Előzmények:

13 lejátszott torna 3 év alatt - ez fűződik a kvartett nevéhez. Általában négyen játszottunk, így egy kis változatosságra vágytunk. A 2007. nyarán bonyolított meghívásos Carlsberg Cup (Bágyi Imre és Frigyik Balázs jelent meg) sikerén felbuzdulva ezuttal nagy fába vágtuk a fejszénket. Egy nyolc résztvevős, több helyszínen megrendezésre kerülő, Super Liga 2009 névre hallgató eseményt találtunk ki, melyre meghívót küldtünk Bágyi Imre, Kánya István, Kiss "Móka" Ferenc és Nagy Henrik sporttársnak.

 

Ez már történelem!


A csapatok kiválasztása:

2009. március 19-én, a kispályás Tavasz-kupa sorsolása után (szintén 32 csapat került 8 csoportba) néhány órával Deli Gabi otthonában kiválasztottunk 40 potenciális indulót a világ minden tájáról. 20 óra magasságában befutott Hena, a másik csapat delegáltja. Egy papírt szorongatott a kezében, melyen a többiek lehetséges együttesei voltak felsorolva fontossági sorrendben. A kiválasztás úgy zajlott, hogy első körben mindenki húzott egy sorszámot és ennek megfelelő sorrendben választhatott csapatot. Henára mosolygott Fortuna, aki azonnal lecsapott a MU gárdájára. Krisz a kedvecét, a Barcelonát választotta, Pityóka pedig természetesen az olasz AC Milant. Delgado a Chelsea-t részesítette előnyben, Imi a Juventust jelölte meg, Nagy Laci a Liverpoolt, Kánya Pista az Intert választotta, míg a nyolcas rajtszámmal rendelkező Móka favoritja a német Bayern lett. Újabb sorsolás után Laci választhatott elsőként, aki az Interkontinentális-kupa győztesét, az általa irányított Werdert emelte ki. Imi a Romát, Pityó a Valenciát, Hena az Arsenalt, Krisz a Sevillát, Kányescu a francia Lyont, Gábor a többiek által udvariasságból meghagyott Real Madridot, míg az újból nyolcast húzó Móka az OM együttesét jelölte meg. A harmadik és negyedik körben előkerültek a dél-amerikai csapatok is. Meg kell említeni, hogy nem volt mindenki elégedett a sorsolással!



Lebonyolítási szisztéma:

A Stadio Delgado-ban ("Nyolcvanasiak") a házigazda Deli "Múzeumőr" Gábor, Juhász Krisztián, Nagy László és Suha István, míg a Stadion Hencsi-ben ("Dombiak") Bágyi Imre, Kiss "Móka" Ferenc, Kánya István és Nagy Henrik méri össze tudását. Mindkét helyszínen a sorsolás után 4 db négyes csoport alakul, ahonnan három klubcsapat jut tovább. Így tehát 24 gárda marad talpon és jut be az Imiéknél megrendezésre kerülő nagydöntőbe.

 

Bágyi Imre
Deli Gábor
Juhász Krisztián
Kánya István
FC Juventus
Chelsea
FC Barcelona
Internazionale
AS Roma
Real Madrid
Sevilla
O. Lyon
G. Bordeaux
Panathinaikos
SL Benfica
PSV Eindhoven
Palmeiras
FC Sao Paolo
Galatasaray
Celtic Glasgow

 

 

Kiss "Móka" Ferenc
Nagy Henrik
Nagy László
Suha István
FC Bayern München
Manchester United
FC Liverpool
AC Milan
O. Marseille
Arsenal
Werder Bremen
Valencia
FC Porto
Boca Juniors
River Plate
FC Basel
Schalke 04
Olympiakos
Fenerbahce
Cruz Azul


1. játéknap a Nyolcvanasban
2009. március 26., csütörtök, 19.30

 

A csoport
B csoport
FC Sao Paolo
DG
Real Madrid
Sevilla
JK
SL Benfica
FC Liverpool
NL
Fenerbahce
FC Basel
SI
AC Milan

 

 

C csoport
D csoport
Panathinaikos
DG
Chelsea
Galatasaray
JK
FC Barcelona
Werder Bremen
NL
River Plate
Valencia
SI
Cruz Azul
       

 

Az első napon minden csoportból négy 2x4 perces mérkőzést játszottunk le.
Érdekesebb eredmények:
- Liverpool - Sevilla 0 - 3
- AC Milan - Benfica 6 - 0
- AC Milan - Real Madrid 1 - 1
- Galatasaray - Valencia 0 - 7
- Chelsea - FC Barcelona 2 - 0, újrajátszás után 2 - 1!

 

 

2. játéknap a Nyolcvanasban
2009. április 2., csütörtök, 19.00

Az 'A" csoportot sikerült befejezni, ahonnan a DG által irányított brazil Sao Paolo esett ki. Meg kell említeni, hogy ezen az estén végre kiegyenlítődtek az erőviszonyok, fordulatos és izgalmak mérkőzéseket láthattunk. A házigazda végre összekapta magát és meglepő győzelmeket mutatott fel. Éveket kellett várni erre a produkcióra! A további 3 csoportból még szinte minden együttes bejuthat a nagydöntőbe. Miller Andor három szál ízletes kolbász formájában hozzájárult a vacsoránkhoz, amit ezuttal is szeretnénk neki megköszönni! Isten tartsa meg jó szokását!



3. játéknap a Nyolcvanasban
2009. április 23., csütörtök, 20.00

Delgadó vesztes öregfiúk mérkőzése miatt később kezdtük a sorsdöntő fordulót. Kevés, de annál fontosabb találkozó került terítékre. A "B" csoportból a JK által irányított Benfica az utolsó meccsen kikapott és 1 ponttal zárta a hat lejátszott mérkőzést. A "C" jelű kvartettben a 4-4 pontot gyűjtő Panathinaikos és Galatasaray között a célfotó döntött, az előbbi csapatnak kicsit jobb volt a gólkülönbsége, így bejutott a nagydöntőbe. Az utolsó csoportban a papírformának megfelelően a Barcelona lett az első :), míg NL argentín brigádja potyogott.