Az ősszel eddigi a Felsőtárkány (1.) szerezte a legtöbb győzelmet, csak a verpeléti fiaskó található még a listavezető számláján. Döntetlent nem játszottak a tárkányiak, nem felejthető viszont, hogy tavaly - feltétlen meglepetésre - elvitt egy pontot tőlük a Nagyréde (8.). A hazai védelembe megérkeztek a külföldön járók, a teljes keret újabb sikerre vágyik. A rédeiek a hibáikat is elemezték a héten. - Taktikánkban nem voltunk mindig kellően körültekintőek - vonták le közösen a tanulságokat, Nagy Gábor edző szavai szerint. - Kissé megviseltek bennünket a pontvesztések, ennek ellenére Tárkányban igyekszünk minél jobban futballozni, azt viszont nem tudhatjuk, hogy szervezettségünk mihez lesz elegendő.

Az egyedül veretlen Heves (2.) képességekben jóval fölötte áll az erőre kapott Novajnak (12.). Egy-két meccset már elrontottak Balázs Tihamér edző "fiai", nem valószínű, hogy ide sorolható lesz a novaji fellépésük.

A Pétervására (3.) papíron nehezebb feladatra kényszerül Visontán (9.), ahol az újonc még mindig szokja a légkört, noha a játékosok többsége nem 'zöldfülű' ezen a szinten.

Nyert vagy vesztett nyolc forduló során a Bélapátfalva (6.), Fodor Pál edző szerint a Gyöngyöshalászt (10.) fogadva sem adják majd magukat olcsón. - Célunk, hogy akarásban múljuk fölül ellenfeleinket. Saját nevelésű csapatunk erővel bírja a terheket, igyekszünk legyőzni azokat, akikkel szemben adódik esély - értékelt a szakvezető.

Masszív csapat benyomását kelti a Kisköre (7.), Szén László játékos-edző még csak hat gólt kapott a kapujába.

Ilyen tekintetben azonos szinten állnak a Füzesabonnyal (4.), sőt mindkét gárda csak egyszer veszített.

A jól kezdő Verpelét (5.) már botlott néhányat, Besenyőtelek (13.) csapatát fogadva ismét a szezonkezdés eredményeit folytathatja.

Bármi elképzelhető a vasárnapi meccseken, noha valamivel esélyesebb az Egerszalók (14.) otthon a Maklár (16.) ellen, az FC Hatvan (11.) pedig Atkáron (15.) bizakodhat méltán.

 

 

Visonta - Pétervására 0 - 1 ( 0 - 0 )
Visonta, 100 néző. Játékvezető: Olasz Richárd (Fekete L., Verbói Gy.).

Visonta: Horváth P. - Mikola, Szatmári, Baranyi, Agócs - Tóth Sz., Buzai, Bartha P., Tóth A. (Makói) - Nagy L. (Krigovszki), Tóth Z. Játékos-edző: Szerdahelyi Gábor.

Pétervására SE: Lázár - Nánási, Érsek, Balázs A., Molnár - Tar, Bajzát A. (Nádasdi), Pintér (Bukrán, Földi), Stark - Baranyi, Kisbali. Játékos-edző: Bukrán Csaba.

Hiányzók: Nagyfalusi (eltiltás), Szűcs P. (combsérülés).

Csere: Molnár T. (k), Bezzegh, Kovics, Márkus, Szerdahelyi.

Gólszerző: Stark.

Jók: Mikola, Szatmári, Agócs, Tóth Sz., ill. Érsek, Molnár, Baranyi, Stark, Tar.

A sikertelen halászi kiruccanás után a jó formában lévő Pétervására ellen kellett (volna) kiköszörülni a csorbát. A múlt héten megsérült Szűcs Peti sérülése nem jött rendbe, míg Nagyfalusi Sanya eltiltását töltötte. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt, csak ritkán forogtak veszélyben a kapuk. Mindig jól szórakozom azon, hogy amennyiben van 11 vendégjátékos, akkor biztos, hogy testi adottság alapján választ a hazai közönség főellenséget. Ha van alacsony, ha van égimeszelő, ha van kopasz, festett hajú, esetleg vörös, kövér, vagy púpos, akkor azt biztosan megtalálják és válogatott szidalmak közepette veszi észre a publikum. Ráadásul általában mintha a harag kifejezetten ennek a tulajdonságnak szólna. Ezúttal sem az egyik kifejezetten sok rosszütemű becsúszással jeleskedő hátvéd váltotta ki a népharagot, ami esetleg indokolt is lehetett volna, hanem az a középpályás, aki történetesen kopasz volt. Amint labdába ért, a mellettem álló szurkoló mérhetetlen haragra gerjedt, és azonnali hajnövesztést javasolt, a játék-technika, elsősorban a fejelés javítása érdekében. A 44. percben az első kapuralövésből gól lett, Stark János vette be a hazai kaput. Ebben az időszakban a vendégek leginkább csak a folyamatosan ordító Bukrán révén vétették észre magukat, aki még a nem éppen irodalmi vitaköröket idéző magyar futballviszonylatban is ritka kellemetlen hangforrásnak bizonyult. Pechjére és a mi szerencsékre néhány pályán töltött perc után fájdalmas arccal, sűrű káromkodások kíséretében leballagott és húzódásra hivatkozva cserét kért. A gól után vettem észre, hogy a péterkei csapat mezszámai leginkább egy NBA kosárcsapatra emlékeztettek. A magyarázatot nem tudom. Vagy túl evidens lett volna az első 11 számot kiosztani, vagy a 75, 77, 83 és hasonló számok csak azt jelezték, hogy ekkora keretből válogathat a szerencsés edző. A vendégcsapatban több aprótermetű játékos is játszott, egyiküket motoregér néven találta meg a hazai publikum. A második félidőben sok említésre méltó esemény nem történt. Nagy egyéni siker volt, amikor egy visontai támadást átlátva beüvöltöttem, hogy 'megy a jobb', mire vagy négyen elkezdtek üvölteni, hogy add jobbra! Az élet apró sikereként éltem meg. Ezzel a sovány találattal a szerencsés vendégcsapat bekaszírozta a 3 pontot és megszakította a két éve tartó hazai veretlenségünket!

Fotók: itt.

Szerdahelyi Gábor: - Nem érdemeltünk vereséget, sokat tettünk a számunkra kedvező eredmény eléréséhez. Gratulálok a csapatnak.
Bukrán Csaba: - A pálya talaja miatt igen nehéz volt a mérkőzés.

 

 

Felsőtárkány - Nagyréde 3-0 (1-0)
Felsőtárkány, 200 néző. Játékvezető: Varga László (Rozsnaki P., Domoszlai J.).

Skoda Gál Autó-F.tárkány: Labancz + Kovács Cs. Baranyai Novák T. + Nagy J. Bocsi Béres (Csohány) Bercsényi + Mészáros Mogyoródi Szamosi Játékos-edzők: Bocsi Zoltán, Labancz Róbert.

Szőlőskert-Nagyréde: Juhász E. + Debreceni Barna Hordós Varbai (Huszár) + Fekete T. Tatár R. Hajlinger Kulcsár T. + Kolompár Ludányi N. Edző: Nagy Gábor.

Az első félidő nagyrészt a vendégek játszottak fölényben, néhány perccel a szünet előtt egy kapu előtti kavarodás után mégis a hazaiak jutottak előnyhöz. Fordulás után a tárkányiak átvették az irányítást és a helyzeteik alapján akár nagyobb arányban is győzhettek volna.

Gólszerzők: Mészáros, Csohány, Nagy J.

Jók: Mogyoródi, Nagy J., Szamosi, Bercsényi, ill. Barna, Tatár R., Hajlinger.

Labancz Róbert: - A második félidei játékunk alapján megérdemelt győzelmet arattunk.

Nagy Gábor: - Ellentétes félidők. Továbbra is törékenyek vagyunk.

 

 

Novaj - Heves 0-3 (0-0)
Novaj, 100 néző. Játékvezető: Várallyay Miklós (Tyukodi J., Rozsnaki G.).

Novaj SE: Járdán + Demkó Képes Dancs Bodor + Forgács Berecz (Varga) Mirkóczky Miskolczi (Papp) + János (Kál) Szabó R. Játékos-edzők: Zsíros Zoltán, Barta János.

Hevestherm-Hevesi LSC: Éles + Fehér Ferencz Nász Nagy L. + Ádám (Forgács) Laubert (Ballagó) Besenyei Zs. Bódi (Pusoma) + Oláh Besenyei F. Edző: Balázs Tihamér.

Gólszerzők: Besenyei F. 2, Oláh.

Nagy csata jellemezte a mérkőzést, ahol a mezőnyben még egyedül veretlen és a rutinosabb vendégcsapat tökéletes helyzetkihasználással szerezte meg a győzelmet.

Jók: Szabó R., Képes, ill. Besenyei F., Oláh, Nagy L., Forgács.

Zsíros Zoltán: - Lelkesedés és hit nélkül nem lehet eredményt elérni.

Balázs Tihamér: - Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de győzelmünk ezúttal megérdemelt.

 

 

Kisköre - Füzesabony 1-2 (0-1)
Kisköre, 130 néző. Játékvezető: Mozsár Gergely (Kál, Nagy I.).

Kisköre SE: Szén L. + Patkó Zs. Godár (Simon) Ungvári Kovács T. + Csonka Tamási Patkó T. Andó + Czvitkovics Káli (Tót) Játékos-edző: Szén László.

Fenstherm-Füzesabony: Ficsor + Kovács B. Fazekas Gulyás + Várkonyi Póka + Vojtekovszki (Szakál) + Szabó L. Porkoláb + Torbavecz (Molnár) Mencsik (Nagy P.) Edző: Szabó András.

Az erős szélben lejátszott mérkőzésen egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb vendégcsapat került ki győztesen. Gólszerzők: Tamási, ill. Porkoláb, Mencsik.

Jók: senki nem nyújtott átlagon felülit, ill. Porkoláb (a mezőny legjobbja), Szabó L., Várkonyi, Fazekas, Gulyás.

Szén László: - Saját magunkat vertük meg ezen a mérkőzésen.

Szabó András: - Első félidőben a szél a csapatomat nagyon nyomta, Szén Lacit pedig hagytuk volna inkább a Grand Canyonban.

 

 

Bélapátfalva - Gy.halász 2-0 (1-0)
Bélapátfalva, 150 néző. Játékvezető: Bozó Zoltán (Szigetvári Zs., Fehér Gy.).

Bélapátfalva SKE: Kovács I. + Bajzát Zs. Nagy L. Csuhány Csákvári Á. + Mikó P. Deáki (Bárdos) Bársony Csákvári D. (Topolyai) + Barta P. (Fülep) Mikó A. Edző: Fodor Pál.

Gyöngyöshalász SE: Szerdahelyi + Szabó Gy. Molnár A. Karsai (Bársony) Bordás + Sőregi Sándor (Balogh) Nagy Gy. T. Tóth P. (Ruzsom) + Bakondi Nagy Gy. G. Edző: Szabó Gyula.

Mindkét csapat több helyzetet dolgozott ki, a befejezéseknél azonban a hazaiak koncentráltak jobban, így otthon tartották a három pontot.

Gólszerzők: Mikó A., Fülep.

Jók: Kovács I., Mikó A., Bajzát Zs., Csuhány, Csákvári Á., ill. senki nem nyújtott átlagon felülit.

Fodor Pál: - Helyzeteinkből kettőt értékesíteni tudtunk, így megérdemelten nyertünk.

Szabó Gyula: - Vereségre ítéltük saját magunkat, mivel sok helyzetet elhibáztunk.

 

 

Verpelét - Besenyőtelek 4-0 (1-0)
Verpelét, 150 néző. Játékvezető: Czeglédi Attila (Ducsai J., Lovas N.).

Verpelét SE: Tiszolczki + Hágen Varga Péter Kiss G. (Puporka) + Fükő P. (Malik G.) Malik B. Szabó M. Lipták + Bakos K. Fükő T. (Kövesdi) Játékos-edző: Vinczepap Ferenc.

Besenyőtelek SC: Vincze + Molnár Á. Szikszai Kovács R. Sasvári + Mester Pálfalvi (Jónás) Jékli Molnár I. + Pusoma (Tóth) Thomesz Játékos-edző: Sasvári Tamás.

Közepes színvonalú mérkőzésen a több lehetőséget értékesítő, kapu előtt határozottabb hazaiak biztos győzelmet arattak.

Gólszerzők: Lipták 2, Bakos K., Szabó M.

Jók: Tiszolczki, Péter, Varga, Lipták, ill. Thomesz, Kovács.

Vinczepap Ferenc: - Ha a játékkal nem is, de az eredménnyel elégedett vagyok.

Sasvári Tamás: - A mai mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy csatárok nélkül még pontot sem lehet szerezni.

 

 

Atkár - FC Hatvan 1-6 (1-3)
Atkár, 200 néző. Játékvezető: Lucián János (Urbán E., Pápis L.).

Atkári SE: Tűzkő + Miksi Bartók Grízner László P. + Márkus Marosvári (Czikó) Csúzdi (Tánczos) Erdélyi Z. + Vajda Bella (Erdélyi G.) Edző: Török János.

FC Hatvan: Ajpek + Tóth P. Králik Győri Z. (Litkei) Nagy Sz. + Kollár (Szundi) Fehér Buzma Györki + Simon (Abelovszki) Tari Játékos-edző: Győri Zoltán.

A rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó hazai együttessel szemben a vendégcsapat szép gólokat szerezve, könnyedén gyűjtötte be a három pontot.

Gólszerzők: Vajda, ill. Györki 2, Kollár, Nagy Sz., Simon, Tari.

Jók: senki nem nyújtott átlagon felüli teljesítményt, ill. az egész vendégcsapat dicséretet érdemel.

Török János: - Csendes szemlélői voltunk a hatvani gólfesztiválnak. Győri Zoltán: - Magas színvonalú játékvezetés mellett megérdemelt győzelmet arattunk.

 

 

Egerszalók - Maklár 3-2 (2-1)
Egerszalók, 250 néző. Játékvezető: Harnos Csaba (Dudás S., Bodó I.).

Egerszalók SE: Prokaj + Horváth L. Kelemen Kovács Domoszlai (Hangácsi) + Smuczer Pallagi (Takács) Farkas R. Dobos + Czikó Farkas O. (Árvai) Edző: Székely Károly.

Maklár SE: Loj (Balogh) + Dávid Kövér Dongó + Kasza Sz. Csóka (Magyar) Neznovics Vedovato Kémeri + Veres Tóth (Klaisz) Edző: Kaló Mihály.

Gólokban gazdag, küzdelmes mérkőzésen, ha nagy nehézségek árán is, de megszerezte a hazai csapat a fontos három pontot.

Gólszerzők: Kelemen 2, Czikó, ill. Kémeri 2. Jók: Kelemen, Czikó, ill. Vedovato, Kémeri, Kövér.

Székely Károly: - Nagyon küzdelmes mérkőzésen a második félidő alapján úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk.

Kaló Mihály: - Jól játszottunk, ez remény, kikaptunk, ez szomorú.

 

 

A bajnokság állása:
1. Felsőtárkány 9 8 - 1 28-6 24 2. Heves 9 6 3 - 22-8 21 3. Pétervására 9 6 2 1 18-10 20 4. Füzesabony 9 5 3 1 12-7 18 5. Bélapátfalva 9 5 - 4 15-15 15 6. Verpelét 9 4 3 2 16-12 15 7. Kisköre 8 3 3 2 8-9 12 8. Nagyréde 9 3 2 4 18-14 11 9. Visonta 9 3 2 4 11-14 11 10. Gyöngyöshalász 9 2 4 3 15-15 10 11. FC Hatvan 8 2 3 3 12-12 9 12. Novaj 9 2 - 7 7-27 6 13. Besenyőtelek 9 1 2 6 10-18 5 14. Egerszalók 8 1 2 5 10-20 5 15. Atkár 8 1 2 5 5-15 5 16. Maklár 7 1 1 5 11-16 4