
2008-ban a gyöngyösi Nosztalgia csapata nyerte a IV. Rozovits János Emléktornát Nagyrédén
A 2007. november végétől február közepéig húzódó 11 fordulós teremlabdarúgó tornán a nagy esélyes Mátra Nissan csapatát egy ponttal sikerült megelőznie a Nosztalgiának. Ezt Papp Norbert csapatvezető nehezen emésztette meg, de már megbarátkozott a gondolattal, hogy nem a jólfésült játékosai fognak vigyorogni az Ingyenpiac következő számának címlapján...:) Az utolsó fordulót egyébként február 10-én, vasárnap rendezték, amikor is a méltán népszerű Timon Miki fiai 9-6 arányban legyőzték a megerősített FC Bankgroup együttesét és 2007-hez hasonlóan idén is a csapatuk nevét kellett felvésni a serlegre. A Lukács György testnevelő-edző szervezte eseményen a nagyrédeiek a Kuckó nevű gárda révén képviseltették magukat a dobogón. A sorozatban összesen 12 együttes mérte össze tudását a környékből, heti két alkalommal (hétfőn és pénteken). A díjkiosztó ünnepségen megjelent a megyeszerte ismert elhunyt sportvezető özvegye, Rozovits Jánosné, illetve fia, a szintén labdarúgó múlttal rendelkező Tibor, valamint unokája, Péter, akik díjakat adtak át. |
![]() |
![]() |
- A csapat
a Nosztalgia vendégeiből állt össze. Korábban az első osztályban játszottunk
a gyöngyösi bajnokságban, és kihagyás után most indultunk újra alulról.
Korábban Nagyrédén nyertünk már kupát. Most szerettük volna megmutatni
mindenkinek, hogy nem lehet bennünket leírni, és az aranyérmet a mai napig
el tudjuk hozni bárhonnan, ha akarunk - fogalmazott Bartha Péter,
a Nosztalgia brazil mezben pályára lépő vendégjátékosa. |
![]() |
A győztes Nosztalgia kerete:
|
Különdíjak:
Gólkirály: Bakondi 'Baxi' Csaba (Kuckó) 40 góllal,
A mezőny legjobb játékosa: Tari Zoltán (Nosztalgia),
Legjobb kapus: Farkas 'Séró' Zoltán (Nosztalgia).
Végeredmény:
|
Hely
|
Csapatnév |
M
|
Gy
|
D
|
V
|
Gól
|
Pont
|
|
1.
|
Nosztalgia |
11
|
10
|
1
|
-
|
98-50
|
31
|
|
2.
|
Mátra Nissan |
11
|
10
|
-
|
1
|
104-49
|
30
|
|
3.
|
Kuckó |
11
|
6
|
3
|
2
|
81-61
|
21
|
|
4.
|
FC Bankgroup |
11
|
6
|
2
|
3
|
89-55
|
20
|
|
5.
|
Violák |
11
|
6
|
1
|
4
|
71-54
|
19
|
|
6.
|
Dejó Borozó |
11
|
5
|
2
|
4
|
62-57
|
17
|
|
7.
|
Kavalkád |
11
|
4
|
2
|
5
|
78-69
|
14
|
|
8.
|
Szőlőskert ifi |
11
|
3
|
2
|
6
|
49-56
|
11
|
|
9.
|
GYAK ifi |
11
|
3
|
1
|
7
|
62-76
|
10
|
|
10.
|
Aranypince |
11
|
2
|
2
|
7
|
51-90
|
8
|
|
11.
|
Giovenzana |
11
|
2
|
-
|
9
|
37-78
|
6
|
|
12.
|
Kart-Ex |
11
|
1
|
-
|
10
|
46-131
|
3
|
A góllövőlista élcsoportja:
40 gólos: Bakondi Csaba (Kuckó)
30 gólos: Bartha Péter (Nosztalgia)
21 gólos: Balogh Balázs (Mátra Nissan)
20 gólos: Tari Zoltán (Nosztalgia)
19 gólos: Tóth Zsolt (Kart-Ex)
18 gólos: Molnár Balázs (Dejó Borozó)
17 gólos: Hajlinger Balázs (Mátra Nissan), Ducsai József (Kavalkád), Mihályi Gábor (Dejó Borozó), Megyeri Zsolt (Bankgroup)
16 gólos: Béres Zoltán (Bankgroup)
15 gólos: Farkas Ádám (Kavalkád), Varbai Ákos (Szőlőskert)
14 gólos: Pampuk Roland és Tóth Attila (Violák).
![]() |
![]() |
| Díjátadás: | |
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
A
büszke Miki bá' a serleggel
|
|
![]() |
A két Zoli különdíjban részesült: Farkas
a legjobb kapus, |
![]() |
|
|
|
| A III. helyezett Kuckó csapata: |
![]() |
Kupagyőztes: |
![]() |
Az eddigi tornák végeredményei és góllövőlistái:
| 2005: | |
![]() |
![]() |
|
|
| 2006: | |
![]() |
![]() |
|
|
| 2007: | |
![]() |
![]() |
2009.02.05.
Először nyerte hazai együttes a nagyrédei V. Rozovits János teremlabdarúgó emléktornát
A Nagy Attila csapatvezető fémjelezte Kuckó gárdájának (Nagy II. Attila, Kovácsik Tibor, Hudák Gábor, Csomós Tamás, Barta Dániel, Nagy I. Attila, Horváth Viktor, Bakondi Csaba) járó vándorserleget a nemrég két Posztumusz díjjal kitüntetett, néhai kiemelkedő sportember és sportvezető, Rozovits János özvegye adta át, fiuk, Zsolt társaságában. A Lukács György szervezésében az előző év november végétől 2009. február elejéig zajlott pontvadászat során László Tamás, Török János és Soltész Sándor működött közre játékvezetőként.
Különdíjasok:
Gólkirály: Bakondi Csaba (Kuckó) 41 gól
Legjobb mezőnyjátékos: a Téli-kupához hasonlóan Forgács Dániel (Mátra Nissan)
Legjobb kapus: Nagy II. Attila (Kuckó)
Leg(h)arcosabb csapat: Szőlőskert-Nagyréde SC ifi.
Nagy I. Attila csapatvezető:
- Úgy indultunk a bajnokságnak, hogy legalább a tavalyi helyezést elérjük. Végül először bajnokként végeztünk, ami nagyon nagy öröm. A siker annak köszönhető, hogy mindenki hozta, amit tud. A legjobb kapus és a gólkirály mellett a második legtöbb gólt lőtt játékos is a Kuckóból került ki a 23 találatot elért Horváth Viktor személyében.
Bakondi Csaba, a szerény gólkirály:
-
Négy éve veszek részt a tornán a Kuckó színeiben, ebből háromszor voltam gólkirály. A titok annyi, hogy jól szolgálnak a társak.
A 2009-es végeredmény: 1. Kuckó 9 8 - 1 92-56 24 pont |
![]() |
Folytatás 2010-ben!