
KSE napok
2009. május 7-10.
![]() |
Négy napos, gondosan összeállított programmal rukkoltak elő az idei kézdivásárhelyi SE napok szervezői, amely alatt a résztvevők harminc sportág keretében kaptak lehetőséget a versengésre és szórakozásra. A sportnapokat a tekések nyitották csütörtökön 17 órától, ám pénteken már reggel nyolc órától megkezdődtek a rendezvények: kézilabda-bajnokság a sportcsarnokban, kispályás foci a sportpályán, országos asztalitenisz-verseny a Turóczi Mózes iskola tornatermében. A KSE napok első ünnepi mozzanatára pénteken 10 órakor került sor, ugyanis a Sinkovits sporttelep bejáratánál emléktáblát avattak Kézdivásárhely mindenkori sportolóinak tiszteletére. Délután kerékpáros felvonuláson lehetett részt venni, 16 órától pedig Kézdivásárhely futsal-válogatottja mutatkozott be Foksány, Brassó, Sepsiszentgyörgy A-ligás csapatai ellenében. |
Ezzel egy időben kerékpártúra indult a Perkőre, 17 órától a gördeszkások, görkorcsolyások, kerékpárosok találkoztak a már jól bevált "Guruljunk együtt" korábbi hangulatában. Itt lépett fel a The Moon Son`s Clan csapat is egy rövid breakdance-bemutató erejéig, továbbá alkalom adódott ügyességi vetélkedőre focilabdával, valamint a Folker együttesnek köszönhetőn népi táncokat is lehetett tanulni.
Szombaton 8 órai kezdéssel gyalogtúra indult az "ezeréves" határhoz, a hivatalos megnyitóra illetve a KSE szakosztályainak parádéjára 9.30-kor került sor. A megnyitó után a gombfocibajnokság és oktatás ígérkezett érdekesnek, 16 órától a sportcsarnok melletti téren eldőlt, ki a "város legerősebb embere". Az este teljesen az lazulásé volt, a szabadban ígéretes rock buli, 19.30-tól kezdődően a kézdivásárhelyi Silver Proof lépett színpadra, őket a sepsiszentgyörgyi Blues Band, majd a székelyudvarhelyi Orpheus váltotta.
A vasárnapi programra sem lehetett panasz, hiszen Kézdivásárhely - Torja minimaraton (9 órától), sakkbajnokság, repülőmodellezés, kerékpártúra Futásfalvára, kispályás foci öregfiúkkal, streetball szinesítette a programot. A megszokottól eltérően a helyi tűzoltó alakulat is bemutatót tartott, a debreceni Valcer Táncstúdió latin-amerikai táncokkal rukkolt elő, és a XXI. század új sportjának nevezett kangoo jumpsot is bemutatkozott. Este 19 órától a Metropolis-szal, 21-től az Ewidence-szel lehetett bulizni a szabad ég alatt, a sportcsarnokban 21 órától a Neoton Família sztárjai ígértek "220 feletti" szórakozást.
![]() |
Néhány epésebb hazai kifejezés, amit sikerült megjegyezni a sok közül: - Ne rúgdolódjá má'! |
Helyszín |
Itt is bonyolítottak sporteseményeket |
Ünnepélyes megnyitó |
Gyöngyösi fiatalok |
A kulturált budi |
Jaksi a Berze tornatanárával beszélget |
??? |
|
Öreg rokker a gyerekkel |
Így készült a gulyás |
Közös ebéd |
|
René kölcsöncipőben lépett pályára |
Vajon melyik kié? |
Döglés |
|
|
|
A hétvége díjnyertes alteregója: |
![]() |
|
Huszár "Cica" Károly |
Carlos Valderrama |