Október utolsó napján kezdetét vette a Hétpróba bajnokság. Deli Gábor visszalépése után KV kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa mire képes. A nyolc (később hat) vállalkozó kedvű játékos minden héten összecsap egy versenyszámban, ami után a leadott teljesítmény függvényében pontot kap (1-8). A hetedik forduló után győztest hirdetünk, aki egy, a záróbanketten átadott díszes serleggel lesz gazdagabb, valamint választhat a képen látható hölgyek közül:) Hajrá fiúk, győzzön a legjobb!

 

 

1, 2008.10.31., 17.00, Kereskedő pálya

ASZTALITENISZ

A Kereskedő pálya előterében két pályán zajlottak a küzdelmek. NL kihasználta a helyettesítés lehetőségét, így Horváth Pipi ugrott be helyette. FB és JK 18 órakor a helyszínen lebonyolított kispályás mérkőzés miatt az elején több csörtét is lezavart - több-kevesebb sikerrel. Néhány ütögetés után körvonalazódtak az erőviszonyok. A mérkőzés közös megtekintése után (a HB 3-2 arányban verte a Nagyfüged csapatát) folytatódtak a magas szinvonalúnak nem nevezhető derbik. FÁ tudása alatt teljesített, míg SzP gyorsan bemelegedett és több neves skalpot is szerzett. PCs (a képen) sajnálatos módon illuminált állapotban jelent meg, de állítása szerint hamar kijózanodott. FB jól kezdett, de később három fülesbe is beleszaladt. KV két győzelemmel és öt vereséggel abszolválta a fordulót, míg HH nem tudott senkit megtréfálni. A minitornát JK nyerte hibátlan mutatóval, az utolsó meccsét a végül ezüstérmes Horváth Pipi ellen vívta.

2, 2008.11.07., 17.00, Inkognito

BILIÁRD

A 17 órai kezdéshez mindössze három játékos tartotta magát, bár többen jelezték, hogy késnek. FÁ, JK és NL körmérkőzés formájában kezdte meg a küzdelmeket. Sajnos NL két lejátszott csörte után úgy döntött, hogy inkább szaunázik egyet és visszalépett a további versengéstől. PCs kedvetlenségre hivatkozva lemondta a szereplést, ezért a szigorú hat tagú Versenybizottság kizárta a Hétpróba további fordulóiból. Hatan maradtunk. KV remek napot fogott ki és egy megingástól eltekintve mindenkit leoktatott. Tudását Terece Hill-hez lehetne hasonlítani... Három játékos is 3-2-es mutatóval rendelkezett, egymást körbeverték, az asztalon maradó golyók száma alapján felállított sorrend JK, FÁ, SzP lett. FB újra kiválóan kezdett, de nem tudta függetleníteni magát a külső körülményektől (a jelenlévők tudják az okát), míg HH ezuttal is skalp nélkül maradt.

3, 2008.11.15., 18.00, Inkognito

CSOCSÓ és DARTS

Kicsi kocsi újra száguld

FÁ munkahelyi elfoglaltsága miatt szombatra tettük a csócsó-darts kombót. Mindenki pontosan megjelent, így 18 órakor megkezdődött a versengés. Mindkét masina 50 Ft-os pénzérmével működik, amiből 90 darabot fogyasztottunk el az este folyamán. Párhuzamosan zajlottak az izgalmas mérkőzések, a végeredményeket böngészve kiderül, hogy nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny. A forduló kellemes meglepetését az eddig halványan szereplő Herbie szolgáltatta, aki mindkét versenyszámban diadalmaskodott, aminek eredményeképpen az összetett viadal harmadik helyére ugrott. SzP is kiválóan teljesített, két éremmel térhetett haza, az összetettben holtversenyben vezet az ezen az estén indiszponált JK társaságában. KV mindkét tusában a negyedik helyén zárt, a göngyölített pontszámok alapján is ebben a pozícióban található. A Rippel fivérek teljesítménye csalódást jelent, a tabella alsó harmadában tanyáznak.

5, 2008.11.22., 11.00, Sportkert

SQUASH

SzP karnyújtásnyira az aranytól

 

A Sportkert fallabda pályáin bonyolítottuk le a soron következő fordulót. A sporttársak közül többen már évek óta űzik ezt a sportágat (bár ezt a megállapítást két érintett megkérdőjelezte...), így ők előnyt élveztek. A megjelölt kezdési időt nem tudtuk tartani, így 15 perc késéssel indultak a mérkőzések. Gyorsan kiderült, hogy az éllovas SzP (a képen) és a térdsérüléséből felépülő FÁ forgatja legügyesebben az ütőt. A rangadót az előbbi nyerte, így az összetettben 7 ponttal meglépett. KV, FB és HH is 2-3-as mutatóval rendelkezett, az egymás elleni eredmények alapján az említett sorrend nem változott. Az újonc JK-nak még sokat kell gyakorolnia, amit az elért öt zakó is alátámaszt. Meg kell említeni, hogy másnap szolíd izomláz jelentkezett a lábakban... Öt lejátszott forduló után SzP (27) vezet, míg a HH - JK - KV trió (20-20) lohol mögötte.

 

6, 2008.11.29., 18.00, Pláza 4-es bowling pálya

BOWLING

A szombati fellépés előtt szerda este egy edzést tartottunk a helyszínen. KV igazoltan maradt távol, a többiek megjelentek az átmozgató tréningen. A verseny napján a szervező néhány percet késett, amit kollégái nem néztek jó szemmel. A nevek gyors alfabetikus sorrendbe tétele után megkezdődött a küzdelem. Két kört bonyolítottunk le, az elért eredmények összeadódtak. Az első csörte sorrendje: HH, FB, JK, FÁ és SzP (hotverseny), KV. A második futamot a huszáros hajrát kivágó FÁ benyúlással nyerte, mögötte FB és SzP (holtverseny), JK és KV (holtverseny), HH végzett. A számadatok kiértékelése után kiderült, hogy FB lökte fel a legtöbb bábut, így Ő vehette át az aranyat. JK és HH egyaránt 200-200 pontot szerzett, közöttük egy gurítás döntött az előbbi javára. A tabella alsó felében FÁ, SzP és KV neve található. Az összetett versenyben továbbra is a bowling közben néhány demoralizáló kijelentést elejtő SzP (29) áll az élen, JK (26) és a FB - HH duó előtt. KV 21, míg FÁ 20 ponttal rendelkezik a póker bajnokság előtt.

 

7, 2008.12.09., 18.00, Bűnbarlang

PÓKER

Eldőlt: SzP a bajnok!

Az utolsó megmérettetés előtt még négy játékos pályázott az összetett aranyéremre. Egy kiváló helyszínen remek körülmények között tudtunk zsugázni. A szabályok rövid ismertetése után kiosztásra kerültek a zsetonok és a kisorsolt helyeket elfoglalva megkezdődött a mindent eldöntő küzdelem. Az első leosztás előtt mindenki feltette az előzetesen megbeszélt napszemüveget - a favorit kivételével. Pepe zavarában a következő klasszikussal rukkolt elő: "De gyenge!" Hahota. Eleinte szép csendben zajlottak az események, ült a megállapítás, hogy "Ha kicsi a tét, a kedvem sötét." Egy óra tiszta játékidő után rövid szünetet tartottunk, az állás így festett: FB 9.500, SzP 24.500, HH 29.000, JK 40.500, FÁ 42.000, KV 65.500 chip. Emelkedett a tét, szép lassan a következő sorrendben potyogtak a játékosok: FB, JK, KV, és HH. A finálét SzP és FÁ vívta, ami az utóbbi sikerét hozta. Ezzel mindenki nyert legalább egy tusát. Eredményhirdetés december 20-án lesz.

 

 

Végeredmény:

1.
Szabó Pepe
35 pont
2-4.
Frigyik Árpád
28 pont
2-4.
Holma Herbie
28 pont
2-4.
Juhász Krisztián
28 pont
5.
Frigyik Balázs
25 pont
6.
Kovácsszegi Viktor
24 pont

 

Befejeződött a sikeresnek ítélt Hétpróba bajnokság.

 

Indulók
Továbbiakban
Frigyik Árpád
Frigyik Balázs
FB
Holma Herbie
HH
Juhász Krisztián
JK
Kovácsszegi Viktor
KV
Nagy László
NL
Petes Csikesz
PCs
Szabó Pepe
SzP