Nem kétséges, új csapatot kell építenie Győri Zoltánnak, az FC Hatvan játékos-edzőjének. A tehetséges, de még félénk fiatalok a támogatók jóvoltából új (kék-fehér) mezt is avattak a megyei I. osztály 2. fordulójában.
Ám lelkesedésük ellenére még messze állnak mesterüktől, aki egy lesgyanús helyzetből kitűnő érzékkel emelt a hálóba a Pétervására ellen. Fél órán át nem is láthattak mást a nézők, mint kihagyott péterkei gólhelyzeteket. A támadók segítségére sietve, a védő Nánási József bravúros cselsorozat nyomán jutott el dicséretesen az üres kapuig, hogy - a kapott gól után alig két perc elteltével - egyenlítsen. A 83. percig állt döntetlenre a meccs, amikor Bajzát Attila gurította kapuba a Kisbali Gábortól kapott labdát. Így nyert megérdemelten a vendég. A forduló további meccsein leginkább meggyőzően a Felsőtárkány futballozott a Visontával szemben, a találkozón az idősebbek jóvoltából estek a gólok. A tárkányiak holnap pótolják verpeléti meccsüket, ha nyernek, a tabella élére ugranak. Eddig ugyanis mások már mind hullajtottak pontot. A többre tartott Hevesnek csak döntetlenre telt Füzesabonyban. Kiskörén a hazaiak futottak az eredmény után - a pontmentés végül sikerült. A Maklárt a Novaj ébresztette egy találattal, minek utána Kémeri Levente "négyesével" hatig vitte Kaló Mihály edző együttese. Atkáron a szív diadalmaskodott, Benus Feri megsérült; Nagyrédén a nagyobb tudás kamatozott. Egerszalókon senki nem aratott babért, a Gyöngyöshalász veretlen maradt, de még nyeretlen is.

Heves megyében elsőként szombaton Nagyrédén készítettek digitális mérkőzés jegyzőkönyvet. A rendszer lényege, hogy on-line formában az adott mérkőzéssel kapcsolatos legfontosabb adatok egyből a számítógépbe kerülnek, kiszűrve ezzel a későbbi adatrögzítési hibalehetőséget és kiszolgálva a mérkőzések eredményei után kutakodókat. Az itt rögzített események, összeállítások bárki által azonnal megtekinthetőek az adatbank.mlsz.hu honlapon, illetve az MLSZ informatikai rendszerében az arra jogosultaknak.

A kezdeményezés szép és mindenképp előremutató. Jelenleg a legmagasabb osztályban, illetve az NB II-ben is működik a rendszer. Cél, hogy a legalacsonyabb osztályokban is alkalmazzák a digitális jegyzőkönyvet. Természetesen sok helyen kézlegyintéssel reagálnak az újdonságra, mondván labdarúgásunk soha nem jut el arra a szintre, hogy a legkisebb falvakban számítógép és Internet legyen a labdarúgó pályákon. Sőt, számos együttes esetében az alapvető feltételek sem adottak, például nincs öltözőépület. Sajnos a hagyományos kézzel írott módszer alkalmazása mellett is sokszor később kezdődnek el a bajnoki mérkőzések, mivel a jegyzőkönyv nem készül el időben. Az sem idegen példa, hogy maguk a csapatok is pár perccel a találkozók előtt érkeznek meg a helyszínre.

A Putnok elleni 0-6-os kupafiaskó után mértéktartó várakozás előzte meg a felsőtárkányi csapat bajnoki bemutatkozását. A megyei I. osztályú bajnokság 2. fordulójában a jó erőkből álló Visonta ellen 4-0-ra nyertek a hazaiak. Az Egri FC től igazolt focisták indították a gólgyártást, előbb Szamosi Szabolcs talált be ballal, majd a fordulás után Béres Mihály lövése akadt meg a jobb sarokban. A hajrában a sokat dolgozó Nagy József duplájával alakult ki a végeredmény. A sportszerű összecsapáson tetszetős támadófocit mutattak a hazaiak, Szamosi korai sérülése után az NB I-et is megjárt Mogyoródi lépett előrébb és szolgálta ki társait jó labdákkal. A támadóit nélkülöző Visonta lelkesen küzdött, de nagyon kevés veszélyt jelentettek Labancz Róbert kapujára.

 

Skoda Gál Autó-Felsőtárkány - Visonta 4 - 0 ( 1 - 0 )
Felsőtárkány, 200 néző. V.: Tolnai János (Fekete, Molnár T.)

Felsőtárkány: Labancz - Kovács Cs., Baranyai, Szarvas K., Novák T. (Mátyás) - Nagy J., Mogyoródi, Béres, Bercsényi - Mészáros (Karnizs), Szamosi (Csohány). Edzők: Bocsi Zoltán, Labancz Róbert.

Visonta: Horváth P. - Nagyfalusi (Molnár), Szatmári, Baranyi, Agócs - Tóth Sz. (Kovics), Bartha P., Krigovszki (Mikola), Makói - Buzai, Tóth A.

Hiányzók: Tóth Z. és Bezzegh A. (Bezzegh Zoli lagzijában voltak), Szűcs P. (orrcsonttörés), Nagy L. (térdsérülés)

Csere: Molnár T. (k), Márkus B., Szerdahelyi

A gólok története:
20. perc: Mogyoródi remek ütemben ugratta ki Szamosit, aki 14 méterről ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot, 1-0.
67. perc: Csohány átadásával Béres lépett ki a védők közül és egy szép csel után jobbal a rövid sarokba lőtt, 2-0.
78. perc: Mogyoródi passzolt Nagy Józsefhez, aki a jobbról nagy erővel a bal sarokba küldte a labdát, 3-0.
86. perc: Béres szögletét Nagy József 5 méterről kapásból a hálóba bombázta, 4-0.

A vendégek 4 gólos bajnoki győzelemmel a tarsolyukban érkeztek Felsőtárkányba, de itt már nem volt esélyük a pontszerzésre. A szervezetten és szemre is tetszetősen játszó hazai csapat lendületes játékkal, szép gólokat szerezve biztosan tartotta otthon a három pontot a kapura kevés veszélyt jelentő újonc ellen.

Bocsi Zoltán: - Alakuló csapatom meggyőzően játszott és megérdemelte a három pontot. A régi gyöngyösi focistákból álló ellenféllel szemben a mi akaratunk érvényesült. Örülök, hogy a játékosaink megvalósították amit Labancz Róbert kollégámmal elképzeltünk. Az egész csapattal elégedett vagyok. Sajnálom, hogy Szamosi megsérült. A cseréje után az átalakult hadrendben is uraltuk a játékot. A mai labdarúgásban nézőcsalogató, ha egy gárda támadószellemben lép pályára. Szép akciókat vezettünk és szép góloknak örülhettünk. Húzós két hét előtt állunk szerda, szombat, négy meccs (Verpelét, Bélapátfalva, a kupában Detk, Atkár).

Szerdahelyi Gábor: - A jól játszó hazaiak a 2. félidőben kihasználták a gyengeségeinket. Az első félidőben még volt sanszunk, de a második bekapott gól után ki kellett támadnunk. Sajnálom, hogy így alakult, úgy jöttek át rajtunk, ahogy akartak. Ennyivel jobb a Felsőtárkány. Kialakulóban vagyunk, még erősödnünk kell. Remélem az első 10-ben ott tudunk lenni. Sajnálom, hogy Tóth Zoltán (Totó) nem tudott eljönni a meccsre, mivel a felesége nem engedte el Bezzegh Zoli esküvőjéről. Köszönjük, Melinda... Gratulálok a hazai csapatnak.

Fotók: itt. - Távollétemben az Agriasport munkatársát bíztam meg a feladattal...:)

 

 

FC Hatvan - Pétervására 1-2 (1-1)
Hatvan, 200 néző. Játékvezető: Janicz Gergő (Simon J., Suscsák J.)

FC Hatvan: Ajpek + Litkei Králik Buzma Szundi (Kovács Zs.) + Tari Sz. Abelovszki Balog (Nagy Sz.) + Fehér Győri + Pető (Molnár) Játékos-edző: Győri Zoltán.

Pétervására: Lázár + Nánási Érsek Balázs A. Pintér + Tar (Földi) Bajzát A. Tóth P. (Danó R.) Stark + Kisbali Baranyi Játékos-edző: Bukrán Csaba.

Az 55 éves korában elhunyt egykori hatvani labdarúgó, Nyéki Ferenc emlékére gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, majd végig közepes színvonalon folytatódott. A gólhelyzetek sorát elpuskázó péterkeiek a 83. percben szerezték a győztes találatot.

Gólszerzők: Győri, ill., Nánási, Bajzát A.

Jók: Győri, Buzma, Fehér, Králik, ill. Nánási, Érsek, Balázs A., Stark.

Győri Zoltán: - Mindent megtettünk, fiatal csapatunk azonban most ennyire volt képes.

Bukrán Csaba: - Győzelmünk megérdemelt, de több gólt kellett volna rúgni.

 

 

Füzesabony - Heves 1-1 (0-1)
Füzesabony, 200 néző. Játákvezető: Kálmán Imre (Bárczi J., Molnár G.).

Füzesabonyi SC: Ficsor + Gulyás Bögös (Nagy P.) Fazekas + Póka (Kaló) Várkonyi + Vojtekovszki Szabó L. (Kovács B.) Porkoláb Vámosi + Mencsik Edző: Szabó András.

Hevesi LSC: Éles + Fehér Gábor Forgács Nász Ferencz (Burai) + Lajer (Valovics) Besenyei Zs. Nagy L. Bódi (Ballagó) + Oláh Laubert R. Edző: Balázs Tihamér.

Jó iramú mérkőzésen, korrekt játékvezetés mellett a döntetlen igazságosnak mondható, de az utolsó negyedóra alapján a hazai csapat akár nyerhetett is volna.

Gólszerzők: Várkonyi, ill. Oláh.

Kiállítva: Gulyás, ill. Fehér G., Nagy L. (mind a második sárga lap után).

Jók: Ficsor, Várkonyi, Fazekas, Vojtekovszki, ill. Nász, Laubert R.

Szabó András: - Most mind a két fél csalódott, a Heves azért, mert jól kontrázott, a Füzesabony pedig a második félidőben jól játszott.

Balázs Tihamér: - Igaz, hogy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, de két kulcsjátékosunk nagyon hiányzott elöl. Velük sokkal könnyebb lett volna.

 

 

Nagyréde - Besenyőtelek 3-0 (1-0)
Nagyréde, 200 néző. Játékvezető: Urbán Eszter (Tyukodi J., Rozsnaki G.).

Szőlőskert-Nagyréde: Juhász E. + Debreceni (Kiss) Varbai Hordós Barna + Kolompár Tatár Vas Borosi Cs. (Bakos) Huszár (Blaskó) + Ludányi N. Csomós Játékos-edző: Nagy Gábor.

Besenyőtelek: Vincze + Molnár Á. Vass Stáber Szikszai (Tóth L.) + Thomef Kovács Pálfalvi (Puzsoma) Mester + Rézműves Cs. Jónás Szakmai vezető: Sasvári Tamás.

Akár több góllal is nyerhetett volna a minden csapatrészében jobb teljesítményt nyújtó hazai együttes a kapura veszélytelen vendégekkel szemben.

Gólszerzők: Tatár, Ludányi N., Csomós.

Jók: Debreceni, Kolompár, Tatár, Barna, ill. Vincze, Mester, Vass. Ifik: 3-0.

Nagy Gábor: - Ebben a mérkőzésben benne maradt egy nagyobb arányú győzelem, de leszünk még jobbak is.

Sasvári Tamás: - Fiatal és tapasztalatlan gárdánknak sokat kell még fejlődnie, hogy egy ilyen jó csapat ellen legyen esélye.

Fotók: itt.



Kisköre - Verpelét 1-1 (0-0)
Kisköre, 130 néző. Játékvezető: Varga László (Rozsnaki P., Kónya I.)

Kisköre: Szén L. + Budai Godár Ungvári Patkó + Csonka (Tímár) Andó Tamási Kovács + Tót (Rézműves) Káli Játékos-edző: Szén László.

Verpelét: Tiszolczki + Hágen Varga P. Péter (Derda) + Kiss G. Bognár (Malik G.) Malik B. Szabó M. Fükő P. (Lipták) + Fükő T. Bakos K. Játékos-edző: Vinczepap Ferenc.

Két közel azonos képességű csapat küzdelméből a sok helyzetet kihagyó hazai együttes a végén jól eltalált bombagóllal mentett pontot.

Gólszerzők: Budai, ill. Bakos K. Jók: Godár, Budai, Tamási, Ungvári, ill. Tiszolczki.

Kiállítva: Malik B. (a második sárga lap után) 80. percben.

Szén László: - A helyzetek alapján nyerni kellett volna. Egygólos hátrányban futottunk az eredmény után.

Vinczepap Ferenc: - A szerencsének, a kapusunknak és a gólunknak köszönhetően lett az eredmény döntetlen.

 

Maklár - Novaj 6-2 (2-1)
Maklár, 250 néző. Játékvezető: Petus Pál (Fábián B., Borza T.).

Maklár: Loj (Balogh) + Dávid Kövér Dongó Neznovics (Veres R.) + Magyar (Tóth) Kasza Sz. Nagy G. Csóka (Klaisz) + Kémeri Veres V. Edző: Kaló Mihály.

Novaj: Járdán + Bodor (Barta J.) Demkó Képes Dancs + Baji P. Forgács Mirkóczky (Miskolczi) János + Váradi (Csík) Szabó R. Edző: Szabó László

Gyors vendégvezetést követően hamar észbe kaptak a hazaiak, és a kiegyenlített félidőt már vezetéssel zárták. A második játékrészben egyre nőtt a hazai fölény, ami gólokban is megmutatkozott.

Gólszerzők: Kémeri 4, Veres V., Tóth A. ill. Forgács, Baji P.

Kiállítva: Demkó (a játékvezető megsértéséért).

Jók: Kémeri (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. senki.

Kaló Mihály: - Nagyon akartunk, szép gólokat rúgtunk. Örülök, hogy jó mérkőzést láthatott a maklári közönség.

Szabó László: - Gratulálok a Maklár győzelméhez, de ebben a vereségben nem csak mi voltunk benne.

 

Atkár - Bélapátfalva 2-1 (1-0)
Atkár, 250 néző. Játékvezető: Bán János (Felföldi I., Jancsó J.).

Atkár: Tűzkő + Miksi Erdélyi B. (Tánczos) Bella (Erdélyi Z.) Grízner + Jakus Benus (Erdélyi G.) Czikó László P. + Marosvári Erdélyi R. Edző: Török János.

Bélapátfalva: Kovács I. + Sas Topolyai (Deáki) Nagy L. + Mikó P. Szajlai Csákvári Á. Bársony D. Sütő (Fülep) + Barta P. Bajzát Zs. Edző: Fodor Pál.

A két újonc gárda küzdelmes mérkőzésén a több helyzetet kialakító hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a nagyon értékes három pontot.

Gólszerzők: Erdélyi R., László P. (11-esből), ill. Szajlai (11-esből).

Jók: Tűzkő, Erdélyi R., Marosvári, ill. Sas, Szajlai, Bajzát Zs., Csákvári Á.

Török János: - Az atkári szív ismét bebizonyította, hogy a nehézségek ellenére is becsülettel tud küzdeni és győzni.

Fodor Pál: - A szép játék kevés a győzelemhez.

 

Egerszalók - Gyöngyöshalász 1-1 (1-0)
Egerszalók, 300 néző. Játékvezető: Dudás Sándor (Harnos Cs., Zsákai Zs.).

Egerszalók: Nagy P. + Takács Kelemen Hangácsi (Dobos) + Ficzere (Domoszlai) Horváth T. Farkas R. Székely Pallagi + Smuczer Czikó (Farkas L.) Edző: Székely Károly.

Gyöngyöshalász: Szerdahelyi (Bódi) + Szabó Gy. Nagy Gy. T. Vernyik Karsai Sőregi Sándor (Ruzsom) Nagy G. Tóth P. (Bordás) + Bakondi (Bársony) Nagy Gy. G. Edző: Szabó Gyula.

Kemény, helyenként jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a döntetlen igazságosnak mondható.

Gólszerzők: Farkas R., ill. Nagy Gy. G.

Jók: Nagy P., Kelemen, Farkas R., Székely, ill. Karsai, Nagy Gy. G., Bódi.

Székely Károly: - Az első félidőben mi játszottunk jobban, a második félidőben az ellenfél. Így igazságos a döntetlen.

Szabó Gyula: - Amíg a helyzeteinket nem tudjuk nagyobb számban értékesíteni, addig ilyen mérkőzéseken nem tudunk nyerni.