Sok a döntetlen

Az MTK II-nél próbajátékon lévő Balogh Balázs, a Mezőkövesdre távozott Tatár Roland és az Aszódra igazolt Gohér Gábor nélkül kezdte meg a felkészülést a Gyöngyös AK csapata.

 

– A bajnokság végét követően felmerült bennem a vál(t)ás gondolata, ám a vezetők összeültek, majd egyhangú döntést hoztak, mely után megkerestek és elfogadtam a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot – közölte a Krisz-Pressznek Majzik Zoltán. – Nagyon szeretném, ha az a keret együtt maradna, amellyel eddig együtt dolgoztam, ám erre kevés az esély. Érkezőről egyelőre nem tudok beszámolni, ugyanakkor remélem azt, hogy a távozókat képesek leszünk pótolni.

 

Az edzéseket július 8-a óta végző gárda tagjai ezen a héten vasárnap kivételével minden nap találkoznak, és az erőgyűjtés mellett labdás gyakorlatokat is végeznek. Az ifjúságiak közül Antal László csatlakozott a felnőttekhez, a sérült Gömöri Ottó és Soltész Balázs teljes felépülésére azonban még várni kell.

 

Az NB III-as Gyöngyös AK labdarúgó csapata a csatár Kálmán József és a középpályás Csatlós Csaba (mindkettő Salgótarján-BFC) mellett a váciak U19-es együttesétől leigazolta a bal oldali védőként számításba vehető Juhász Bencét.

 

 

– Bizakodó vagyok az új bajnokságot illetően, szeretnénk idén is jól szereplni – válaszolt  Takács György, a gyöngyösiek csapatkapitánya. – Tavasszal Balmazújvárosban igen furcsa körülmények között, egy eléggé kisméretű műfüves pályán szenvedtünk vereséget, amiért most szeretnénk visszavágni. A nyári időszakban több új játékos is érkezett hozzánk, a csapat kialakítása jelenleg is zajlik, de bízom benne, hogy mérkőzésről-mérkőzésre javulva egyre jobb teljesítményre leszünk képesek.

 

 

 

 

 

1, Két pontrúgás végezte ki a csapatot

2009.08.16, 17.00

 

 

Balmazújváros – Gyöngyös AK         2 – 0     (1–0)

 

Balmazújváros, 500 néző. V.: Kiss Attila (Munkácsi L., Jandó F).


Balmazújváros: Barna – Szabó M., Tornyai, Kiss A., Tóth Z. – Sárközi (Izsvák), Kovács I., Varga M., Radnai – Mizsák R., (Szabó B.), Szabó I. (Murák). Edző: Szalánczi Tamás.


Gyöngyös: Szén – Nagy D., Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. – Tari, Takács Gy., Csatlós Cs., Csohány (Sajtós) – Kálmán J. (Kiss I.), Molnár B. Edző: Majzik Zoltán.

   

Az alacsony színvonalú és gyenge iramú első félidő során a csapatok rengeteget szabálytalankodtak, a kapuk alig kerültek veszélybe. A második játékrészben élénkült a játék, de a felesleges kiállítást megérezték a vendégek. Próbálkozásaikat, helyzeteiket nem kísérte szerencse.  A hazaiak jobban akarták a győzelmet, amit meg is szereztek.

 

Gólszerzők: Varga M., Kovács I. (11-esből).

Jók: Szabó M., Kiss A., Mizsák, ill. Szilágyi N., Nagy D.


Kiállítva: Tari (2. sárga lap után) az 52., Kovács I. és Nagy Á. (dulakodásért) a 88. percben.

 

Szalánczi Tamás: – Kellemetlen játékstílusban futballozó ellenfelet győztünk le, úgy érzem, megérdemelten.


Majzik Zoltán: – Még mi elpuskáztuk a kínálkozó lehetőségeket, addig a hazai csapat kihasználta hibáinkat és megérdemelten győzött.

 

 

 

 

 

 

 

 

2, Sziszi gólja döntött

2009.08.23, 17.00

 

 

Gyöngyös AK– Hevesi LSC Ro-Geo Global         1 – 0      (0–0)

 


Gyöngyös, 400 néző.
V.: Kovács Tamás (Hornyák K., Katona L.).


GYAK: Szén L. – Nagy D., Szilágyi N., Kovács Á., Juhász B. – Takács Gy., Csohány (Czene), Csatlós Cs., Huszár – Kálmán (Sajtós), Molnár B. (Csoszánszki). Edző: Majzik Zoltán.


Heves: Éles – Földesi (Kovács Cs.), Jakab, Nász – Molnár Z., Somodi (Vámosi) – Urbán (Kaló), Besenyei Zs., Nagy L. – Besenyei F., Kóczián. Edző: Balázs Tihamér.

 

A gól története:
78. perc: bal oldali szöglet-variáció után Takács Gy. beadását Szilágyi N. a védők között a kapuba sodorta, 1–0.

 

A megyei rangadó első félideje színvonalas, sportszerű 45 percet hozott. A játék jobbára a középpályán folyt, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe, kivéve a gyöngyösiek egy hatalmas kihagyott helyzetét. A második játékrészben a házigazdák már fölényben játszottak, és ha nehezen is, de megérdemelten nyerték a mérkőzést.


Jók: az egész hazai csapat, ill. Besenyei F., Éles, Nász.


Majzik Zoltán: – Egy jó csapat ellen, a taktikai utasításokat maximálisan betartva szereztünk örömteli győzelmet. Gratulálok a csapatnak.


Balázs Tihamér:
– A hazaiaknak a mérkőzés nagyobb részében több lehetőségük volt, de a bekapott gól után akár pontot is szerezhettünk volna.

 

 

 

 

 

 

 

3, Győzelmet ért a nagy nyomás

2009.08.30,17.00

 

 

Ózd – Gyöngyös AK          1 – 2       (1–1)


Ózd, 200 néző. V.: Varga Gábor (Katona L., Fekete L.).


ÓZD: Csák – Tóth K., Tankó, Márkus P., Kiszely – Bakos, Gacsal, Balogh S. (Budai), Füleki, Jefferson, Oltyán (Szatmári). Edző: Zimmermann Tamás.


GYÖNGYÖS: Szén – Tari, Szilágyi N., Kovács Á., Juhász B. – Csatlós Cs., Takács Gy., Csohány (Sajtós), Huszár D. (Nagy D.) – Kálmán (Kiss I.), Molnár B. Edző: Majzik Zoltán.

 

Eszményi környezetben és kiváló pályán nagyon alacsony színvonalú első félidőt nyújtott a két csapat. A második játékrészben végig a vendégek uralták a játékteret, helyzetek sokaságát dolgozták ki, illetve puskázták el. A győzelmük teljesen megérdemelt.


Gólszerzők: Jefferson, ill. Csatlós Cs., Molnár Balázs.


Jók: Tankó, Kiszely, Gacsal, Balogh S, ill. Szilágyi, Kovács Á., Juhász B., Csatlós Cs.


  

Zimmermann Tamás: – Nagyon jól szervezett Gyöngyöstől kaptunk ki. Jelenlegi állapotunk ennyire volt elég, de remélem, hogy elindultunk fölfelé és innentől egy cél érdekében dolgozunk tovább.


Majzik Zoltán: – Nehezen indult a mérkőzés és a nagyon lelkes hazai csapat – amíg erővel bírta – megnehezítette a dolgunkat. Nagy nyomás alatt tartottuk a hazai kaput, aminek meglett az eredménye.

 

 

 

 

 

 

4, Döntetlen a rangadón

2009.09.05,16.00

 

 

Egri FC – Gyöngyös AK         1 – 1      (1–0)

 

Eger, Stadion, 250 néző. V.: Munkácsi László (Bató V., Pikó A.)


EGER: Botló – Debreczeni, Hompoth, Káposzta, Szűcs – Siróczki (Mundi, Bartuska J.), Busai, Jeney, Balogh B. – Vígh F., (Romhányi) – Zsarnai. Edzők: László István, Lengely Lajos.


GYÖNGYÖS: Szén L. – Juhász B., Szilágyi N., Kovács Á., Huszár D. – Csatlós Cs., Tari, Takács – Csohány G. (Csoszánszki), Kálmán, Molnár B. (Kiss I.). Edző: Majzik Zoltán.

 

A gólok története:
5. perc: a jobb oldalon bontakozott ki egri támadás, melynek végén Zsarnai húzott kapura, és a 16-os sarkának közeléből laposan a jobb sarokba lőtt, 1–0.
52. perc: Takács ívelte középre a labdát, és a fedezetlenül maradt Tari nyugodtan fejelhetett a kapu bal oldalába, 1–1.

 

Lendületesen kezdtek a csapatok, és egy gyors akció végén viszonylag korán szerzett gólt az Eger. A gyöngyösiek zavara legfeljebb 10 percig tartott, majd egyre többször megközelítették a hazai kaput, noha nem foglalkoztatták Botló Ádámot. A vendéglátók továbbra is gyors megugrásokkal kísérleteztek, ám a sok pontatlanság következtében rendre elhaltak a próbálkozások. Az első félidő befejező szakaszában mind inkább megmutatkozott, hogy csapatjátékban előbbre tart a GYAK, az egyenlítés azonban még nem sikerült.

 

Szünet után ugyancsak gyorsan gyümölcsözött, hogy Majzik Zoltán átszervezte csapatát. A sokat mozgó Tari Zoltán a tőle magasabbak között is gólt fejelt, minek utána már inkább a gyöngyösiek akarata érvényesült. Az Eger is próbálkozott, ismét Zsarnai Róbert szerezhetett volna gólt, de Szén László bravúrosan hárított. A másik oldalon Takács György lövése pattant ki a felső lécről, mielőtt Botló is érintette a labdát. A játék hevességében néhány sárga lap is villant, de nem szabadultak el az indulatok. Izgalmas végjátékban sem született meg a győztes találat, amihez a gyöngyösiek jártak közelebb. Tudatosabban futballoztak, jobb csapatteljesítményt nyújtottak a vendégek.

 

Jók: Káposzta, Debreczeni, Zsarnai, ill. Tari, Szilágyi N., Juhász B., Huszár D.


László "Pityesz" István: – Bár készültünk a gyöngyösieket jellemző veszélyes fejesekből, egyet mégsem tudtunk hárítani. Többet vártam a mieinktől.


Majzik Zoltán: – A gyorsan bekapott gól megfogott minket, de a szünetben történt fejmosás, illetve szerkezeti módosítás után fokozatosan felőröltük a hazaiak erejét. Mivel játékban is jobbak voltunk, a győzelem elmaradása feltétlen hiányérzetet okoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

5, Pont az éllovas ellen

2009.09.12,16.00

 

 

Gyöngyös AK – Maglód         2 – 2     (2–2)


Gyöngyös, 350 néző.
V.: Kálé Elemér (Tóth P., Pikó A.).


GYÖNGYÖS: Szén – Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. (Nagy D., 76.), Juhász B. – Takács Gy., Tari, Csatlós Cs., Huszár D. (Csohány, 46.) – Molnár B., Kálmán. Edző: Majzik Zoltán.


MAGLÓD: Retezi – Kiss A., Szőke,  Pozder, Csirinyi – Németh, Polyák, Péter (Vincze, 46.), Horváth M. – Michel, Kiss L. (Bornemissza, 70.). Edző: Nahóczky Attila.


Gólszerzők: Kálmán, Molnár B., ill. Horváth M., Szőke R.


Jók: Juhász B., ill. Lázár, Kiss A., Szőke R., Horváth M.

 

Majzik Zoltán: – Kétszer is vezetni tudtunk az alaposan megerősített listavezető ellen, de gyermeteg hibáinkból túl gyorsan egyenlített a vendég csapat. Mivel ezen a napon sok volt a gyenge teljesítmény, az eredmény igazságos.


Nahóczky Attila: – Az első félideji figyelmetlenségünk miatt kétszer is hátrányba kerültünk, emiatt futottunk az eredmény után. A második félidő kiegyenlített, jó játékot hozott, így igazságosnak mondható a döntetlen.

 

 

 

 

 

 

 

6, Az Albert-stadionban vertük a Fradit

2009.09.19,14.00

 

 

Ferencvárosi TC II – Gyöngyös AK          0 – 1    (0–0)

 


Albert-stadion, 50 néző.
V.: Dósa Árpád (Pap I., Katona L.).


FTC: Haber – Vattai, Csiszár, Fülöp, Sváb – Zsivóczky (Vágó, 46.), Adnan, Gold, Papp – Nyilasi B. (Kiss T., 61.) Men Yang. Edző: Craig Short.


GYÖNGYÖS: Szén – Nagy Á., Nagy D., Szilágyi N., Kovács Á. (Huszár, 84.) – Juhász B., Takács Gy., Tari, Csatlós Cs., Molnár B. (Csohány, 79.) – Kálmán (Pilinyi, 86.). Edző: Majzik Zoltán.


A gól története:
46. perc: Takács, Molnár majd Kálmán volt a labda útja, mely akció végén utóbbit 16-oson belül fellökték.A büntetőt Csatlós értékesítette, 0-1


Jók:  Adman, Fülöp, Csiszár, ill. az egész vendégcsapat.

 

Craig Short: – Birtokoltuk a labdát, voltak lehetőségeink, de sajnos nem sikerült gólt lőni. Az NB III. egy fizikálisan erős bajnokság, fiatal játékosaimnak ez kihívás. Meg kell tanulni hozzátenni azt a kicsit, ami kell a győzelemhez.


Majzik Zoltán: – Nekünk az Albert-stadion az Anfield Road. Fantasztikusan fociztunk, mind taktikában, mind futásmennyiségben remekül teljesítettünk, és szakítottuk meg az otthon még gólt sem kapott Ferencváros sorozatát.

 

 

 

 

 

 

 

7,  Laci bácsi bakija sok(k)ba került

2009.10.04,14.30

 

 

Gyöngyös AK – Putnok          0 – 1     (0–1)


Gyöngyös, 150 néző. V.: Fenyvesi Szabolcs (Kovács II. G., Feith Zs.).


GYÖNGYÖS: Szén – Nagy Á., Nagy D. (Csoszánszki, 79.), Szilágyi N., Juhász B. (Huszár, 62.) – Tari, Kovács Á., Csatlós Cs., Takács Gy. – Molnár B., Kálmán. Edző: Majzik Zoltán.


PUTNOK: Roza – Szakács, Nagy Cs., Juhász Cs., Kánya – Madarász, Mészáros, Gál, Balogh D. (Márkus, 86.) – Sápi (Szamkó, 90.), Monyók (Balázs Á., 89.). Edző: Koszta Péter.


A gól története:
38. perc: A labdát gyorsan játékba hozó Szén hátba lőtte Sápit, aki ezután fordulásból a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 0–1.


Jók: Nagy Á., ill. Sápi, Monyók, Juhász, Nagy Cs., Mészáros

 

Majzik Zoltán: – Birtokoltuk a labdát az első félidőben, de egy óriási potyagóllal a vendégek szereztek vezetést. Szünet után hiába kockáztattunk, képtelenek voltunk a kapuba találni.


Koszta Péter: – Nehéz mérkőzésen mi lőttünk a győztes gólt.

 

 

 

 

 

 

 

 

8,  Sima gyöngyösi hármas a fővárosban

2009.10.10,14.30

 

 

RAFC – Gyöngyös AK         0–3     (0–2)


Rákosszentmihály, 100 néző. V.: Laczkó Zoltán (Molnár L., ifj. Szijjártó I.).


RAFC: Ivanics – Filipó (Berki, 46.), Nemes, Dévényi (Andri, 70.), Hajdu – Vigyinszki, Andrási (Fekete, 46.), Gálosi, Nagy G. – Tihanyi, Hetrovicz. Edző: Balogh Gábor.


GYÖNGYÖS:
Szén – Kovács Á., Nagy Á., Szilágyi N., Juhász B. – Tari, Kálmán, Csatlós Cs., Takács Gy. – Molnár B. (Huszár D., 60.), Kiss I. (Csohány, 70.). Edző: Majzik Zoltán.

 

A gólok története:
10. perc: Többszöri gólhelyzet után Kiss I. 7 méterről lőtt a kapuba, 0–1.
13. perc: Molnár Balázst szabálytalanul szerelték a 16-oson belül. 11-es! A megítélt büntetőt Csatlós Cs. értékesítette, 0–2.
81. perc: Takács Gy. jó labdát adott Csohánynak, akinek jobb oldalról pontosan beívelt labdáját Kálmán helyezte a hálóba, 0–3.

 

Parádésan kezdtek a gyöngyösiek, akik gyorsan szereztek kétgólos előnyt. A kedélyeket a hazaiak keménysége azonban borzolta, a fiatal házigazdák egy percig nem adták fel a harcot, szívvel-lélekkel küzdöttek. Később esett a színvonal és rengeteg volt a pontatlan átadás, a vagdalózás. A kegyelemdöfést egy korszerű GYAK-támadás befejezése adta meg a RAFC-nak.

 

Jók: Gálosi, Ivanics, ill. Nagy Á. (a mezőny legjobbja), Csatlós, Kiss I., Kálmán, Tari.

 

Balogh Gábor: – Gratulálok az ellenfélnek, közünk nem volt ehhez a meccshez.


Majzik Zoltán: – Nagy iramban, agresszíven kezdtünk, aminek gyorsan kétgólos előny lett az eredménye. Ez meghatározta a mérkőzés további forgatókönyvét. Örömteli, hogy mindkét csatárunk kapuba talált.

 

 

 

 

 

 

 

 

9,  Gyöngyösön megszakadt a Püspökladány veretlensége

2009.10.18,14.30

 

 

Gyöngyös AK – Püspökladányi LE          3 – 1     (2–0)


Gyöngyös, 150 néző. V.: Kiss Attila (Jandó F., Pikó A.).


GYÖNGYÖS: Szén L. – Kovács Á., Nagy Á., Szilágyi N., Juhász B. – Tari, Csatlós, Takács – Kálmán J. (Huszár, 80.), Kiss I. (Sajtós, 65.) Molnár B. (Csohány, 67.) Edző: Majzik Zoltán.


PÜSPÖKLADÁNY: Szalánczi – Karacs Z., Kocsis M., Szatmári Cs. (Karacs G., 78.), Domokos – Varga L., Kálmán Z., Bácsi Zs., Kanál R. – Fegyverneki M., Czibi L. Edző: Szabó László.

 

A gólok története:
2. perc: Kovács Á. labdáját Kiss I. maga elé engedte és 16 méterről védhetetlenül vágta a kapu jobb sarkába, 1–0.
15. perc: Molnár Balázst szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt Csatlós Cs. értékesítette, 2–0.
53. perc: Jobb oldali szabadrúgás után a lepattanó labdát Csatlós Cs. a léc alá vágta, 3–0.
85. perc: A kapuratörő csatár a védőkkel ütközött, a megítélt büntetőt Varga L. értékesítette, 3–1.

 

A gyors gólok megnyugtatták a gyöngyösieket. Az eddig veretlen vendégek nem sok veszélyt jelentettek a hazaiak kapujára. A magabiztosan és tartós fölényben játszó hazaiak akár nagyobb arányban is győzhettek volna.


Jók: Csatlós Cs., Nagy Á., Juhász B., Tari Z., Kiss I., ill. Szalánczi, Varga L.


Majzik Zoltán: – Ismét rangadót játszottunk, és most sikerrel vívtuk meg, mert erősek, masszívak és gólratörőek voltunk, illetve a támadó és védekező játékunk egyensúlyban volt. Csendesen és pontosan dolgozunk tovább.


Szabó László: – Gratulálok a hazaiaknak!

 

 

 

 

 

 

 

10, Pontokat hagyott Gyarmaton a GYAK

2009.10.24,14.00

 

 

Balassagyarmat – Gyöngyös AK        1  - 1     (1–0)

Balassagyarmat, 100 néző.. V.: Budai Balázs (Suscsák J., Szíjjártó I.).


BALASSAGYARMAT: Geregai J. – Schuchmann A., Székesi Á., Udvari T., Balga B. – Gyimesi G. (Murányi T., 39.), (Csitári G., 62.), Mohácsi L., Gaál B., Szenográdi P. – Tuba B., Széles G. Edző: Nagy Tibor.


GYÖNGYÖS: Szén L. – Kovács Á., Nagy Á. (Pilinyi I. 42., Csoszánszki D., 64.), Szilágyi N., Juhász B. – Tari Z., Csatlós Cs., Molnár B., Kálmán J., Takács Gy. – Kiss I., (Csohány G., 74). Edző: Majzik Zoltán.


A gólok története:
7. perc: Rövid hazaadást követően Székesi megszerezte a labdát és kifutó kapus mellett a hálóba helyezett, 1–0.
62. perc: Csohány jobboldali beadását Juhász Bence 6 méterről gurította a kapuba, 1–1. 

  

A gyorsan bekapott gól rányomta bélyegét a gyöngyösi csapat játékára, ám a vendégek hamar rendezni tudták soraikat és fokozatosan átvették a játék irányítását. A rengetek kidolgozott helyzet és a kapufák azonban csak egy pontra voltak elegendőek ezen mérkőzésen.

 

Kiállítva: Szenográdi P. (lerántásért) a 45. percben.

 

Jók: Udvari, Schuchmann, Széles, Tuba ill. senki.

 

Nagy Tibor: – Szó szerint kiszenvedtük az egy pontot, sajnos 2–3 hete egy-két játékos fegyelmezetlenül játszik és teljesen feleslegesen szól nekik az ember.


Majzik Zoltán: – Ajándékoztunk egy gólt a hazai csapatnak, majd óriási mezőnyfölényünk ellenére csak a hajrában sikerült egalizálni az eredményt. Mivel három rúgott kapufánk kifelé pattant, illetve elodáztunk minden kínálkozó lehetőséget, meg kellett elégednünk egy ponttal.

 

 

 

 

 

 

 

 

11, Egy pont a sárdagasztásban

2009.11.08,13.30

 

Gyöngyös AK – Jászberény        1 – 1       (1–0)


Gyöngyös, Kömlei sporttelep, 150 néző. V.: Dolnegó Bálint (Varga G., Fekete L.).

 

GYÖNGYÖS: Szén – Kovács Á., Nagy Á. (Csohány G., 59.), Szilágyi N., Juhász B. – Tari, Csatlós Cs., Takács Gy., Kálmán (Huszár, 70.), Molnár B. – Kiss I. Edző: Majzik Zoltán.


JÁSZBERÉNY:
Papp – Krajcsek, Farkas T., Gulyás, Barkányi, László K. – Móczó, Vidra, Vaszicsku (Németh N., 59.) –  Szilágyi K. (Tóth M., 87.), Hamar Á. Edző: Pesti József.

 

A gólok története:
37. perc: Bal oldali indítás után Molnár Balázs beadását a berobbanó Csatlós Csaba fejelte a kapu jobb oldalába, 1–0.
47. perc: Vaszicsku laposan meglőtt labdája a kapus kezéből kicsúszva a hálóban kötött ki, 1–1.

 

Mély talajú pályán, közepes színvonalú, változatos első félidőt láthatott a publikum. A hatalmas sárdagasztásban a hazaiak csatárjátéka nagyon vérszegényre sikeredett. Kapura lövés jó formán alig volt. Az eredmény igazságos.

 

Kiállítva: Hamar (2. sárga lap után) a 75. percben.


Jók: Kiss I., Csatlós Cs., ill. Bárkányi, Krajcsek.

 

Majzik Zoltán: – Ellenfelünk sokkal jobban alkalmazkodott a sáras talajhoz, és mivel vezetésünk után újból összehoztunk egy gólt a vendégcsapatnak, így igazságos eredmény született.


Pesti József:
– Küzdelmes, sárdagasztó mérkőzésen megérdemelten szereztük meg az egyik pontot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12,  Négy gól igazságos elosztásban

2009.11.14,13.30

 

Dunakeszi Vasutas – Gyöngyös AK         2 – 2      (1–1)

 

Dunakeszi, 100 néző. V.: Bánki György (Kovács G., Landeszmann L.).


DUNAKESZI: Babarczi R. – Gyetván A., Kiss R., Jávor I., Dobray Zs. – Mikesy X., Kőrösi T., Dizmatsek E., Rozinka G. (Gyetván Cs., 77.) – Lőrincz L. (Erdő-Lahner T., 73.), Vági T. (Arany Z., 78.). Edző: Zoran Kuntics.


GYÖNGYÖS: Szén L. – Kovács Á. (Pilinyi I., 87.), Nagy D., Szilágyi N. (Huszár D., 33.), Juhász B. (Sajtós N., 75.) – Tari Z., Takács Gy., Csohány G. – Kálmán J., Kiss I., Molnár B. Edző: Majzik Zoltán.

 

A gólök története:
5. perc: a kapura törő Dizmatseket Szén L. szabálytalanul szerelte, a megítélt büntetőt Kőrösi T. értékesítette, 1–0. 12 perc: jobboldali szabadrúgásból Kovács Á. a jobb felső sarokba lőtt, 1–1.
80 perc: szögletrúgás után a vendégek röviden szabadítottak fel, a visszaívelt labdát Arany Z. fejelte a hálóba, 2–1. 83. perc: Kovács Á. jobboldali beadását Molnár B. fejelte a kapu bal oldalába, 2–2.

 

A mérkőzésen mindkét csapat idegesen, sok hibával játszott. A gyors hazai gól szemmel láthatóan feltüzelte a vendégeket, majd Szilágyi Norbert korai sérülése is tovább nehezítette a gyöngyösiek dolgát. A szünet után nagyot esett a játék színvonala, estleges megoldások, és rengeteg hiba csúszott az összjátékba. A látottak alapján a döntetlen eredmény igazságosnak mondható.


Jók: Vági T., Mikesy X., Kiss R., ill. Kovács Á. Csohány G., Nagy D.

 

Zoran Kuntics: – Elkerülhető gólokat kaptunk, de ez már hagyomány nálunk.


Majzik Zoltán: – Mindkét gólt vitatható körülmények között kaptuk, de mindkétszer visszajöttünk a mérkőzésbe. A két kényszerű csere is nehezítette dolgunkat, összességében a döntetlen reális.

 

 

 

 

 

 

 

 

13, Hiába vezetett kétszer is a hazai csapat

2009.11.21,13.00

 

Gyöngyös AK – Tura-Biotech USA         2 – 2      (1–0)


Gyöngyös, 150 néző. V.: Bacsán Ákos (Pap I., Oláh G.).


GYÖNGYÖS: Szén – Nagy Á., Nafy D., Szilágyi N., Kovács Á. – Tari (Sajtós, 80.), Csatlós Cs. – Kálmán, Takács Gy., Molnár B. (Huszár, 71.) – Kiss I. (Csohány, 50.). Edző: Majzik Zoltán.


TURA: Nagy G. – Sukaj, Nagy Cs., Lilik, Szabó Á. – Kuti, Havasi, Less T., Hibó (Szűcs, 80.) – Bogdán, Nagy J. Edző: Berla Attila.

 

A gólok története:
13. perc: Korszerű támadás során Takács, majd Tari volt a labda útja, a visszajátszott játékszert Kiss I. helyezte a kapu közepébe, 1–0.
55. perc: Jobb oldali beadás után Less T. fejelt a hálóba, 1–1.
65. perc: Csohány labdáját Kálmán helyezte a kapu bal alsó sarkába, 2–1.
75. perc: Csatlós Cs. szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Less T. értékesítette, 2–2.

 

Mély talajú pályán, közepes színvonalú mérkőzésen a kapuk ritkán kerültek veszélybe, mindkét oldalon sok volt a pontatlan átadás. A második félidőben a feljavult turaiak ellen beszorultak a gyöngyösiek és nem tudták megtartani a kétszeri vezetésüket. Nehéz mérkőzésen, igazságos a pontosztozkodás.


Jók: Nagy Á., Nagy D., Szén L., ill. Less T., Bogdán, Lilik.

 

Majzik Zoltán: – Nagyon sajnálom, hogy az évzáró mérkőzésünket nem tudtuk megnyerni, hiszen kétszer is megszereztük a vezetést. Több jó teljesítményre és nagyobb koncentrációra lett volna szükség a jól játszó Tura ellen.


Berla Attila: – A két jól felkészített csapat fordulatos, jó mérkőzést játszott. A második félidő alapján talán kicsit közelebb álltunk a győzelemhez.

 

 

 

 

 

 

 

Az őszi végeredmény:

 

 

1.


PUTNOK VSE
13

8

3

2

23

17

6

27




2.


MAGLÓDI TC
13

7

4

2

28

14

14

25




3.


FTC ZRT.
13

8

0

5

37

18

19

24




4.


BALASSAGYARMATI VSE
13

7

2

4

23

14

9

23




5.


TURA -BIOTECH USA
13

6

3

4

27

16

11

21




6.


GYÖNGYÖS AK
13

5

6

2

19

14

5

21




7.


PÜSPÖKLADÁNYI LE
13

5

5

3

20

17

3

20




8.


BALMAZÚJVÁROSI FC
13

5

3

5

15

20

-5

18




9.


HEVESI LSC- ROGEOGLOBAL
13

5

2

6

21

29

-8

17




10.


EGRI FUTBALL CLUB KFT.
13

4

4

5

21

14

7

16




11.


JÁSZ SPORT FC KFT.
13

4

4

5

20

26

-6

16




12.


DUNAKESZI VASUTAS
13

3

2

8

15

30

-15

11




13.


ÓZD FC
13

3

1

9

23

38

-15

10




14.


RAFC
13

1

1

11

12

37

-25

4