Grupo Milton-kupa teremlabdarúgó-torna
Eger, Körcsarnok, 2009. február 28 - március 1.

 

 

Grupo Milton-kupa. Igen, a név új, és mint ahogy mindennek az életben, ennek is megvan a magyarázata.
- Azért vártam eddig a sajtóbeli nyilvánossággal, mert a névadó főszponzorként feltűnt cég vezetője nem teljesítette vállalt kötelezettségét, vagyis nem utalta át a Real Madrid öregfiúk csapata számára a fellépti díjat - vágott a téma közepébe Szabó András, ismertebb nevén "Zsuzsi", aki az elmúlt 11 évben bizonyította a jótékony célú egri rendezvény létjogosultságát.

- A szervezői stáb tagjainak nevében mondhatom, hogy elegünk lett a folytonos ígérgetésekből, a fizetési határidő többszöri módosításából. A világ egyik legnagyobb klubjával szemben senki sem engedheti meg magának ezt, és nem hozhat rendkívül kellemetlen helyzetbe egy olyan segítőkész személyt, mint Tóth-Zele József , akinek rendkívül nagyra értékeljük a közvetítő szerepét. De ezt a részt rövidre is zárhatjuk, lévén, hogy sikerült megállapodni a Grupo Milton nevű spanyol hátterű befektetőcsoporttal, így tudjuk teljesíteni a Real feltételeit. Kovács Bence János elnök jóvoltából felpöröghetnek az események és rohammunkával folytathatjuk az immár Grupo Milton-kupa 12. nemzetközi jótékonysági teremlabdarúgó-torna előkészítését.

A Grupo Milton Management Zrt. készíti elő és bonyolítja a Moto GP futamoknak helyszínt biztosító Sávoly mellett épülő Balatonring projektet, de ismert a cég arról is, hogy Pécs városától 6,3 milliárd forintért megvásárolta azt a stratégiai ingatlancsomagot, amely taralmazza a 19 éve üresen álló 25 emeletes magasházat is.

Az egri körcsarnokban február 28-án és március 1-én tehát fellép a spanyol klub szenior csapata, amire Magyarországon még nem akadt példa. A királyi gárda mellett szombatra a Ferencváros, a Bp. Honvéd, az MTK, a Tatabánya és a Pécs is elfogadta a meghívást. A korábbiakban beharangozottakhoz képest két hiányzó azonban lesz.

- A német VfB Stuttgart szerepeltetését sajnos már nem tudjuk bevállalni, míg az Újpest öregfiúira egyéb irányú elfoglaltság miatt nem számíthatunk - folytatta a főszervező. - Ezzel együtt is reméljük, hogy a Real Madrid érkezése jelent olyan vonzerőt, ami kicsalogatja a nézőket a csarnokba. Azon túl pedig, hogy a bevétel egy részét idén is az utánpótlás korú labdarúgók körülményeinek javítására fordítjuk, külön megemlékezünk a madridiakhoz ezer szállal kötődő Puskás Ferencről. A tervek szerint a február 27-ei Budapestre érkezést követően a spanyol delegáció tagjai felkeresik a "legendás 10-es" Szent István Bazilika altemplomában lévő sírhelyét és tisztelgünk az emléke előtt a torna helyszínén is.

A focishow kifejezéssel illetett kétnapos eseményen a Grupo Milton Team együttesében nem a futballpályáról ismert sztárok sokasága húz majd mezt, csakúgy, mint a Gabora Team csapatában. Vasárnap aztán a Debreceni VSC, a Vasas SC, az Eger SE, a Játékvezető válogatott, a Zenészek és barátai továbbá a Birkózó válogatott tagjai is bemutatják futball tudásukat. A környező felnőtt csapatok közül az Egerszalók, a Fenstherm-Füzesabony, a Pétervására, az Andornaktálya, a Verpelét és a Hevestherm-Hevesi LSC játszik egymással, de lesznek gyermek bemutató meccsek is. Mostantól tehát nincs megállás: eljött a cselekvés, a gyors tettek ideje.

 

 

Pályára lép a Real Madrid

 

Néhány nappal a fellépés előtt újabb módosítások történtek a Real Madrid Egerbe utazó keretében. Szerencsére elmondható, hogy a változások nem mentek a minőség rovására, február 28 és március 1. között így is igazi sztárparádéra van kilátás.


A delegáció vezetői:
Ignacio Zoco (434 mérkőzés a Madridban, 17 szerzett gól, 1-szeres BEK győztes)
Pachín (218 mérkőzés a Madridban, 2 szerzett gól, 2-szeres BEK győztes)
Antonio Misena (erőnléti edző)
Antonio Acedo (erőnléti edző)
Tóth-Zele József (a Real Madrid korábbi utánpótlás-igazgatója)

Kapusok:
Pedro Contreras (6 mérkőzés a Madridban)
Victor Flores López García

Mezőnyjátékosok:
José Emilio Amavisca (144 mérkőzés a Madridban, 14 szerzett gól, BL győztes)
Eugenio Martínez "Geni" (1 mérkőzés a Madridban)
Alfonso Pérez (119 mérkőzés a Madridban)
Juan José Vallina (sosem mutatkozott be a Madridban)
Enrique Velasco (10 mérkőzés a Madridban)
Oscar Montalban Ramos "Rubio" (1 mérkőzés a Madridban)
Iván Pérez (3 mérkőzés a Madridban, 1 szerzett gól)
José Luis Morales Martin (9 mérkőzés a Madridban, 2 szerzett gól)
Juan Manuel Martinez Blanco
Luis Galindo

 

A Grupo Milton-kupa jótékonysági teremlabdarúgó-tornán szerelő spanyol játékosok közül többen is elmondhatják magukról azt, amit csak nagyon kevés labdarúgó, legyen bármennyire is tehetséges: pályafutásuk során a Real Madridban is sikereket tudtak elérni.

Ignacio Zoco minden idők egyik legjobb védőjátékosának számított a maga idejében, 434 mérkőzésen szerepelt a Realban, melyek alatt 17 gólt szerzett. 1966-ban részese volt a Partizan elleni BEK-győzelemnek, mint ahogy az 1964-ben Európai Nemzetek Kupáját (az Európa-bajnokság jogelődje) nyerő spanyol válogatottban is meghatározó szerepet töltött be.

Az Egerbe utazók közül talán az ő neve cseng a legjobban, azért talán, mert a küldöttség másik vezetője, Enrique Pérez Diaz, ismertebb nevén Pachín, csaknem hasonlóan sikeres karriert tudhat magáénak. Ahogy Zoco, úgy Pachín is szerepelt egy csapatban Puskás Ferenccel, a Real Madrid szerelését összesen 218 alkalommal ölthette magára, a BEK-et pedig két alkalommal (1960 és 1966) tudta elhódítani csapatával.

Miután felhagyott az aktív labdarúgással edzőként dolgozott többek között a Real Madrid ifi csapatainál, a Getafénál vagy az Osasunánál. Jelenleg az RM Veterán Játékos Szövetségének a tagja. A parkettre lépő kapusok közül kétség kívül Pedro Contreras neve az ismertebb, a nem régiben visszavonul hálóőr ugyanis 1998-ban tagja volt a Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid bő keretének. Legszebb éveit azonban a Betisnél és a Málagánál töltötte, ahol 146 illetve 55 alkalommal szerepelt.

A mezőnyjátékosok között a legismertebb talán Alfonso Pérez neve, aki nemcsak a Real Madridban épített fel sikeres karriert, hanem ezt követően a Betisben és a Barcelonában is. Összesen 38 alkalommal játszott a spanyol válogatottban, ezek alatt pedig 11-szer volt eredményes. Érdemeit jelzi, hogy a Madridhoz közeli Getafe városában is komoly tiszteletnek örvend, a helyi kiscsapat stadionja például az ő nevét viseli: Coliseum Alfonso Pérez.

Hozzá hasonlóan José Emilio Amavisca sem akármilyen karriert futott be Spanyolországban, azt követően, hogy két bajnoki címet, majd 1998-ban Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, szerepelt a Racing Santander, a Deportivo és az Espanyol együtteseiben, a válogatott mezt pedig 15 alkalommal ölthette magára. Az 1992-es barcelonai Olimpián tagja volt az aranyérmet szerző spanyol válogatottnak.

A Szabó András és barátai által szervezett hétvégi tornára szóló belépőket szombaton 2000 (felnőtt) és 1500 (gyermek, diák, nyugdíjas) forintért, vasárnap 1500 és 1000 forint ellenében lehet megvásárolni. A kétnapos bérlet ára 3000, illetve 2000 forint.

 

 

Ahogy Kern András mondaná, elkaptunk egy e-mailt.

Feladó: Zele-Tóth József

"Kedves Zsuzsi!

Örömmel értesítelek, hogy kisebb-nagyobb nehézségek leküzdése után megerősíthetjük a Real Madrid Öregfiúk csapatának részvételét a Grupo-Milton Kupán Egerben 2009. február 28-án és március 1-én. Érkezésünk 27-én lesz, míg a visszautazás időpontja március elseje délután a már megegyezett program szerint.

Nagyobb pontosítás érdekében emlékeztetlek, hogy Budapestre érkezesünk után az első utunk a budapesti Bazilikába vezet, hogy leróhassuk kegyeletünket a Real Madrid képviseletében Öcsi-Pancho Puskás urnája előtt.

Talán még arra emlékeztetlek, hogy a Real Madrid szombaton az "A" csoportban játszik, s szeretne döntőt vívni. Vasárnap a szponzorok elleni bemutató mérkőzés vár ránk 11 óra 10 perctől. Fontos, hogy küldöttségünk időben visszaérjen a repülőtérre 2 órával a gép indulása előtt.

Arra kérlek hogy az esetleges kisebb változások miatt legkésőbb péntek reggelig küldd el nekem a pontos programunkat Budapestre érkezesünktől a repülőtérre való visszaérkezésünkig. Természetesen ha nem is percnyi pontossággal, de 5-10 perc eltérésektől nem többet számolva.

Mint tudod, én maradok március 12-ig, így lesz időnk elemezni a történteket. A repülőjegyeket minden személyre vonatkozóan külön kell e-mail-en elküldenetek. Bármi rendkívüli történne azonnal hívjuk egymást telefonon!

Szeretnénk ha a teremben lenne Puskasra emlékeztető felület.

A programunk leírására azért van szükség, mert mint tudod a jatékosok még indulás előtt akarják tudni a részleteket, egyesek ettől teszik függővé részvételüket.



Üdvözlettel: Jozsi


Február 27-én, a dél körüli Ferihegyre érkezést követően a Szent István Bazilikához vezet a királyi klub delegációjának útja. A Puskás Ferenc sírhelyénél történő megemlékezés után az Unio Hotelben előbb sajtótájékoztató, majd ebéd vár az Enrique Perez Diaz , alias "Pachín" irányította társulatra. A megyeszékhelyen a Hotel Eger & Park szolgál a hispánok bázisaként, ahonnan a városházára mennek Amaviscáék, hogy aztán a napot a Csutorás Ferenc borász pincéjénél elköltött vacsorával zárják le.

 

Szombaton 12 órától az FTC, 13-tól pedig az MTK-VM vár ellenfélként Alfonsóékra, akikhez a lefújást követően lehet aláírásért fordulni az autogram gyűjtőknek. A későbbi parkettre lépés a csoportbeli helyezés függvénye, viszont vasárnap egészen bizonyos, hogy 12.40-től lesz a spanyolok újabb szereplése, méghozzá a Grupo Milton Team alkalmi gárdájával szemben. A várost 15 órakor hagyják el a reálosok.


Nacsa Olivér kontra Farkasházy Tivadar

Szombaton 15.25-től két alkalmi sztárcsapat játszik bemutató meccset a következő összeállításban.

Grupo Milton Team: dr. Miksi Gyula, Nyilasi Tibor, Illés Béla, Leó, Nacsa Olivér, Hegyi Iván, Hrutka János, Csordás Tibor, Lukács László, Szabó András "Zsuzsi", Deli Gábor, Földesi János, Borbély Zoltán, Szakál Miklós.

Gabora Team: Novák László, Drajkó Ferenc, Kőházi Tibor, Sisa Tibor, Farkasházy Tivadar, Varju Gábor, Tóth Imre, Szebeni István, Győzike, Gabora János, Sipos Jenő, Mátyus Sándor.

A Szabó András "Zsuzsi" és barátai által szervezett tornán jelen lesznek a tatabányaiak is, akinek testközeli élményük van a spanyolokról.
- Emlékezetes, 1981-ben az UEFA-kupában csapatunk idehaza 2-1-re legyőzte a Real Madridot, és a visszavágón csak 1-0-ra kaptunk ki - idézte fel 28 évvel ezelőtt történteket Marton Csaba , a bányász klub csapatvezetője. - Elsősorban sportszerű mérkőzéseket várok a csapatoktól az egri tornán, ahol nagyon szeretnénk döntőt játszani a Real Madriddal. Ha ez megvalósul, akkor igazán elégedettek lehetünk.

A Szabó György vezette Komárom-Esztergom megyeieket céljaik elérésében többek között Gelei Károly , Szekér Pál , Hornyák Vendel , Szabó Viktor , Szalma József , Csapó Károly , Kiprich József és Plotár Gyula segíti.

A pécsieknél két labdarúgó is akad, akik szombatra kizárólag a Real miatt kaptak felmentést a PMFC-nél végzendő feladatuk alól.
- Márton Gábor és dr. Papp Zsolt Róth Antal engedélyével jöhet csak, aki megértette, hogy segítőjének és a csapat orvosának milyen lehetőséget jelent a madridiak elleni esetleges szereplés - magyarázta a helyzetet Misányi Lajos csapatvezető.

A Budapest Honvéd szeniorjai 2002 után jönnek ismét a körcsarnokba, keretükben Hamar Istvánnal , Kovács Kálmánnal , Duró Józseffel és Dajka Lászlóval . A Vasas SC visszatérő vendégként érkezik, ám ezúttal már Illovszky Rudolf nélkül... Rudi bácsi emlékét jó játékkal szeretnék ápolni Mészöly Gézáék , Kozma Istvánék és Pecha Lászlóék . A fővárosi piros-kékehez hasonlóan vasárnap láthatja a közönség az Eger SE együttesét is. A László István által kialakított gárdában újra egri szerelést húz Fodor András is. Az Egyesült Államokból hazatérve "Foci" gyermek tanítványait, a BVSC '94-es korosztályú fiataljait is elhozza a rendezvényre.

A Sztárcsapatok közül idén sem hiányzik a Zenészek és barátaik alkotta társaság, de jelen lesznek a honi játékvezetők legjobbjai, így Kassai Viktor , Erős Gábor , Vad II. István és a gyöngyösi Farkas Ádám is. A Debreceni VSC-t az Egerben is megfordult Vadicska Zsolt mellett Madar Csaba , Szatmári Csaba és Sándor Csaba is erősíti majd, míg a hevesi megyeszékhelyről származó Papp László vezette siófokiak 1984-ben MNK-győztes csapatukból Olajos Sándort , Szajcz Miklóst és Horváth Lászlót is magukkal hozzák.

 

A torna programja:

Február 28., szombat

Felnőtt torna, A-csoport
9.00-9.20: Andornaktálya SE - Egerszalók SE
9.25-9.45: Egerszalók SE - Hevestherm-Hevesi LSC
9.50-10.10: Hevestherm-Hevesi LSC - Andornaktálya SE
10.15-10.35: Gyermekfoci-bemutató: Eger '98-as körzet válogatott

Felnőtt torna, B-csoport
10.40-11.00: Fenstherm-Füzesabonyi SC - Verpelét SE
11.05-11.25: Verpelét SE - Pétervására SE
11.30-11.50: Pétervására SE - Fenstherm-Füzesabonyi SC
11.50-12.00: A torna megnyitója, emlékezés Puskás Ferencre

Öregfiúk torna I., A-csoport
12.00-12.25: Real Madrid C. F.- Ferencvárosi TC
12.30-12.55: Ferencvárosi TC - MTK-VM
13.00-13.25: Real Madrid C. F. - MTK-VM
13.30-13.50: Gyermekfoci-bemutató: BVSC '94-es korosztály

Öregfiúk torna I., B-csoport
13.55-14.20: Bp. Honvéd - Tatabányai Bányász
14.25-14.50: Tatabányai Bányász - Pécsi MSC
14.55-15.20: Pécsi MSC - Bp. Honvéd
15.25-16.00: Grupo Milton Team - Gabora Team
16.00-16.25: Öregfiúk torna I. A3. - B3.
16.30-16.55: Öregfiúk torna I. A2. - B2.
16.55-17.15: Gyermekfoci-bemutató: Plútó SE Eger 2000-es korcsoport
17.15-17.40: Öregfiúk torna I. A1. - B1. döntő
17.40-18.00: Eredményhirdetés, díjátadás

Március 1., vasárnap
Felnőtt torna
9.30-9.50: A3. - B3.
9.55-10.15: A2. - B2.
10.20-10.40: A Maklári SK kötélugróinak bemutatója

Öregfiúk torna II., A-csoport
10.45-11.10: Eger SE öregfiúk - Vasas SC öregfiúk
11.15-11.40: Vasas SC öregfiúk - Debreceni VSC öregfiúk
11.45-12.10: Debreceni VSC öregfiúk - Eger SE öregfiúk
12.15-12.35: A Fortuna TSE akrobatikus rock and roll bemutatója
12.40-13.10: Real Madrid C. F. - Grupo Milton Team

Öregfiúk torna II., B-csoport
13.15-13.40: Játékvezető válogatott - Birkózó válogatott
13.45-14.10: Zenész válogatott - Játékvezető válogatott
14.15-14.40: Birkózó válogatott - Zenész válogatott

14.40-15.05: Tombola

15.10-15.35: Öregfiúk torna II. A3. - B3.
15.40-16.05: Öregfiúk torna II. A2. - B2.
16.10-16.35: Öregfiúk torna II. A1. - B1.

16.35-16.45: Eredményhirdetés, díjátadás

16.50-17.20: Felnőtt torna A1. - B1.

17.25-17.30: Eredményhirdetés, díjátadás