eredményt a bajnokság egy jelentős szakaszában. Megítélésem szerint nincs számottevő különbség a csapatok között, ezt az eredmények sora igazolta.

 

 

- Arra nagyon vigyáztunk, hogy alárendelt pozícióba ne kerüljünk, ilyen gond nem is adódott. A játékosokkal, benne a fiatalokkal is, elégedett vagyok. A nyáron hozzánk került Csatlós Csaba igencsak hasznunkra vált, de a többi új igazolt játékosunk is bevált. Feltétlen pozitívum a fegyelmi helyzet javulása, ez mindenkire, így még rám is értendő azzal, hogy jobban tudtam fékezni magam a mérkőzések hevében. A dobogó elérése továbbra is vágyaink közé tartozik, tavasszal még az is összejöhet – reménykedett a szakvezető.

 

 

 

 

6. Gyöngyös AK


Otthon           6    2 3 1      9–7        9 pont
Idegenben     7    3 3 1    10–7       12 pont
Összesen     13    5 6 2    19–14     21pont

 

 

 

A házi góllövőlista:

6 gólos:   Csatlós Csaba

3 gólos:   Molnár Balázs, Kálmán József, Kiss István

1 gólos:   Szilágyi Norbert, Tari Zoltán, Juhász Bence, Kovács Ádám

 

 

 

 

A pihenő persze sokaknak abból áll, hogy teremben fociznak különböző kispályás csapatokban, ami most már általános a téli holt idényben. Színeikben együtt a gyöngyösieket tétmeccseken január végén, a XXIV. Imola–Hírlap-kupa teremtorna alkalmából Egerben láthatják majd a sportbarátok.

 

 

 


 

 

 

 

 


 

 

 

 

 



Bwin

JuhaszKrisztian.hu a Facebookon!

Keresés



Médiapartner

Rise.FM

Ajánló

 

Események

2012.05.23. 19:00

2012.05.29. 19:00

2012.06.03. 00:00

2012.06.04. 19:00

2012.06.08. 15:00

2012.06.08. 18:00

2012.06.12. 19:00

2012.06.20. 19:00

Leírásért vidd az egeret a dátum fölé!

Szavazás

Ki nyeri a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot?

  • Anglia
  • Franciaország
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Más

Ilyen volt...

Juhász Krisztián - www.juhaszkrisztian.hu


2007.03.24-2009.09.24.

A hónap képe



Hirdetés

Coke

Bwin

Számláló

Összes látogató: 48040

Mai látogató: 9

Tegnapi látogató: 52

Pillanatnyi látogató: 6

Kezdés: 2009.10.25.