Góliszonyban szenved a csapat

classico









14, Az elmaradt mérkőzésen Kónya gólja döntött

2010.04.03., szombat, 15.30

 

 

Gyöngyös AK - Balmazújváros            0 - 1     (0-0)


Gyöngyös, 100 Kömlei spt., néző. V.: Pikó Attila (Bathó V., Halgat J.).

 

 

GYÖNGYÖS: Szén L. – Tóth T.,  Szilágyi N., Pilinyi I., Vidra R. – Csoszánszki, Tari, Takács – Csohány G. (Kiss I., 75.), Oravecz, Molnár B. Edző: Majzik Zoltán.

 

BALMAZÚJVÁROS: Barna L. – Tornyai V., Kiss A., Holb T., Tóth Z. – Mizsák R., Kónya M. (Varga M., 92.), Szűcs L., Murák K. – Radnai Gy. (Sárközi Sz., 85.), Nagy Sz. Edző: Szaláczi Tamás.

 

 

A gól története:
55. perc: egy kapu előtti kavarodás után Kónya M. lőtt a kapu jobb alsó sarkába, 0–1.

 

 

A hazaiak kezdtek jobban, akik már az első percekben megszerezhették volna vezetést. A folytatásban kiegyenlített játék jellemezte a mérkőzést, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat jobbára mezőnyfölényben játszott, de a körülményes támadójátéka miatt a kínálkozó lehetőségekkel nem tudott élni.

 

 

Jók: Oravecz, Pilinyi I., Tóth T., ill. Holb T., Kónya M., Szűcs L., Mizsák R.



Majzik Zoltán: – A támadójátékunk sajnos újból hagyott némi kívánnivalót maga után. Ezzel együtt nincs miért elmarasztalni a játékosokat, hétről-hétre becsülettel teszik a dolgukat.


Szalánczi Tamás: – Nagyon értékes idegenbeli győzelmet arattunk, a jól futballozó Gyöngyös ellen. Az egy gól döntőnek bizonyult.

 

 

 

 



 

 

15, Bravúros döntetlen Hevesen

2010.03.13.

 

 

– Igyekeztünk megfelelő állapotba hozni a pályát. Miután a múlt heti találkozónk is elmaradt, nagyon fontos, hogy végre mérkőzést játszunk – kezdte szavait Balázs Tihamér, a hevesiek edzője. – Több meghatározó játékosom is sérüléssel bajlódik, de szerencsére tudjuk pótolni a hiányzókat. A gyöngyösiekre mindig is a szervezettség volt a jellemző, szerintem ez ezúttal sincs másként. Feltett szándékunk, hogy győzelemmel kezdjük a tavaszt.

 

Majzik Zoltán, a vendég GYAK edzője így vélekedett: – Leginkább a saját csapatommal szeretnék foglalkozni, amelyben ma két újonc is lehetőséget kap. Nagyon várjuk a rajtot, az elmúlt hetekben minden játékosom becsületesen dolgozott, bízom benne, hogy ez az eredményességben is megmutatkozik. Voltunk mi már nehéz helyzetben, ezúttal sem esünk kétségbe. Ha a fiúk betartják azokat a tudnivalókat, amiket megbeszéltünk, sikeresek lehetünk – zárta szavait a szakember.

 

Mészáros Sándor már-már búcsút intett télen a hevesieknek, végül mégis maradt a korábbi megyei gólkirály. A döntés most pontban kamatozott a HLSC-nek, amely gárda azonban győzelemre készült a GYAK ellen, így némileg csalódást jelent a döntetlen. A hótól mentes, de mély talajú játéktéren gyors gólváltásnak lehetett szemtanúi a nézők, akikből 350-et lehetett jegyezni, ami igazán jelentősnek nevezhető.

 




Hevesi LSC Ro-Geo Global – Gyöngyös AK                 1 - 1     (1-1)

    
Heves, 350 néző. V.: Pap István Balázs (Dósa Á., Katona L.).


HEVES: Éles – Laubert G. (Földesi, 62.), Molnár Z., Hegedűs D., Nász – Nagy P. – Urbán (Bartuska, 70.), Besenyei Zs. (Görbe, 76.), Nagy L. – Besenyei F., Mészáros. Edző: Balázs Tihamér.


GYÖNGYÖS: Szén L. – Tóth T., Pilinyi I., Szilágyi N., Vidra R. – Takács, Tari, Molnár B. – Oravecz (Antal, 70.), Kiss I. (Csoszánszki, 63.), Csohány G. Edző: Majzik Zoltán.



Negyedóra múltán a Jászberényből igazolt Vidra Róbert első gyöngyösi találatát könyvelhette el, miután 11-est követően bevette Éles Viktor kapuját. Hat perc múltán azonban jött a hazaiak válasza, méghozzá Mészárosnak köszönhetően, aki Nász Norbert pontos beadását váltotta gólra.

A folytatásban inkább a küzdelem határozta meg a mérkőzést, a GYAK masszívan tartotta magát, a hevesiek hiába próbálkoztak, lehetőségeiket nem tudták kihasználni. Az elhibázott ziccerek mellett a Pap István Balázs játékvezető ténykedése is felbosszantott a házigazdákat, míg a vendégek elégedetten távoztak a megszerzett pont birtokában.


Jók: Besenyei F., Nagy L., Molnár Z., Mészáros, ill. Szén, Pilinyi I., Tóth T., Vidra R.


Balázs Tihamér: – Küzdelmes mérkőzésen több lehetőségünk volt, de azt hiszem, hogy a 92. percben egy százszázalékos 11-estől fosztottak meg bennünket a nógrádi bírók.


Majzik Zoltán: – Nagyon örülök, hogy alakuló csapatom helytállt, jól küzdöttünk, és ez biztató jel a jövőre nézve.

 

 

 

 

 

 

16, Egy pontot ért a késői hajrá

2010.03.21.

 

 

– Az elmúlt héten Hevesen leginkább a küzdelem dominált, most azonban játszani kell. Kíváncsian várom, hogy ezúttal mire leszünk képesek – fogalmazott Majzik Zoltán, a gyöngyösiek edzője. – Nekünk kicsit mumus az Ózd, az elmúlt időszakban több döntetlen is született a két csapat mérkőzésén. A múlt heti egy pontnak az adná meg igazán az értékét, ha vasárnap saját közönségünk előtt legyőznénk a borsodiakat. Fontos, hogy hátul végig megőrizzük a stabilitásunkat, türelmesen kell futballozni, nem kell kockáztatni indokolatlanul. Szeretnénk minél többet birtokolni a labdát és kihasználni az ózdiak hibáit.

 



 

Gyöngyös AK – Ózd FC                      1 – 1      (0–0)


Gyöngyös, 150 néző. V.: Varga Gábor (Tóth I., Lukács L.).


GYÖNGYÖS: Szén – Vidra, Szilágyi N., Pilinyi, Oravecz (Csoszánszki, 65.) – Tóth T., Tari, Takács Gy., Molnár B. – Csohány G., Kiss I. Edző: Majzik Zoltán.


ÓZD: Csák – Bakos, Sándor Zs., Nagy D. – Füleki, Nagy R., Gacsal, Tankó, Sipos (Balogh, 86.) – Máthé, Al-Mohamed. Edző: Zimmermann Tamás.

 

 

 

A gólok története:
55. perc: Máté a jobb oldalról a hosszú felső sarokba lőtte a labdát, 0–1.
83. perc: Jobb oldali beadást követően Szilágyi N. magasan felugorva fejelte a kapu közelébe a labdát, 1–1.

 

 

Alacsony színvonalú, gyenge iramú, eseményekben szegény mérkőzést játszott a két csapat. A két együttes jobbára egymás hibáiból élt. A hazai gárda az utolsó 15 perc kivételével „végigaludta” a találkozót. Az eredmény így nem is lehetett más, mint egy nehezen megszerzett döntetlen.

 

 

Jók: Szilágyi N., Pilinyi, Tari, ill. Tankó, Máthé, Füleki.

 

Majzik Zoltán:  – Az egy pontot is megbecsüli a csapat, amely ugyan nem játszott jól, és tompább is volt a vártnál. Hátrányból felállva az utolsónegyed órában a győzelmet is megszerezhettük volna a megerősített ózdiak ellen.

 


Zimmermann Tamás:  – Csalódott vagyok, mert egygólos előnynél óriási ziccert hibáztunk, ami természetesen megbosszulta magát. Örülök neki, hogy játékosaink fegyelmezetten és motiváltan játszottak.

 

 

 

A bajnokság állása:

1. FTC II. 16 11 – 5 45–22 33
2. Putnok 14 9 3 2 27–18 30
3. Maglód 14 7 5 2 29–15 26
4. Balassagyarmat 15 7 3 4 23–14 25
5. Gyöngyösi AK 15 5 8 2 21–16 23
6. Egri FC 16 6 4 6 25–16 22
7. Püspökladány 15 5 7 3 20–17 22
8. Tura 15 6 3 6 28–20 21
9. Hevesi LSC 15 6 3 6 23–30 21
10. Jászberény 15 5 4 6 25–28 19
11. Balmazújváros 15 5 4 6 17–23 19
12. Dunakeszi 15 3 2 10 18–38 11
13. Ózd 14 3 2 9 24–39 11
14. RAFC 16 1 3 12 12–41 6

 

 

 

 

 

 

 

17, A végeredmény tükrözi a színvonalat

2010.03.27.

 

 

 
A Fegyelmi Bizottság két soron következő bajnoki mérkőzésre eltiltotta a kispadtól László Istvánt, az egriek edzőjét. A tréner a Hevesi LSC elleni mérkőzésen vétett a fegyelmi szabályzat ellen, így – a fegyelmi szabályzat értelmében – a kispadon és a játéktéren tartózkodókkal semmilyen formában nem érintkezhet a mérkőzés hivatalos kezdési időpontját megelőző 45 perctől – a szünetet is beleértve – a mérkőzés végét követő 30 percig, mely időtartam alatt az öltözőépületbe sem léphet be. A mérkőzés alatt úgy kell elhelyezkednie, hogy a „kispad” 20 méteres körzetén belül nem tartózkodhat.

 

– A két csapat tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül úgy érzem, a túlzott eredménykényszer miatt a vendégeken van nagyobb nyomás, nekik lehet több veszteni valójuk a megyei „El Classico"-n -  válaszolta a Krisz-Pressz érdeklődésére Takács Csuvi, a gyöngyösiek csapatkapitánya. – Köztudott, a egriek a télen alaposan megerősítették a keretüket, s emellett ugyan a mi csapatunk is átalakult, ám nálunk leginkább a fiatalítás került előtérbe. Bízom benne, hogy közönségszórakoztató, jó mérkőzést játszunk, s képesek leszünk olyan eredményre, amely mindannyiunkat büszkeséggel tölt el. Sok múlhat az akarati tényezőkön.

 

 

Csatlós "Zsoldos" Csaba, az egriek középpályása a télen épp' a gyöngyösiektől távozott az EFC hívó szavára: – Tagadhatatlan, hogy nagyon megviselte a csapatot a Heves elleni fiaskó. Nagyon bántja a társaságot a vereség, de le kell vonni a tanulságokat, és tovább kell lépni, mert az élet nem áll meg. Feltétlenül győzni szeretnék a Mátraalján, számunkra minden más eredmény csalódás lenne. Korábbi gyöngyösi játékosként jól ismerem az ottani közeget, biztos vagyok benne, hogy Majzik Zoltán edző nagyon feltüzeli majd a Szisziéket, akik kettőzött erővel küzdenek majd ellenünk. Rendkívül jól éreztem magam a GYAK-nál, nagyon várom már a visszatérést.

 

 

 

A legutóbbi öt megyei rangadó:

2009. 09. 05.: Egri FC – Gyöngyös AK     1–1
2009. 05. 16.: Egri FC – Gyöngyös AK     0–0
2008. 10. 19.: Gyöngyös AK – Egri FC     0–3
2008. 03. 16.: Egri FC – Gyöngyös AK     3–2
2007. 10. 23.: Gyöngyös AK – Egri FC     0–3

 

 

 

 

 

 

Gyöngyös AK - Egri FC                  0-0

 

Gyöngyös, 200 néző. V.: Mozsár Gergely (Kalé E., Némer Z.)

 

 

GYAK: Szén - Tóth T., Pilinyi, Szilágyi N. (Soltész 89.), Vidra - Csohány, Tari, Takács Gy., Molnár B., Csoszánszki - Kiss I. (Czene 83.). Edző: Majzik Zoltán.

 

Egri FC: Illyés - Debreceni, Káposzta, Bezzeg, Szűcs - Busai (Dávid 78.), Jeney (Urbán-Szabó 46.), Romhányi, Kálmán (Jeferson 73.) - Bardi. Szakmai igazgató: László István. Edző: Lengyel Lajos.

 

Kiállítva: Csatlós a 88. percben második sárga lap után.


Jók: Szén, Tóth T., Szilágyi N., Tari, Takács Gy., ill. Csatlós.

 

 

 

Krónika:
13. perc: Csatlós a félpályáról indította Busait, akinek középre adott labdájáról maradt le Kálmán.
19. perc: Csoszánszki jobboldali szabadrúgását követően Kiss I. senkitől sem zavartatva fejelhetett hat méterről, de a csatár a kapu fölé bólintotta a labdát.
22. perc: megismétlődött az előző helyzet, annyi különbséggel, hogy ezúttal Szilágyi N. a labdát Illyés kezébe fejelte öt méterről.
30. perc: Csohány középre adását követően Molnár B. csúsztatta Illyés kezébe a labdát.
35. perc: Csohány jobboldali beívelése után a hosszú oldalon érkező Takács estében lőtt jobbal hét méterről, ám a sarokra tartó labdát Illyés biztosan fogta.
42. perc: Bardi a bal oldalon harcosan játszotta át magát Pilinyin, majd az alapvonal közeléből középre adott, ahol az érkező Romhányi tíz méterről kapu fölé lőtte a játékszert. 44. perc: Romhányi húszméteres lövését Szén tolta szögletre.

47. perc: Csatlós 32 méteres középre tartó szabadrúgásába Szén ért bele, így szögletre került a labda.
57. perc: Kálmán tízméteres, jobblábas lövését hárította Szén.
60. perc: Busai 11 méteres, jobb oldali lövését lábbal tolta szögletre a gyöngyösiek kapusa.
81. perc: Jeferson jobb oldali beadása után Káposzta ötméteres fejesét Szén bravúrral tolta a kapu fölé.
89. perc: Csatlós második sárga lapot érően szabálytalankodott, így a kiállítottak sorsára jutott.

 

 

 

Egy pont választotta el a két csapatot a tabellán a megyei derbi előtt, és ez a különbség a végén is ennyi maradt. Az erőviszonyok alapján a 22 pontos Egri FC számított a találkozó esélyesének, ám figyelmeztető jel volt a vendégek számára, hogy a múlt héten, a Heves ellen is akadtak gondok a támadójátékkal. Ezen feltétlenül javítani kellett volna ahhoz, hogy ezúttal győzelem legyen a mérkőzés vége. Ehhez képest a tavaszt döntetlenekkel kezdő gyöngyösiek az első félórában háromszor is fejjel tettek kísérletet a gólszerzésre, míg az EFC Romhányi révén csupán a 42. és a 44. percben jelentett veszélyt. Az Agria Ultras szurkolói csoport tagjainak elszántságát azonban egyáltalán nem törte meg a gólnélküliség, a lelkes drukkerhad folyamatosan biztatta a gárdát, miként az egriek szakmai igazgatóját, az eltiltás miatt a mérkőzést a nézőtérről szemlélő László Istvánt is éltették (László Pista a legnagyobb király!) a megyeszékhelyiek.

 

Fordulás után három alkalommal is vérző sebet kellett elállítani a játékosokon. Előbb Tari Zoltán, majd Busai Barna, végül pedig Szilágyi Norbert szenvedett fejsérülést. Szerencsére azonban egyik esetben sem komoly a baj. A játékot illetően is akadt pár izgalom, viszont találat egy sem. A GYAK Szilágyi irányításával jól szűrte az egri támadásokat, amelyeknél Kálmán és Busai lövésénél is Szénnek akadt teendője. A házigazdák hálóőre a 81. percben Káposzta fejesénél a meccslabdát is hárította, így jelentős érdemek fűződnek a nevéhez a pontszerzésben. A meccs vége kakaskodással zárult a pályán és a létesítményen kívül is, az eredményt illetően azonban ennek már nem volt jelentősége. Helyzetei alapján a 88. perctől Csatlós kiállítása miatt emberhátrányban záró EFC közelebb állt a győzelemhez, de mivel a lehetőségeivel nem tudott élni a csapat, ugyanúgy járt, mint tavaly májusban, amikor szintén gól nélküli döntetlen született. Igaz, akkor Egerben volt a mérkőzés.

 

 

Majzik Zoltán, a GYAK edzője: - Nagy taktikai csata volt, ahol inkább a küzdelem és a test-test elleni párharcok domináltak. Igazából nem alakult ki folyamatos játék. Ez a harmadik döntetlenünk volt 2-2-es gólkülönbséggel, ami azt mutatja, hogy bár stabilak, szervezettek vagyunk a védekező játékban, viszont az ellenfél kapuja előtt még igencsak van mit javítanunk.

 

Lengyel Lajos, az egriek edzője: - Hiába küzdöttünk, ez kevés volt a győzelemhez.

 

 

 

 

 

 

 

 

18, A döntetlenre jó volt a csapat

2010.04.10.

 

 

Maglódi TC – Gyöngyös AK                1 – 0      (1–0)

 

Maglód, 100 néző. V.: Kömpf Gyula (Kovács P., Mikó B.).

 

 

MAGLÓD: Retezi – Németh, Pozder, Szőke, Csirinyi – Péter (Kiss A., 46.), Budafai, Weisz (Kiss L., 77.), Bornemissza – Polyák (Baranyai, 62.), Michel. Edző: Nahóczky Attila.

 

GYAK: Szén – Tóth T., Pilinyi, Szilágyi N., Vidra – Csoszánszki (Antal, 86.), Tari, Takács, Csohány G. (Ludányi M., 75.), Molnár B. (Kovács Á., 68.) – Oravecz. Edző: Majzik Zoltán.

 

 

A gól története:
62. perc: Baloldali támadás végén Bornemissza 16 méterről a rövid felső sarokba lőtte a labdát, 1–0.

 

Jó iramú, változatos mérkőzésen a csapatok bátran támadtak, de a védők jól oldották meg a feladatukat. Az egyenlő küzdelemben izgalmassá vált a második félidő, ahol a vendégek végig partiban voltak, ám a helyzeteik rendre kimaradtak.

 

 

A GYAK fájó vereséget szenvedett, a döntetlen igazságosabb lett volna.

 

 

Jók: Szőke, Pozder, Németh, Michel, Bornemissza, ill. Szilágyi N., Pilinyi.

 

Nahóczky Attila: – Érződött a játékunkban, hogy ez a harmadik mérkőzésünk egy hét alatt. Küzdelmes mérkőzésen kicsit szerencsés, de megérdemelt győzelmet arattunk.

 

Majzik Zoltán: – Sajnos a forgatókönyv hasonlóképpen íródott, mint az elmúlt hetekben. Jól küzdöttünk, helyenként jól is játszottunk, de rúgott gól nélkül nagyon nehéz pontot szerezni.

 

 

 

 

 

 

 

19, Hét gombóc a Fradi fakótól

2010.04.18.

 

 

Gyöngyös AK – FTC II                0  –7       (0–2)


Gyöngyös, 300 néző. V.: Futó Tamás (Imre F., Vígh-Tarsolyi G.).

 

 

GYÖNGYÖS: Szén – Tóth T., Pilinyi, Szilágyi N. (Kovács Á., 27.), Vidra – Tari, Csohány G., Takács Gy. (Király, 58.), Csoszánszki – Oravecz, Kiss I. (Soltész, 75.). Edző: Majzik Zoltán.


FTC: Komora – Joaquin, Vattai, Alcantara, Svád – Szabó R., Vass, Nyilasi B. (Papp, 46.), Gárdos – Abdi (Peszmeg, 68.), Bölcsföldi (Men Yang, 77.). Edző: Dejan Milovanovics.

 

 

Közepes színvonalú mérkőzésen az igen csak tartalékos hazaiak Szilágyi Norbert kiválásáig tartották magukat. A második játékrészben a fővárosi csapat gyorsaságban és technikai képzettségben is felülmúlta a gyöngyösieket.

 


Gólszerzők:  Nyilasi B. (27.), Gárdos (41.), Papp (59., 78.), Szabó R. (72.), Joaquin (76.), Men Yang (90.)

 


Jók:   senki, ill. Gárdos, Szabó R., Vass M.

 

 

Ádám Zoltán szakosztályvezető: – Egyébként is tartalékos csapatunkat mérkőzés közben sérülések sújtották, ez nagyban hozzájárult a súlyos vereséghez.



Dejan Milanovics: – Nagyon motiváltan, jól játszott a csapat, a mai napon minden sikerült.

 

 

 

 

 

 

 

20, A listavezető sem kegyelmezett - egy hónapja nem szerzett gólt a csapat

2010.04.24.

 

 

Putnok VSE – Gyöngyös AK             2 - 0      (1-0)


Putnok, 100 néző. V.: Bathó Vendel (Tóth P., Halgat J.).

 

 

PUTNOK: Roza – Sebők, Nagy Cs., Juhász Cs., Boczki – Madarász, Bányász (Szakács, 24.), Gál (Rakittyán, 85.), Mészáros – Sápi, Monyók (Demeter, 64.). Edző: Koszta Péter.


GYÖNGYÖS: Szén – Tóth T., Pilinyi, Kovács Á., Vidra – Csoszánszki (Ludányi M., 24.), Tari, Takács Gy., Csohány (Soltész, 85.) – Oravecz, Kiss I. Edző: Majzik Zoltán.

 

 

A gólok története:
34. perc: A Tóth T. vitatható ,,kezezéséért” megítélt büntetőt Monyók értékesítette, 1–0.
61. perc: A leshatáron kilépő Gál 15 méterről gurított a kapus mellett a hálóba, 2–0.



A tartalékos vendégcsapat, amelyből Csoszánszki már a 24. percben sérülés miatt kiesett, mezőnyben végig egyenrangú ellenfele volt az egyik bajnokaspiránsnak. Az első félidő végén egy kimaradt Tari helyzetet követően vitatható büntetővel szerzett vezetést a hazai csapat.

 

A második félidő elején aztán a kitámadó gyöngyösiek ellen vezetett kontratámadás végén megduplázták előnyüket a házigazdák. A hátralévő időben a gyöngyösiek erejéből a szépítésre nem, csak egy újabb nagy Tari lehetőségre futotta.

 

 

Jók: Madarász, Gál, Monyók, ill. Pilinyi, Kovács Á., Takács Gy., Oravecz.


Koszta Péter: – A helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattunk.


Majzik Zoltán: – ,,Egy úgy láttam 11-es és úgy láttam nem volt les” gólokkal mezőnyben egész jól focizva, de kapura veszélytelenül játszottunk.

 

 

 

 

 

 

21, Pontmentés a hajrában

2010.05.02.

 

 

Gyöngyös AK – RAFC          1 – 1       (0–1)

Gyöngyös, 150 Kömlei spt., néző. V.: Bathó Vendel (Pikó A., Jakab G.).

 

 

GYÖNGYÖS: Szén L. – Tóth T., Nagy Á., Pilinyi I., Kovács Á. – Vidra R., Takács, Tari, Csoszánszki – Csohány G. (Ludányi M., 46.), Kiss I. (Oravecz B., 46.) Edző: Majzik Zoltán.

 

RAFC: Gerencsér B. – Somogyi P., Horváth Cs., Gálosi Cs., Gara T. (Gold P., 46.) – Andrási Z., Csönge B., Ahmed Olanrewaju – Hajdu R., Csizmadia M. (Kalocsai N., 75.), Benke B. (Kiss B., 58.) Edző: Balogh Gábor.

  A gyöngyösi Tóth Tiborék (balról) nem tudták kiharcolni a győzelmet <small> FOTÓ: SCHERÜBL NORBERT </small>   
 

A gólok története:
19. perc: jobboldalon beadást követően Ahmed Olanrewaju 10 m-ről fejelt a gyöngyösi kapu bal oldalába, 0–1.
81. perc: Csoszánszki 22 m-es szabadrúgása a jobb alsó sarokba vágódott, 1–1.

 

A tavasszal még nyeretlen GYAK nagy akarással kezdte a mérkőzést. Lendületüket egy elmaradt jogos 11-es megtörte, és a játékuk görcsössé vált. A félidő közepén a RAFC helyzet nélkül szerzett vezetést. A 2. félidőben a gyöngyösiek mindent egy lapra téve támadtak. Csoszánszki révén sikerült is az egyenlítés, azonban a gyatra helyzetkihasználás okán a győzelem elmaradt.

 

Jók: Nagy Á., Ludányi M., Pilinyi I., Csoszánszki ill. Ahmed Olanrewaju, Gerencsér, Somogyi.

 

 

Majzik Zoltán:
– Szerettük volna Halmóczki Feri bácsi mielőbbi gyógyulását elősegíteni egy győzelemmel, amire a 2. félidei egészen jó játékkal rá is szolgáltunk volna. Nagy kár a kimaradt helyzetekért, a két kapufáért. A csapat dicséretet érdemel.

 

Balogh Gábor:
– Jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen szüketett. Amelyik csapat jobban kihasználja a helyzeteit, megnyeri a mértkőzést.

 

 

 

 

 

 

 

22, Újabb zakó a hatpontos meccsen

2010.05.09.

 

 

 

Püspökladányi LE – Gyöngyös AK          2 – 1       (2–1)


Püspökladány, 200 néző. V.: Kálé Elemér (Tóth P., Kóródi F.).

 

 


PÜSPÖKLADÁNY: Aranyos Á. – Borsi, Varga L., Fülöp, Szatmári Cs. – Horváth R. (Erdős M., 88.), Bácsi, Kanál, Fegyverneki – Karacs Z. (Karacs Á., 75.), Jámbor S. (Aranyos Gy., 87.) Edző: Szabó László.

 

GYÖNGYÖS: Szén L. – Tóth T. (Csohány, 60.), Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. – Tari, Takács (Kiss I., 75.), Csoszánszki (Vidra R., 46.), Pilinyi – Tarnai D., Oravecz. Edző: Majzik Zoltán.

 
 A gyöngyösi Takács Györgyék továbbra is várnak az első tavaszi sikerre. Fotó: Lénárt Márton Csuvi az égiektől kért segítséget... :)

A gólok története:
1. perc: Jámbor S. lépett ki a leshatárról, 16 méterről megeresztett lövését Szén L. először még hárította, de a kipattanónál már tehetetlennek bizonyult, 1–0.
25. perc: Pilinyi passzát Csoszánszki 10 méterről ütemtelenül, spiccel lőtte el a kapus mellett, 1–1.
35. perc: 16-oson belül Kanál egy remek cselt követően 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2–1.

 

 

Korán vezetést szerzett a hazai csapat, majd a támadó vendégekkel szemben veszélyes kontrákkal igyekeztek zavart okozni a püspökladányiak. A fordulás után is a gyöngyösiek támadtak többet, de nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel.


Jók: Jámbor S., Fülöp, Aranyos Á., ill. Nagy Á., Tarnai D., Kovács Á.

 

Szabó László: – Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat nyert.

 

Majzik Zoltán: – Örömteli Tarnai Dániel bemutatkozása, de sajnos ma sem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat. A kihagyott hatalmas helyzetek miatt nem szerezünk pontot.

 

 

 

 

 

 

 

24, Berényi négyes a puttonyban

2010.05.22.

 

 

Jászberény – Gyöngyös AK        4 – 0     (2–0)


Jászberény, 200 néző. V.: Budai Balázs (Simon T., Bíró Zs.).

 

 

 

JÁSZBERÉNY: Papp – Vaszicsku (Móczó, 56.), Bárkányi, Krajcsek (Pomázi, 80.), Lukácsi – Székesi, Szilágyi K., Tatár, Gulyás (Gál, 87.) – Csőke, Hamar. Edző: Pesti József.

 

GYÖNGYÖS: Szén – Tóth T., Nagy Á., Pilinyi, Kovács Á. – Oravecz (Csoszánszki, 60.), Tarnai, Takács Gy., Csohány G. (Ludányi M., 60.) – Vidra, Molnár B. (Soltész, 75.). Edző: Majzik Zoltán.

 

 

A gólok története:
5. perc: Baloldali elfutás után a pontos beadást Szilágyi 2 méterről a jobb alsó sarokba helyezte, 1–0.
38. perc: Hamar kiváló labdát kapott, majd az elcsúszó Pilinyi mellett okos gólt lőtt, 2–0.
76. pec: Hazai három szögelés végén Szilágyi 10 méterről helyezett a kapu közepébe, 3–0.
85. perc: Hamar 18 méterről rúgta a labdát a kapura, amely Pilinyin irányt változtatva került a hálóba, 4–0.

 

Sportszerű, jó iramú mérkőzésen a berényiek végig fölényben játszottak, s a helyzeteiket maximálisan kihasználták. A gyöngyösiek a sok lehetőségük közül egyet sem tudtak értékesíteni, így az eredmény igazságos.

 

Jók: Bárkányi, Gulyás, ill. senki.

 

Pesti József: – Úgy érzem, hogy ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.


Majzik Zoltán: – Megérdemelt hazai győzelem született.

 

 

 

 

 

 

 

 

25, A változatosság kedvéért újra döntetlen

2010.05.30.

 

 

 

Gyöngyös AK – Dunakeszi Vasutas         2 – 2    (1–1)


Gyöngyös, Kömlei spt., 100 néző. V.: Pap István Balázs (Kovács T., Pál L.).

 

 

 

GYÖNGYÖS: Szén L. (Nagy A., 6.) – Nagy Á., Pilinyi I., Szilágyi N., Kovács Á. – Oravecz B., Czene L., Takács Gy., Vidra R. – Molnár B. (Csohány, 55.), Kiss I. (Ludányi M., 72.). Edző: Majzik Zoltán.


DUNAKESZI: Babarczi – Szabó M., Vági, Kiss R., Kőrösi T. – Szikora D. (Kiss Á., 34.), Miklián, Mikesy, Madar T. – Lőrincz, Dizmatsek. Edző: Zoran Kuntics.

 

 

Gólszerzők: Molnár B. (9.), Vidra R. (55.), ill. Lőrincz (38.), Dizmatsek (60.).


Kiállítva: Mikesy (sportszerűtlen viselkedés miatt) a 80. percben.

 

Hazai oldalon kényszerű kapuscserével kezdődött a mérkőzés. A gyors vezetés után nagyot esett az addig sem magas színvonal. Mindkét oldalon sok volt a szabálytalanság és a pontatlan átadás. A megszerzett újabb vezetést is gyorsan kiegyenlítették a vendégek. Az eredmény igazságos.


Jók: Vidra R., Oravecz, Kovács Á., ill. Vági, Madar T.

  Vidra Róbert (zöld mezben) szerezte a gyöngyösiek második gólját. Fotó: Lénárt Márton   

Majzik Zoltán: – Kétszeri vezetésünk is kevés volt, hogy megnyerjük a mérkőzést. Az indokolatlanul durva játék közben több labdarúgónkat is elveszítettük.


Zoran Kuntics: – Küzdelmes, eseménydús mérkőzés volt. Gólhelyzeteink alapján megnyerhettük volna a mérkőzést.

 

 

 

 

 

 

 

23, Újabb két fiatal mutatkozott be

2010.06.02., a 23. fordulóból elmaradt mérkőzés

 

 

Gyöngyös AK – Balassagyarmati VSE        0 – 2    (0–0)


Gyöngyös, 100 néző. V.: Solymosi András (Budai B., Suscsák J.).

 

 

GYÖNGYÖS: Nagy A. – Harmat (Tarnai, 88.), Vass D., Tari, Oravecz – Molnár B. (Ludányi M., 77.), Pilinyi, Takács Gy., Csohány – Czene, Vidra. Edző: Majzik Zoltán.


B.GYARMAT: Földi – Varga Á., Fekete (Geregai, 89.), Udvari, Gaál – Balga, Langó (Benécs, 83.), Mohácsi, Aranyos – Duba, Zolnyánszki. Edző: Nagy Tibor.


A nagyon fiatal gyöngyösi csapat jól játszott, de a lehetőségek rendre kimaradtak.

 

 

Gólszerzők: Gaál (68.), Aranyos (70.).


Jók: egész hazai csapat, ill. Mohácsi, Udvari, Földi.

 

Majzik Zoltán: – A mai mérkőzésen újra két újoncot avattunk Vass Dániel és Harmat Bence személyében. Lehetőségeinkhez képest remekül és odaadóan játszottunk, kár a kimaradt óriási helyzetekért.


Nagy Tibor: – Az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést, de a százszázalékos helyzetekben nem koncentráltunk.

 

 

 

 

 

 

 

26, Kegyelemdöfés

2010.06.05.

 

 

Tura-Biotech USA – Gyöngyös AK             3 – 2   (1–1)


Tura, 150 néző. V.: Bánki György (Farkas M., Kovács P.).

 

 

 

TURA: Nagy G. – Szabó Á. (Fitt R. 85.), Nagy J., Nagy Cs., Sukaj – Less T., Szűcs I., Bogdán I. (Havasi Zs. 73.), Sáth Z. (Kuti L. 55.) – Balló H., Less K. Edző: Jenei Sándor.

 


GYÖNGYÖS: Nagy A. – Harmat B., Nagy Á., Pilinyi I., Oravecz – Vidra R., Tarnai D., Takács Gy., Czene – Csohány, Molnár B. (Soltész B., 85.) Edző: Majzik Zoltán.

   



Változatos, jó iramú mérkőzésen a kapuk felváltva kerültek veszélybe. A hazaiak birtokolták többet a labdát, de a vendégek kontratámadásai mindig veszélyt hordoztak. A nagyon fiatal vendégcsapat minden játékosa dicséretet érdemel a teljesítményéért és a szívvel-lélekkel való küzdésért. A győzelmet a hazaiak drámai csatában az utolsó percekben szerezték meg.

 


Gólszerzők: Balló H. (12., 86.), Nagy J. (80.) ill. Csohány G. (40.), Vidra R. (11-esből, 79.).

Jók: Baló H., Szűcs I., Sukaly Zs., ill. az egész vendégcsapat.


Jenei Sándor: – Változatos mérkőzésen nagyon nyögvenyelős győzelmet csikartunk ki a végig fegyelmezetten futballozó Gyöngyössel szemben. Gratulálok a csapatomnak, a vendégeknek pedig sok sikert kívánok!


Majzik Zoltán: – Nagyon viszontagságos éven vagyunk túl. Az eredménytelenség ellenére mondhatom, hogy az utóbbi évek legtehetségesebb gyöngyösi csapata van kialakulóban. Remélem, mások is látják ezt. Nevelgetik, ahol kell megerősitik a csapatot, amely biztosan sok örömet szerez még a labdarúgás helyi kedvelőinek.




A GYAK a 11. helyen zárta a szezont.