Amennyiben az égiek is úgy akarják és nem lesz vihar, szombat délután befejeződnek a 2007–2008-as megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. A végleges elsőség kérdésére is megkapjuk a választ.

Nyárias időt ígérnek a meteorológusok, és mivel pénteken, a játéktéren is fodrászok dolgoztak, frissen nyírott füvön futballozhatnak a csapatok Pétervásárán. A listavezető háza táján ünnepre készülnek, a bajnoki címet azonban - nagy valószínűséggel - csak győzelemmel szerezhetik meg biztosan a hazaiak.

- Elszántak a fiúk - mondja azt elsőként Kovács Ferenc szakosztályvezető, ami kétségtelenül egyik legfontosabb feltétele a sikernek. – Minden adott, hogy megnyerjük a bajnokság utolsó mérkőzését, és azzal a bajnoki címet, mindenki tisztában van a tét nagyságával. Tiszteljük ellenfelünket, mint bárkit, de itthon nekünk nyerni kell, ha már ilyen lehetőséget eddig kiharcoltunk magunknak.

Tisztelet dolgában nem maradnak el vendéglátóik mögött a füzesabonyiak sem.

- Érdekes helyzetbe kerültünk a sorsolás szeszélye folytán, ami még viccelődésre is okot ad, de mi igyekszünk komolyan venni a feladatunkat - nyomatékosítja szándékukat Szabó András, az abonyiak edzője. - Becsületesen készülünk, és a megadás jeleként a kezünket sem emeljük fel az elsőszámú bajnokjelölt otthonában. Nyilván jobb csapat és esélyesebb a Péterke, különösen úgy, hogy nem számíthatok a legutóbb négy gólt szerző Nagy Péterre. A tisztes vereség is helytállás a mi részünkről.

A papírforma alapján még idegenben is könnyebb dolga lehet a Felsőtárkánynak, mint listavezető riválisának. Nagy valószínűséggel nyernek is majd Novajon Novák Tamásék, ám az aranyérem csak akkor hullhat a nyakukba, ha nem győz a Pétervására. A dolgok olykor ennyire egyszerűek és legalább ennyire bonyolultak. A bronzérem már meccs előtt is kiosztható Hevesen, függetlenül az eredménytől. Veszély a vendég Kiskörét fenyegeti helyezés tekintetében, mert vereség vagy döntetlen esetén hátrább csúszhat a tabellán az idegenben többnyire jól szereplő gárda. A Tisza-partiak ezért feltehetően a Hatvanból érkező hírekre lesznek majd kíváncsiak a találkozó végeztével. Amennyiben Győri Zoltán hatvani játékos-edző csapata kiharcolja a győzelmet az Egerszalókkal szemben, az ötödik helyen zárhat. A Nagyrédének Gyöngyöshalászon kellene felejtetni az utóbbi hetek botlásait. Az Atkár kezébe vette sorsát. Török János edző legénysége Verpeléten szeretne nyerni, mert akkor esetleg elkerülhetik a kiesést. Küzdelmes lehet a Visonta - Bélapátfalva mérkőzés, bár nincs különösebb tétje, mint egy előkelő pozíció a középmezőnyben. Besenyőtelek fölött régen kitisztult az ég, Maklár sorsa is korábban megpecsételődött már.

 

 

A Péterke a bajnok, a Tárkányé az ezüst



Hiába nyert a Felsőtárkány Novajon, a Pétervására a Füzesabony ellen aratott fölényes győzelmével bebiztosította bajnoki címét a labdarúgó megyei I. osztályú bajnokság 30., egyben utolsó fordulójában.

 

 

Visonta - Bélapátfalva 2 - 1 (1-1)
Visonta, 200 néző. Játékvezető: Szarvas László (Tóth Z., Viktor F.).

Visonta: Farkas Z. - Tóth Sz., Nagyfalusi, Mikitovics, Agócs (Pampuk, Juhász K.) - Pásztor, Buzai, Bartha P., Ravasz (Szerdahelyi) - Nagy L., Tóth Z. Játékos-edző: Szerdahelyi Gábor.

Hiányzók: Szatmári (műtét után lábadozik - régen láttuk!), Szűcs P. (az előző fordulóban bokaszalag-szakadást szenvedett - pénteken műtötték 60-ban), Baranyi (húzódás), Makói (megüzente, hogy sérült...), Krigovszki (jövő héten kés alá fekszik - sérv), Bezzegh A. (Szaxival Izraelben tartózkodott...)

Csere: Horváth P.

Bélapátfalva SKE: Kovács I. - Bajzát Zs., Csuhány, Nagy L. (Szamosi), Ágó R. (Topolyai) - Csákvári D., Szajlai (Ács), Bársony, Bárdos - Barta P., Mikó A. Edző: Fodor Pál.

A visontai csapat fennállása első megyei I. osztályú szezonjában bizonyította, hogy helye van szűkebb hazánk legjobb csapatai között. A helyzetek alapján megérdemelt a hazai győzelem.

Gólszerzők: Tóth Z., Buzai (11-esből), ill. Csákvári

Kiállítva: Pásztor a 66., ill. Csuhány a 73. percben.

Jók: Mikitovics, Bartha P., Buzai, Nagy L., Tóth Z., Juhász K., ill. Csákvári D., Barta P., Bajzát Zs.

Szerdahelyi Gábor: - Gratulálok a csapat egész éves teljesítményéhez. Köszönjük a támogatók segítségét és a szurkolók lelkes buzdítását.

Fodor Pál: - Nem hazudtoltuk meg önmagunkat: helyzetek tömkelegét hagytuk ki, ezért vesztesen hagytuk el a pályát. Ilyen gyenge játékvezetéssel az idényben még nem találkoztam.

Fotók: itt.

THE END!?
 

 

 

 


Pétervására - Füzesabony 7-0 (4-0)

Pétervására, 200 néző. Játékvezető: Tyukodi József (Farkas Á., Fehér Gy.).

Pétervására SE: Lázár (Zubó) + Nánási (Boros) Érsek (Pintér) Balázs Molnár Gy. (Danó) + Bajzát A. Tóth P. Tábori Stark + Kisbali Baranyi Játékos-edző: Bukrán Csaba.

Fenstherm-Füzesabony: Járdán + Kalóczkai Vámosi (Grósz) Molnár Z. + Póka Várkonyi Kovács B. (Bögös) + Szabó L. Mencsik + Veres (Sallai) Gyurcsik Edző: Szabó András.

Úgy nyert könnyedén az esélyesebb hazai gárda és lett azzal bajnok, hogy a vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, de még becsületgólnak sem örülhettek.

Gólszerzők: Kisbali 5, Tóth P., Bajzát A.

Jók: az egész hazai csapat, ill. Póka, Szabó L., Kalóczkai.

Kovács Ferenc szakosztályvezető: - Gratulálok a csapatnak és köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy két év elteltével újra bajnoki címet ünnepelhet Pétervására.

Szabó András: - Hiába dolgoztunk ki helyzeteket, a hazaiak rúgták a gólokat. Bajnokságukhoz csak gratulálni tudok!

 

 

 

Novaj - Felsőtárkány 2-7 (1-4)
Novaj, 100 néző. Játékvezető: Dósa Árpád (Papp I., Szász I.).

Novaj SE: Illi + Demkó Képes Nagygyörgy Barta J. + Pál L. Baji P. (Mirkóczky) János Miskolczi + Dancs (Csohány T.) Szabó R. (Szabó Z.) Játékos-edző: Szabó Richárd.

Skoda Gál Autó-F.tárkány: Labancz (Vidra) + Kovács Cs. Baranyi Hompoth Novák T. + Csohány G. Bocsi Béres (Bercsényi) Bódi K. (Nagy P.) + Szamosi Mészáros Játékos-edző: Labancz Róbert.

A novajiak 0-0-ás állásnál büntetőt hibáztak, amit a felsőtárkányiak gólokkal büntettek. A vendégek minden tekintetben ellenfelük fölé nőttek, s ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

Gólszerzők: Mirkóczky, Miskolczi, ill. Szamosi 4, Mészáros 2 (egyet 11-esből), Béres.

Jók: Barta J., Miskolczi, ill. Szamosi, Bocsi, Mészáros, Béres.

Szabó Richárd: - Elnézést kérek a csapat nevében az összes novaji szurkolótól és támogatótól a tavaszi szereplésért.

Labancz Róbert: - Megfelelő színvonalon és elég gólra törően játszottunk, ezért egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

 

 

 

Heves - Kisköre 5-1 (3-0)
Heves, 300 néző. Játékvezető: Kálé Elemér (Markócz K., Bodac T.).

Hevestherm-Hevesi LSC: Éles (Korsós) + Stáber (Penti) Jakab (Ballagó) Nász + Nagy Lajos Laubert G. Laubert R. Somodi Besenyei Zs. + Besenyei F. Nagy László (Domán) Edző: Balázs Tihamér.

Kisköre SE: Szén + Budai Godár Kovács J. Ungvári + Ádám Cseh Csala Andó + Káli Tót Játékos-edző: Szén László.

A hazaiak végig ötletesen, gyorsan játsztva, megérdemelten nyertek a gyenge napot kifogó kisköreiek ellen.

Gólszerzők: Besenyei F. 3 (egyet 11-esből), Besenyei Zs., Laubert R., ill. Csala.

Jók: Besenyei F., Besenyei Zs., Somodi, Laubert G., Laubert R., ill. senki.

Balázs Tihamér: - Köszönjük a városvezetésnek, a polgármesternek, a Hevestherm vezetőjének, a támogatóknak, a szurkolóknak a segítséget.

Szén László: - Gratulálok a Hevesnek a 3. helyezésért. Sajnos, ma több játékos nem vette komolyan ezt a mérkőzést, ezért nem is lehetett más eredmény.

 

 

 

Gyöngyöshalász - Nagyréde 2-5 (0-4)
Gyöngyöshalász, 170 néző. Játékvezető: Bozó Zoltán (Szabó S., Gyetvai B.).

Gyöngyöshalász SE: Bódi J. + Szabó Gy. Nagy Gy. T. Molnár A. (Csomor, Ruzsom) Karsai + Sőregi Nagy Gy. G. Nagy I. G. Bakondi + Incze Szántai Edző: Szabó Gyula.

Szőlőskert-Nagyréde: Drotár + Debreceni Varbai Barna Puly D. + Kulcsár (André) Hajlinger Kolompár Horváth V. + Huszár D. Csomós Edző: Nagy Gábor.

Az első félidőben a hazai védelem csődöt mondott, így a rédeiek tetszés szerint érték el góljaikat. A 10 főre csökkent halásziak a szünet után feljavultak, de a vendégek győzelme nem forgott veszélyben.

Gólszerzők: Bakondi, Nagy I. G., ill. Kolompár 2, Debreceni, Csomós, Horváth V.

Kiállítva: Nagy Gy. G. (2. sárga lap után) az 53. percben.

Jók: senki, ill. Kolompár, Horváth V., Huszár D., Csomós.

Szabó Gyula: - Az utolsó mérkőzésre játékban és létszámban is elfogytunk.

Nagy Gábor: - Megérdemelt sikert arattunk. Az önbecsülésünk szempontjából fontos volt ez a mérkőzés.

 

 

 

FC Hatvan - Egerszalók 3-1 (1-0)
Hatvan, 100 néző. Játékvezető: Török Dávid (Ducsai J., Harnos Cs.).

FC Hatvan: Nagy I. (Lados) + Nagy T. (Demcsák) Buzma (Szundi) Králik Kollár + Győri (Nikl) Fehér K. Szilágyi Tari Sz. + Hadler Nagy Sz. Játékos-edző: Győri Zoltán.

Egerszalók SE: Huszár Zs. (Farkas O.) + Takács Domoszlai Hangácsi Karnizs + Horváth T. Smuczer Farkas R. Bata J. + Dobos Székely K. Edző: Székely Károly.

A nagy hőség rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A jól kontrázó hazai csapat összességében magabiztos győzelmet aratott.

Gólszerzők: Tari Sz. 2, Nikl, ill. Farkas R. (11-esből).

Jók: Tari Sz., Kollár, Nagy I., Győri, ill. Farkas R. (a mezőny legjobbja), Székely K., Karnizs.

Győri Zoltán: - Köszönöm mindenkinek az egész éves odaadó munkáját.

Székely Károly: - Strandfoci jellegű mérkőzésen teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

 

 

 

Verpelét - Atkár 0-1 (0-0)
Verpelét, 150 néző. Játékvezető: Lendvai Gábor (Kovács B., Varga G.).

Verpelét SE: Tiszolczki + Mátyás Varga Péter Somogyvári + Kiss G. (Kövesdi) Malik G. (Hágen) Malik B. Puporka (Kohajda) + Fükő T. Szecskó Játékos-edző: Vinczepap Ferenc.

Atkár SE: Tűzkő + Gódor Erdélyi B. Bordás Bella (Benus) + Jakus Kovics László Márkus (Grízner) + Vajda Haller (Erdélyi A.) Edző: Török János.

A rendkívül gyenge napot kifogó hazaiak egy félidőn keresztül emberelőnyben játszva sem tudtak gólt szerezni, míg a lelkes vendégcsapat 10 játékossal, s a 90. percben szerzett góllal begyűjtötte a három pontot.

Gólszerző: László (11-esből).

Kiállítva: Gódor (lerántásért) a 46. percben.

Jók: Tiszolczki, ill. az egész vendégcsapat.

Vinczepap Ferenc: - Szégyen!

Török János: - Gratulálok a gárda egész éves munkájához. Köszönöm a csapatot körülvevő társadalmi aktívák és szponzorok munkáját, nélkülük ez az eredmény nem született volna meg.

 

 

 

Besenyőtelek - Maklár 6-2 (2-0)
Besenyőtelek, 150 néző. Játékvezető: Czeglédi Attila (Varga L., Morvai A.).

Besenyőtelek SC: Tóth B. (Molnár A.) + Pálfalvi Vass Forgács Herpai + Sasvári (Thomesz) Ferencz (Nagy E.) Mester Rézműves + Váradi Oláh Játékos-edző: Nagy Endre.

Maklár SE: Balog A. + Bóta Cs. Magyar Szakál Pusztai + Kasza Sz. Zsidó Klaisz Matykó + Grassi (Kövér) Nagy G. Edző: Szabó László.

Szezonvégi mérkőzésen a hazai együttes Pálfalvi András István vezérletével magabiztos győzelmet aratott a lelkes vendéggárda ellen.

Gólszerzők: Pálfalvi 3, Mester, Oláh, Váradi, ill. Nagy G. 2.

Jók: Pálfalvi (a mezőny legjobbja), Oláh, Vass, Herpai, ill. Nagy G.

Nagy Endre: - Gratulálok, és köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy egy gyönyörű tavaszt produkáljunk, és biztosan megőriztük megyei I. osztályú tagságunkat.

Szabó László: - Tavasszal Besenyőtelken mindenki sokat tett a bennmaradásért, amihez gratulálok. Sajnos ez Maklárról nem mondható el.

 

 

A végeredmény:


1. Pétervására 30 25 3 2 95-20 78
2. Felsőtárkány 30 25 2 3 95-28 77
3. Heves 30 20 5 5 76-37 65
4. Nagyréde 30 17 5 8 67-33 56
5. FC Hatvan 30 14 4 12 60-37 46
6. Kisköre 30 11 11 8 30-39 44
7. Bélapátfalva 30 12 3 15 43-51 39
8. Füzesabony 30 11 5 14 35-45 38
9. Visonta 30 10 8 12 49-62 38
10. Verpelét 30 10 8 12 40-53 38
11. Besenyőtelek 30 10 4 16 43-59 34
12. Gy.halász 30 9 5 16 48-61 32
13. Egerszalók 30 8 6 16 44-65 30
14. Atkár 30 6 7 17 28-66 25
15. Novaj 30 6 7 17 34-84 25
16. Maklár 30 4 1 25 38-85 13